Aczél Géza

MEDICIN

 

 

öt centire teszi kajla piruláit vénülő szemétől a reszkető grószfater

az emléket azért ily nyeglén az élmény valódi burkából kibontva

mondom el hogy ne üssön át rajta öregedésem egyre állandósuló

érzelgős bája mely rendre bevezet valami lelkileg nyúlós süppedő

mocsárba s bár az érző lény vibráló értékszámait nagyban emeli

a kép alanyi közelsége hosszabb távon a gondolat nem leli kiként

építkezzék végre az idő szenvtelen múlásától túlra hol leljen erős

kapaszkodót mikor a szikár értelembe már beletúr a bizonytalanság

gonosz ujja és peregni kezdenek sűrűn a csupaszodó fákról a rákos

sejtekként burjánzó receptek olykor anyuka vesz fel közülük némán

egyet-egyet s hogy inogni kezd a lejátszandó kopott film félelemben

surrogó kereke kővel gyomrában lesi jól nevelt gyereke kiként véti

el izgatottan a színes dobozokat a drága bizakodó naiv szemekkel

szemezve át a másvilágra mint a szomszéd idegen telkére remélve

néhány bamba doktortól szelíd élete már végleg bevédve a puha

és hosszú megigazulásig s ekkor föltűnik groteszk szögekbe dőlve

az a jóságos másik kinek ideges tenyeréből a parányi gyógyszerek

záporként potyognak piros kék zöld golyócskák gurulják körbe

megkopott parkettán a félig már halottat és ő nyögve tapogat utánuk

míg hülye kis mérgekbe zárva mocorog tovább szűkülő szemei előtt

az ipari remény aztán én leszek az újabb családi lelemény lazuló

inakkal tétován átveszem a medicin vándorbotot révülten túlhámozva

magam a gyógyítandó képzavaron a kábeles tévé alatti fiókban ügyes

guberáló kezdek rászokni a hazahordott placébókra s reggelenként

csúszok feléjük mint a fóka az elviselhető délelőtti hangulatot beléjük

magyarázva ám alkonyatkor befutva a fölösleges köröket már kétségbe

esve mered maga elé az árva dalnok hátunk mögött ki az az akarnok

ki még mindig lökdös minket a jambusok és képtelen pirulák felé