Sajó László

 

[AZ EMBER KIBOTORKÁL]

 

az ember kibotorkál

szemében elhagyott táj

éltél vagy halott voltál

szólalj meg ha ott voltál

az ember kibotorkál

keresi a borotvát

ilyet csak a halott lát

éjt napot se aludt át

fogkefék között turkált

az ember kibotorkál

köp vizel iszik ott áll

függönyt néz fényt az utcát

te halott te hazudsz látsz

az ember kibotorkál

óvodás kisdobos már

vigyázzban áll az osztály

nyújtsd ki a nyelved hol fáj

az ember kibotorkál

kórházi folyosón jár

tüdő- bel- elmeosztály

te halott elosonnál

az ember kibotorkál

nők gyerek urna oltár

ég tenger föld mi lesz itt

az ember visszafekszik

 

 

 

TÜDŐSZALON

Egy moribundus feljegyzéseiből

 

mint a köd ereszkednek a hegyekből

emberhúsra várnak szürkes barkaszok

üzennek pizsamát már ne vegyek föl

a proszektúrán majd mélyen alhatok

 

az én aktomra vár a boncmester

befal és kihány egy szürke barkasz

nincs kihez kezdeni egy holt testtel

már nem vagyok bennem összevarrhatsz

 

*

köntösben hónuk alatt nagy barna

borítékokkal tetszélő betegek

sétálnak a késő őszi parkban

nagy barna borítékokban a lelet

 

árnyak teste zuhan át a parkon

avarfüst fojtogat félelem

röntgenképem ha a napba tartom

mi látható a felvételen

 

és meggyullad a napban a filmem

mielőtt elfeketül egy borda alatt

megpillantom ott trónol az isten

feketén fehéren egy daganat

 

a késő őszi fényben leletek

hulldogálnak nagy az isten emberparkja

avarfüstben betegek fekszenek

nagy barna borítékokkal betakarva

 

*

majd elbujok meghalni mint a macska

bokorba konténerbe gazos telekre

ahol én fekszem az a halál vacka

nem találtok rám igaz nem is kerestek

 

lesimogatja rólam szőrömet a szél

megismer a gazda ha rámakad

kertek alatt földben a macska hazatér

küszöbre vonszolom csontvázamat

 

*

itt minden gurul

gurul a doktor úr

gurul az éjjeliszekrény

beteg kigurul vizet kér

műtőasztalok gurulnak

hamar célba ér a hulla

gurulnak az ágyak

úgy mérik a lázad

higanygolyók gurulnak

közel a proszektúra

gurulunk le a lépcsőn

itt soha nincsen későn

itt csak a nincsen és a soha van

hörgőgörgőn gurulunk boldogan

a pincében megnyílt az önki-

szolgáló nem kérdezik ön ki?

mert mindenkinek ott fityeg

a neve minden senkinek

mindegy kinek

koporsó dübörögve begurul

mi van? ez meghalt? dühbe gurul

a doktor úr tovább gurul

miatyánk és miurunk

színe elé gurulunk

ránk az utolsó köhögés tör

gurulunk a röhögéstől

 

*

(sírvers)

itt éltek

a halálra ítéltek

itt

ki istenben hitt

ki semmiben

voltunk ennyien

éltünk itt és most a mában

meghaltunk csíkos pizsamában