Takáts Gyula

 

ÍGY KÍSÉRTI

 

Azok a nagy hegyek

kísértik egyre Csut…

És öbleik alól

a sok-sok volt világ

fénylő szava,

akár a lápon át

és zsombék alól

a berki sok titok…

 

S hiába kérdezi…

Némán megy vele

a láthatatlan Mind.

S ahol a versek tolla

még sohase járt

a nagy hegyek

hajdan árnyéka is vele

s ahogy zsombék zsombék után

úgy nő Drangalag is

egyre csak tovább

és mint lidérci láng

együtt kísérti Csu Fut

Drangalag és a világ.

 

 

 

 

OTT TALÁN

 

Majd ott talán

a végtelen

kísértő tájain

az eltűnt álmok is szólnak vele.

És Csu mit válaszol

a füge és a bükkfa

tudja csak talán,

mert ismerték a zöld

és tudják a kék szavát…

 

Vagy talán

kilencven év után

sziklás forrásain

a villogó síkok

húsznál alig több jele,

mint itt e vers…

 

És ott talán a hegyi kert

tündér lépcsőin át

ha majd viszik,

az eltűnt álmok is

együtt jönnek

és szólnak is vele

a zöld és a kék nagy kertjibe.