Mesterházi Mónika

ALICE MUNRÓRÓL ÉS A „VÉTKEK”-RŐL

Noha Alice Munrót nálunk kevesen ismerik, ő Kanada egyik legismertebb novellistája, számos hazai és nemzetközi díj birtokosa. (Legújabb műve, a Runaway 2004-ben felkerült a New York Times tíz legjobb könyvének listájára.) Munro egy regényt (novellafüzért) és tíz novelláskötetet írt. Változatos, hosszú életútja során sokfelé élt, és sokféle foglalkozást űzött, személyes élménye a hol gyönyörű, hol félelmetes kanadai táj is. A lélektani realizmus híve, női intuícióval, empátiával teremti meg a kapcsolatok légkörét, ki nem mondott feszültségeit.

Novellái gyakran egy-egy regényt sűrítenek magukba, prizmásan mondják el a történetet, amely időben egymástól távol eső (sorsfordító) epizódokból, a novella különböző szereplőinek nézőpontjából, a napló- vagy levélforma és a narráció váltogatásából rajzolódik ki. Gyakran a hiány hat a legerősebben. Munro egy brit regényíró, Alan Hollinghurst által „üdítően szikár”-nak nevezett stílusa, amely a párbeszédekben nagyon is élő, jól ellenpontozza a történetek súlyát. Többnyire határterületen játszódnak ezek az írások: a lázadás és a biztonság, a szabadság és a boldogság, a józan unalom és az életveszélyes szenvedély, a bizalom és a naiv hiszékenység, az igazság és a hazugság, a sors és a véletlen, a lehúzó környezet és a személyes döntés, a jelen és a múlt, a racionalizmus és a fanatizmus, a természetfeletti képességek és az olcsó csalások határán. A valóságban pedig valamilyen kisvárosban, ahol hőseiket a kitörés vágya, a lázadás vagy visszatekintve a megérteni vágyás motiválja.

Néha nem is tudjuk, melyik szereplőre figyeljünk, ki a hőse az írásnak, de az igazi főszereplő általában az, akinek a tudatában, lelkében összeáll a mások vagy akár a maga sorsa. A főhős – a Vétkek kivételével – egy-egy idős asszony (egykori későn érő, a környezetéből kiemelkedni vágyó lány), aki valamilyen véletlen hatására vagy tudatosan tér vissza a múltjához – gyakran a konkrét földrajzi térbe is –, hogy felidézze, megértse, feldolgozza, ami vele vagy a körülötte élőkkel történt. (Ez a visszatekintés soha nem szentimentális.)

A Vétkek főhőse viszont egy tízéves kislány, Lauren, a történet távlata sem sokkal több az ő életkoránál. Ha nálunk játszódna, Weöres Sándorral így foglalhatnánk össze: „Hun házasodunk hun meg elválunk / különb féle jerekekkel kísérletezünk”. Munro nem ítélkezik. Az olvasóra bízza, kivel érez együtt, kit miben tart áldozatnak vagy felelősnek – könnyen lehet, hogy más-más olvasó más-más véleményre jut –, nem mintha olyan enigmatikus volna a szöveg, hanem mert a befogadójától is azt várja, hogy ne ítéljen rögtön, ne az előítéleteit olvassa a történetbe.

Munro két utolsó könyvéből a Park Kiadó gondozásában tavaly jelent meg a Szeret, nem szeret… (Borbás Mária fordítása, eredeti címe: Hateship, Friendship, Courtship, Loveship, Marriage, 2001), az idei könyvfesztiválra készül el a Csend, vétek szenvedély (eredeti címe: Runaway, 2004).