Aczél Géza
MEDICIN
öt centire teszi kajla piruláit vénülő szemétől a reszkető grószfater
az emléket azért ily nyeglén az élmény valódi burkából kibontva
mondom el hogy ne üssön át rajta öregedésem egyre állandósuló
érzelgős bája mely rendre bevezet valami lelkileg nyúlós süppedő
mocsárba s bár az érző lény vibráló értékszámait nagyban emeli
a kép alanyi közelsége hosszabb távon a gondolat nem leli kiként
építkezzék végre az idő szenvtelen múlásától túlra hol leljen erős
kapaszkodót mikor a szikár értelembe már beletúr a bizonytalanság
gonosz ujja és peregni kezdenek sűrűn a csupaszodó fákról a rákos
sejtekként burjánzó receptek olykor anyuka vesz fel közülük némán
egyet-egyet s hogy inogni kezd a lejátszandó kopott film félelemben
surrogó kereke kővel gyomrában lesi jól nevelt gyereke kiként véti
el izgatottan a színes dobozokat a drága bizakodó naiv szemekkel
szemezve át a másvilágra mint a szomszéd idegen telkére remélve
néhány bamba doktortól szelíd élete már végleg bevédve a puha
és hosszú megigazulásig s ekkor föltűnik groteszk szögekbe dőlve
az a jóságos másik kinek ideges tenyeréből a parányi gyógyszerek
záporként potyognak piros kék zöld golyócskák gurulják körbe
megkopott parkettán a félig már halottat és ő nyögve tapogat utánuk
míg hülye kis mérgekbe zárva mocorog tovább szűkülő szemei előtt
az ipari remény aztán én leszek az újabb családi lelemény lazuló
inakkal tétován átveszem a medicin vándorbotot révülten túlhámozva
magam a gyógyítandó képzavaron a kábeles tévé alatti fiókban ügyes
guberáló kezdek rászokni a hazahordott placébókra s reggelenként
csúszok feléjük mint a fóka az elviselhető délelőtti hangulatot beléjük
magyarázva ám alkonyatkor befutva a fölösleges köröket már kétségbe
esve mered maga elé az árva dalnok hátunk mögött ki az az akarnok
ki még mindig lökdös minket a jambusok és képtelen pirulák felé
