Schein Gábor

(NÉMA RÖPTÜKKEL)

 

Rába Györgynek

 

nem akkor némult el az ég madárkiáltása,

mikor hegyeinken a szélütötte, görbe

fáknál magasabb házakat kezdtek építeni,

és nem akkor telt színültig a torkom

félelemmel, mikor ideje lett volna,

hogy hírt adjon magáról, aki elment.

 

valaminek korábban kellett történnie,

ha lent a köves parton sem maradt más

a fény délutáni szótárából, csak a jódot

csepegtető mirtusz, és itt fent, ahol minden

sokkal nehezebb, a levegő a szapora

galamboké lett. ők a legigénytelenebb

 

jószágok. sokan úgy tartják, rosszabbak

a patkányoknál is, pedig ők az utolsók,

akikben még van bátorság és bizalom,

hogy létüket kétfelé osszák, nekünk és

az égnek, míg néma röptükkel annyi kéket

és fehéret hasítanak ketté egy pillanatra.

 

 

 

 

(KAKTUSZ)



a mesterek emlékére

 

hogy volt olyan fényes pirkadat,

melyen gyalázat nélkül kelhettem át,

hogy volt idő, mikor egyetlen tüske is

megtarthatta az eget élettelen felhőivel,

és hogy a villám a kettészakított

testekben kivirágzott, arra ma már

csak egy cserép kaktusz emlékeztet,

mely itt áll az asztalom sarkán,

megszelídítve, könyvek előtt.