Beck Tamás

PIRANI ALKONYAT

 

Pedig itt csak távolodó lábdobaj

az aranyhídon, árnyékok és fénypászmák

lagymatag, tét nélküli küzdelme, melynek

győztesét jó előre megnevezzük,

akár egy kommersz tévésorozatban,

de ott, ahol a házak homlokzata

úgy ugrik ki a sikátorok fölé, ahogy

nyaktól elválik Proconsul-állkapocs,

valami másról szól az alkonyat. Mikor

bomolni kezd agyam, mint megadott

hőfokon a vitaminok, és nejem hirtelen

alszik el – félhomály nélkül lenyugvó

trópusi Nap –, a panzió előtt kanyarodó

gépkocsi reflektora fénycsíkot futtat

végig a sötét plafonon: mintha fénymásolóban

feküdnék, mely megsokszorozza épp

az életem. A szoba bizonytalan

kontúrjai nem fognak össze semmit,

a fűtőtest, a szekrény szétfolyó pacák

ezen a Rorschach-teszt festményen,

amelyről meg kellene mondanom

hirtelenjében, mi és mi végre,

de ébrenlét és elalvás határa

őrizetlen ösvény, melyen motyókkal

kelek át éjszakánként – illegális

bevándorló –, hogy egy szabadabb világban,

mint gyermekkoromban álmaim,

úgy értelmezzem most ébrenlétemet.