ÚJ BARTÓK-SOROZAT

Kossuth – A fából faragott királyfi

Nemzeti Filharmonikus Zenekar – Kocsis Zoltán

HUNGAROTON HSACD 32502


Még alig csitultak el az új Bartók-lemezösszkiadás körüli áldatlan viták (melyekre itt és most hadd ne térjünk ki), máris megjelent a sorozat első darabja. Igen örvendetes, hogy ilyen hamar sikerült a szavak csatateréről áttérni és átérni a tettek mezejére.

Egy dolgot a vita részvevői közül senki sem vitatott. Az új összkiadásra feltétlenül szükség van, hiszen Bartók életművét lényegesen másképp látják ma mind az előadóművészek, mind a kutatók, mint a hetvenes években, amikor a Hungaroton megjelentette első Bartók-összkiadását. Éppen ennek a megnövekedett tudásnak a folytán, magának az „összkiadás” szónak a használata is kérdésessé vált. Hiszen a nyomtatott összkiadások tartalmaznak töredékeket, variánsokat, kiforratlan zsengéket; mit kell, mit lehet, mit szabad mindezekből lemezre venni? Végül is igen helyesen tették a szakértők (a lemezborítón megnevezett Kárpáti János, Somfai László és Vikárius László), hogy az „összkiadás” helyett a kevésbé átfogó „új sorozat” megnevezés mellett döntöttek.

Az első megjelent lemezen két zenekari mű, a Kossuth és A fából faragott királyfi (a teljes balett) hangzik el Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok tolmácsolásában. Elgondolkodtató – bár természetesen szokásos gyakorlatot tükröz –, hogy a lemezborítón csak angol szöveg olvasható, mindössze a „Bartók új sorozat” általános cím szerepel magyarul is. Kérdés, hogy nem lehetett volna-e kétnyelvű borítót tervezni, ha már ekkora horderejű nemzeti ügyről van szó.

Ilyesfajta gondolatokkal tettük be a lemezt a készülékbe, de miután betettük, már nem volt több kritizálnivalónk, sőt maradéktalanul örülhettünk ennek a két új pompás felvételnek. (A Fából faragott-at tavaly ősszel vették fel, de a Kossuth-ot e sorok írásakor, 2006. december 14-én, alig hat hete; az, hogy máris a boltokban van az elkészült CD, önmagában is páratlan teljesítmény.) Az első érdekes felfedezés magából a műsor-összeállításból adódik: egy ifjúkori kompozíció, amelyről mindenki tudja, hogy még nem az „igazi Bartók”, került egy érett kori remekmű mellé, és – az óriási stiláris különbségek ellenére – nem hallunk törést a kettő között. Mindkét mű „igazi Bartók” abban az értelemben, hogy mindkettőben könnyen felismerhetők Bartók jellegzetes lírai, drámai és groteszk karakterei.

Köztudott, hogy a Kossuth-ra (1903) erősen hatottak Richard Strauss szimfonikus költeményei, különösen a Hősi élet (1899). De a párhuzamoknál itt talán fontosabbak a különbségek. Ellentétben Strauss-szal, Bartók nem saját magát tette meg hőssé, hanem egy nemzeti és a politikából a történelembe frissen átvonult hőst énekelt meg, népmeseszerű elemektől sem mentesen. Az eltorzított császári himnusz révén a darab Csajkovszkij 1812-nyitányának (1880) éppúgy örököse, mint a Heldenleben-nek. Vagyis Bartók, ha Strauss művéből átvette is a hősi portré egyes alapvonásait, nem vette át egészében a romantikus pátosz straussi formáját, amelyben a hősiesség már nemcsak egy adott hős jellemvonása, hanem valóságos filozófiai princípiummá válik. Emellett Bartók a Csajkovszkij-féle pragmatikusabb romantikából is tanult, de mindezeket a hatásokat kritikusan dolgozta fel, és saját már kialakult egyéniségén szűrte át. A Kossuth, ha itt-ott kissé kiforratlan is, káprázatos szakmai felkészültségről tanúskodik, és, mondanunk sem kell, a nótaintonációk révén máris jellegzetesen magyar hangot üt meg.

Kocsis Zoltánnak mindezekből a heterogén jellemvonásokból kellett egységes interpretációt kialakítania, ami maradéktalanul sikerült is. A felvétel nem csinál a Kossuth-ból sem Csajkovszkijt, sem Strausst, hanem megmutatja, hogy Bartók minden külső hatás ellenére lényegében már ebben az ifjúkori művében is önmaga volt. A számos fúvósszóló mindegyike emlékezetes szépséggel szól, a csatajelenet izgalma éppoly pompásan érvényesül, mint a záró gyászinduló komorsága. Az új sorozatot az életmű elején elkezdve, máris lebilincselő új képet kapunk Bartók pályakezdéséről.

Tizenöt évvel később Bartók természetköltészete és hangszerelő művészete teljes pompájában áll előttünk A fából faragott királyfi-ban. Kocsis hajszálpontos olvasata, melyben a komplex partitúra minden részlete hallhatóvá válik, végképp meggyőz arról (ha még bárkinek is szüksége volt meggyőzésre), hogy a táncjáték semmiben sem marad el a szenzációsabban „modern” Csodálatos mandarin mögött, sőt filozófiai mélységben talán még túl is szárnyalja a későbbi pantomimot. Az új Fából faragott-felvételt hallgatva egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy drámát hallunk, a színpadi történés látvány nélkül is ott van a zenekar játékában. Kocsis káprázatos színeket varázsol elő a kottából, interpretációja dinamikailag gazdagon árnyalt, pontosan követi a forma hullámzásait tetőponttól tetőpontig; a végső C-dúr célba érés ritkán szólalt meg olyan örömteli meghatottsággal, mint itt.

Összkiadásoknál elengedhetetlen a művekhez fűzött kommentár; a „Bartók új sorozat” készítőinek különös gondjuk volt a kísérőfüzetre, amelyben Kárpáti János lényeges új meglátásokat tartalmazó esszéje mellett számos eredeti fotó, korabeli műsorplakát is található. A művekben való elmélyülést jelentősen meg fogja könnyíteni az a tény, hogy minden egyes formarész külön tracket kapott, és minden epizód mellett megjelenik a felvétel megfelelő szakaszára utaló sorszám.

Egyszóval, az új CD nem egyszerűen két Bartók-mű új bejátszása, hanem valóban minden részletében megkülönböztetett figyelemmel készült nyitánya az új összkiadásnak. Jó érzésekkel várjuk a folytatást.

Laki Péter