Sumonyi Zoltán

 

EGY JOZEFINISTA


Kazinczy-átiratok

 

 

I. József császár leírása

(prima vista)


Ezerhétszázhetvenben

először láthatám:

Patakra jött, vagy inkább

megállt pihenni ott;

kiszállva egy szekérből,

kérdezgeté, az út

Munkácsra merre fordul,

s miféle stációk

következhetnek addig?

Fölírta gondosan.

 

Posztó felsőruhát és

viaszkosvászonból

való csákót viselt, tán

eső ellen, de azt

csak hón-alá szorítva,

miközben jegyzetelt.

Egy jól megnőtt szép férjfi:

setét szöghajjal, és

nagy csontos homlokához

keskeny metszésű orr.

 

Ebéd közt ő beszélt csak,

deákul (s helytelen):

„Iste vinus (jól:
vinum)

Tokajinus?” – Mögé

kerülve „Ita” mondtam,

s csudáltam, hogy a zöld

egyenruhája foltos:

könyöknél foldva volt.

 

Ebéd után szekérre

ülvén, Újhely felé

sietve távozott. – Még

tíz évig nem király,

de már öt éve császár:

a német-római.

 

 

II. Az iskolákról

(1789)

 

Józsefünk, a király, minden megyénket

csak tíz cirkulusokra vonta össze;

így a Kassaiba, amelyet Sáros,

Torna és Abaúj, Szepes, meg Zemplény

régi vármegye alkot, egy főispán:

Szentiványi Ferenc neveztetett ki.

 

Mellé, iskolaügyben, a szent embert,

ama gróf Törököt helyezték bölcsen,

s engem a nemzeti oskolák feletti

buzgó látogatásokkal bízott meg.

 

Három évem alatt megszervezhettem

éppen százhuszonöt tanintézménynél

több mint húsz közöset, hatvan pápistát,

huszonöt lutheránust, öt pravoszláv-,

hét zsidó-hitüt, és öt kálvinistát.

 

Ám ez nem vala kedves mindeneknek:

gyakran lázadozott a köznemesség

és a sok hivatalt vesztett alispán:

vissza! Vissza megyéinket! – Kiálták.

 

 


III. A theátrumban

(Bécs, 1790)

 

…Estve nagy zúgás vala lent: mint méhkas a földszint,

Minden széksorból repül egy-egy fürge tekintet

Föl, ama lózsi felé, hol a császár fog helyet éppen.

Első dolga ezért, hogy az égő kétkarú gyertyát

Páholyszéke előtt – belekoppintván – kihunyassa.

 

Arcát így ritkán vehetém ki a szürke homályból,

Csontos homloka és a paróka alól a nagy orra

Látszott csak, s hogy a bőr fityegett szikkadtan az arcán.

Tudtam, Belgrádról betegen jött föl, de hogy éppen

Itt, a theátrumban legyen? És így lássam utolszor…?!

 

Storazzi, az a szép primadonna feledteti végül

Ezt a melancholiát; szememet, fülemet gyönyörítve.

Hol van a szó, vagy ecset, kibeszélni, lefesteni híven,

Mennyi lelki vigasz szabadul ki a jó muzsikából!

(Mozart karvezető vala. S verte a fortepianót.)