Babiczky Tibor

AURUM


 

Akit – úgy hittem – már régen elmartam magamtól

Akit hazugságaimmal s vágyaimmal végképp tönkretettem

Nikotinnal szesszel mérgezett szivemben a gyermek

Újra megjelent


 

S most aggódva méri pulzusom s vizsgálja szivem

Körül a meggyűlt zsírt meszet s mellemre szorítja fülét

Hallgatja az életet hogyan veri szét

Bennem az élet


 

Egyedül csak a szívben nincs sokaság

Nincs férfi se nő se gyerek se idős

Nincs járható nincs járhatatlan amerre megyek

Nincsen semmi út


 

Most tetőtől talpig szemnek öltözöm

Mászik mászik egy nagy kerek bogár

S az égbolt írisze aranyról mélyvörösre vált

„Hát te bolond vagy?”


 


 


 

LEVEGŐVÉTEL


 

Ez már így marad. Elbotlik dolgában a férfi,

a nő, elhull állat és faág.

És félek, mint a bolond, aki féli

ép gondolatát.


 

Széken felejtett nadrágba, ingbe

rágta be magát az éjszaka.

Most előbújik s megfog szelíden

dohány-, verejték- s borszaga.


 

Vontató állatnak a lélegzetet

testünk elé ki fogta be?

A nap már csak egy ujjnyi tán. Minden el-

vonszolódik a semmibe.


 

Szemünk a magasba tekint, de nem lát

semmit. Az ősz ez itt. Nehéz.

Ez már így marad. Sötét lesz. S amit látni

akartunk, mindvégig az volt, ami néz.