Kiss Judit Ágnes

 

MIMIKRI

 

 

Hová hívtál el, Istenem?

Miféle különös szeánszra,

mely szentebb, mint egy nászmise

és sötétebb, mint a sátán bálja?

 

Hová dobtál ki, Istenem,

mint egy ejtőernyős ügynököt?

Tudtad-e, amikor kilöktél,

hol szállunk, milyen föld fölött?

 

Most itt vagyok, nem kérdezek már

semmit, ami a múltról szólna,

elvégzem mindazt, amit rám bíztál,

vagy szolgaként, vagy uralkodva,

 

csak tudnám, mi az. Most jó volna

emlékezni, mit is kell tennem.

Hallgatok addig, és próbálok

túlélni rejtőszínekben.

 

 

 

 

UV

 

 

Megbuktam, Uram, mint már annyiszor,

és jogos volt, te sosem szadizol,

csak kérdezel, s én nem tudom a választ,

mert lusta voltam tanulni, és fáraszt

a sok olvasás, a korai kelés,

a gondolkodás, a jegyzetelés.

 

Megbuktam, Uram, amit tanítottál

tíz hónapig, egy árva szót sem értek,

hiábavaló volt az összes órád,

a legkönnyebb szabályok ellen vétek.

 

Látom rajtad, hogy csalódott vagy,

ahogy azt is, hogy bíztál bennem,

és jobban fáj, hogy nem teszed már,

mint az a szó az indexemben,

hogy elégtelen voltam hozzád,

és elégtelen annyi máshoz,

a kitárt szárnyú repüléshez,

a sebzéshez, a gyógyuláshoz,

nem ismerem fel a hamis szót,

sem a szívből kiszökkenő vért,

futom tovább a köreimet

örök évfolyamismétlőként.

 

Matrózblúzban, lehajtott fejjel

megyek az utcán, szinte sírva,

mit bánom, hogyha megbámulnak,

látják rajtam, ma volt a vizsga,

 

csak alakítom, átfogalmazom

azt az egy mondatot, mit neked mondok:

ha még nincsen túl késő hozzá,

Uram, adj még egy időpontot!

 

 

 

 

A HALÁL MILONGÁT TÁNCOL

 

Rejtsd el az arcod barna hajamba,

rejtsd el fekete szakállamba,

combod a combomhoz feszül, édes,

rövid kis tánc lesz, nem is veszélyes.

Eltakartam a szárnyamat, hogy ne félj.

 

Csigolyáidat add ujjhegyeimnek,

vad vagyok, ölelésed szelidít meg,

vékony a bőröd, a tenyerem érdes,

ha akarom, csontig lenyúzom, édes.

De lehunyom a szemem, ne lásd: két üres rés.

 

Mellemhez ér melled puha dombja,

fellobbanna a vérem, ha volna,

de ha nem akarod, hát ne legyél velem,

jönnek az éjszaka vak madarai,

csőrükben elhoznak úgyis, édesem.