Gréczi Emőke

ILLYÉS GYULA ISMERETLEN APOLLINAIRE-FORDÍTÁSA

 

Guillaume Apollinaire műveinek magyar kiadásaiban nem szerepelt a Calligrammes-kötet Paysage című képversének fordítása. Még a legteljesebb kiadás (G. A. válogatott művei. Európa, 1969) is, amely követi a Calligrammes-ban közölt versek sorrendjét, ugyancsak nélkülözi e mű magyar változatát – a szerkesztő, Réz Pál sem tudott a vers fordításáról. A közelmúltban Szegi Pál műfordító, szerkesztő hagyatékából előkerült Illyés Gyula kézírásával, monogramjával Vidék címmel, utalással arra vonatkozóan, hogy Apollinaire-fordításról van szó. Ugyancsak abban a hagyatékban, amely ma Kiss Ferenc kéziratgyűjtő tulajdonában van, található egy részben publikált (Szegi Pál: Játék és lelkiismeret. Válogatott írások. Szerkesztette: Széchenyi Ágnes. Argumentum–Philobiblon, 2001) levelezés Szegi és Illyés között, valamint több más, eddig ismeretlen fordítás (Max Jacob, Apollinaire, Marcel Sauvage, Vincent Huidobro, Tristan Tzara, Francis Picabia, sőt Villon), Illyés kézírásával és Szegi javításaival, vagy fordítva, Illyés korrigálásaival Szegi kéziratán. Ezeket a dokumentumokat Szegi egy „Francia antológia” feliratú dossziéban őrizte – ma már tudjuk, hogy a kötet nem valósult meg.

Szegi Pál és Illyés Gyula ugyanabban az évben, 1902-ben született. Ismeretségük az Izabella utcai kereskedelmi iskolából származik; együtt tették le az érettségit és a továbbtanuláshoz szükséges különbözeti vizsgát. Már az iskola idején bekapcsolódtak több ifjúmunkás- és diákmozgalom munkájába: az egyik a Wessely László vezette csoport (a Galilei-kör ifjú tagjaiból), a másik a filozófiatanáruk, Varjas Sándor otthonában gyülekező társaság. A kommün bukása után Wessely és Varjas is börtönbe került. Míg az előbbi később Párizsba emigrált (Hunok Párisban című könyvében Venczel néven emlékezik meg róla Illyés), Varjas Moszkvába kerül, miután tanítványai – „Beatrice apródjai” – sikertelenül próbálják megszöktetni a váci fegyházból.

Illyés éppen Szegi javaslatára iratkozik be a bölcsészkarra. Kettejük életútja és sorsa tehát látszólag párhuzamos, irodalmi pályájuk azonban nem egyenrangú, ekkor még Szegi javára. A kortársak szerint koravén Szegi feljár Kosztolányihoz, publikál a Raith Tivadar által szerkesztett Magyar Írásban és Kassák -jában, miközben Illyés még bizonytalan saját jövőjét illetően. 1921-ben belekeverednek az ún. Menczer-ügybe, ezért az emigráció mellett döntenek. Rövid bécsi tartózkodás után – különböző időpontban – Párizsban kötnek ki, mindketten könyvkötészetből és tanításból finanszírozzák életüket, illetve a Sorbonne-on folytatott tanulmányaikat.

Illyésről pontosan tudható, hogy 1922. április 24-én érkezik Párizsba, és 1926 júniusában tér haza, mikor már biztosan tudja, hogy ejtették ellenük a vádat. Bátorságát táplálja, hogy Szegi egy évvel korábban néhány hónapot Pesten tölt, és egy rövid bírósági meghallgatás kivételével nem zaklatják már a hatóságok. A fent említett levelezés ez alatt a néhány hónap alatt zajlik: Illyés Párizsban fordít, kapcsolatot tart a fiatal, náluk alig néhány évvel idősebb költőkkel (Tzara, Éluard, Sauvage), Szegi pedig Pesten szerkeszt, bekapcsolódik az aradi Periszkóp munkájába, és előkészíti közös antológiájuk megjelentetését.

Ahogy a levelekből kiderül, Illyés ekkor, 1925 táján dönt úgy, hogy életét elsősorban az irodalomnak szenteli, a könyvkötészetet csak félállásban folytatja, és a francia irodalom tanulmányozásába fog. Lehetséges pénzkereseti forrásnak tartja, hogy pesti lapokba írjon a párizsi irodalmi élet eseményeiről, hangulatos riportokat készítsen Tzaránál, Cocteau-nál, Éluard-nál tett látogatásairól. Ehhez kéri Szegi segítségét, ám ilyen írások végül nem jelentek meg Illyés tollából. Egy helyütt említi, hogy Déry biztatására figyelőket küldene a Nyugatba, de ehhez nem érzi magát elég felkészültnek. A Ma 1923-ban és 1925-ben is közöl fordításokat Illyéstől: Apollinaire Esik című képverse mellett Cocteau, Éluard, Huidobro, Sauvage és Tzara művei alatt olvasható a neve (Illés!) fordítóként. A Magyar Írás 1924-ben Ivan Goll-, Huidobro- és Jouve-fordításait közli.

Kettejük antológiájáról először Illyésnek egy 1925. április 8-án kelt leveléből szerezhetünk tudomást. Biztatja Szegit, hogy a Periszkóp felkérésére küldjenek nagyobb adag fordítást, „de már mint »szerzők közeljövőben megjelenő fr. antológiájából« némi kivonat”. Arról is ír, hogy elkészült Tzara Apollinaire halálára című versének fordításával („azt hiszem, az Tzara egyik legeslegszebb verse”), „Valéry feltétlenül fontos”. Jelzi, hogy az előszó elkészült részét Szegi küldje át, hátha lenne mivel kiegészíteni, hiszen azt majd közösen jegyzik.

A Szegi-hagyatékban fennmaradt dokumentumok között a következő egy Illyés által 1925. augusztus 7-én feladott levél, melyet a Szegi-monográfia 1925. augusztus 22-re datál (egy másik boríték pecsétjén szerepel ez a dátum). A levél tartalma azonban azt erősíti meg, hogy a korábbi időpont a helyes, ugyanis Illyés szabadkozik a késői válasza miatt – ezt nyilván nem tenné, ha csak alig több mint két hét telt volna el két levele között. Az antológiát az Amicusnál javasolja megjelentetni, ahol hamarosan Kállai Ernő Új magyar piktúrá-ja is megjelenik. Illyés Párizsban Tihanyinál próbál közbenjárni, Szegit pedig kéri, Pesten tegye ugyanezt. „Meg vagyok győződve, hogy ha tervszerűen nekimegyünk, 2 hónap alatt készen lehetünk vele.”

Erre válaszol Szegi dátum nélküli levelében (teljes terjedelmében közli a kötet). „Kimenésem előtt azonban föltétlenül be akarom fejezni az anthologiát, s a kiadóval is elintézni az ügyet. Azt hiszem, nagy sikere lesz a könyvnek.” Máshol: „Most már azt hiszem, tényleg itt az utolsó idő a dolgozásra. Az anyagot már szeptemberben be kell adni a kiadóhoz. Hogy kiket fordítsz, teljesen rád bízom. Az egész anthologia terve ugyanaz, mint először terveztük. Első Rimbaud, ha tudsz csinálni Paul Valery-t, az nagyon jó lesz. Talán beveszik Claudelt is, ha sikerül szép fordítást csinálni belőle. Nem lehet kihagyni Jules Romains-éket se. Legalább 5-6 verssel kell szerepeltetni az egész kompániát. Cendrars New York-i Húsvétját lefordítom. A jelentéktelenebb fiatalokat 8-10 verssel lehet szerepeltetni, Apollinaire-től pedig annyit lehet lehozni, ahányat csak meg tudunk csinálni. Mit szólsz a Vízesés fordításához? Hát a Joli rousse-hoz?”

Mivel az alább következő Illyés-levélben Apollinaire Menet című versének Illyés-féle változata olvasható, érdemes közölni a fenti Szegi-levélben szereplő Menet-fordítást, amely alapján látható, milyen változtatásokat javasol Illyés.

 

„Mikor az elsők mentek el s néhányan vártak még tovább

Egy intő hang szólt hozzád.

Mikor elmentek az utolsók és már semmit se vártak,

Ki mondta, hogy maradj itt?

Az utolsó csillagot öli meg most a nap s nem

látsz mást, csak a port. Messzi idegen por van

talpad alatt. Saruidon is por van

És este nehéz kérdések hullanak rád

Láttad elmenni őket és itt maradtál. A kakasszó mondta

a kakasszó vagy a por, hogy szemed nehéz és

pilláid szürkék mint az útszéli bokor. Feküdj

le. Itt az óra. Talán álmodban újra láthatod

őket.”

Szegi 1925 őszén visszatér Párizsba, hogy még egy évet végezzen az egyetemen, és tanári diplomával térjen haza. Illyés 1926 decemberében már Pesten dolgozik, Déryvel a Dokumentum főmunkatársa. Egy évvel később a Nyugat közli írását, ettől kezdve egyre távolabb kerül az avantgárdtól és Kassáktól, az első kötetét (Nehéz föld) kiadó Nyugat köréhez csatlakozik. A már nem költőként és nem műfordítóként, hanem kritikusként és esszéistaként termékeny Szegi a Nyugatban, a Pandorában, a Látóhatárban és a Dokumentumban publikál, 1929-től pedig a Pesti Hírlap Vasárnapjának szerkesztője. Barátságuk ugyan megmarad, de pályájuk szétválik: az egyre elismertebb alkotóé és a mindinkább háttérbe szoruló szerkesztőé.

A tervezett antológiát végül más valósítja meg: Molnár József és Tamás Aladár Új francia költők című kötetét az Új Föld adja ki 1927-ben, közös előszavuk 1926. novemberi keltezésű. Elképzelhető, hogy Tamásék gyorsabbak voltak, ezért hiúsult meg Ilylyés és Szegi terve.

 

„Kedves Palikám,

leveled olvasása után annyi kedvet kaptam az antológiához, hogy azt ajánlom, hagyjunk mindketten föl minden más egyébbel, s fogjunk teljes erővel a munkába, hogy visszajöveteled előtt végre tökéletesen befejezhessük.

A francia líráról írt megjegyzéseiddel egyetértek, azonban a mindenáron finomságra, bizonytalanságra való törekvés bizonyos veszéllyel jár. Ez a remegő érzékenység, mely valóban egyik jellegzetessége általában a mai fr. költészetnek, túlzásba víve erőtlen és affektált lehet. Sauvage, Reverdy, sokszor Apollinaire és Jacob verseire ez áll, de Eluard, Tzara s a legújabbakra alkalmazva erőszakolt. Gondolom, mit értesz értelmező fordítás alatt, ebben egy véleményen vagyunk, de ép az utóbbi kettőnél (kik inkább nyersek, mint finomak) legelsősorban pontos, szinte szószerinti fordításra kell törekedni. Különben odajutunk, amit a Mában közölt fordítások átolvasásánál éreztem, hogy magyarul úgy hatottak ezek a versek, mintha egyazon költő különböző művei lettek volna. Ez végzetes hiba lehet. Ép ezért szeretném, ha te is jobban kötnéd magadat az eredetihez. Így pl. a Menet fordításánál én, mint másutt is, az eredeti francia mondat ritmikáját tartottam szinte szótagszám szerű pontossággal szem előtt. Erre különben majd visszatérek.

A pontosság kedvéért igen tanácsos volna, ha te elküldenéd a véglegesen befejezettnek deklarált verseket. Nincs nálam a Periszkop Jolie rousse száma, de ha jól emlékszem, abban kihagyások vannak. A »seul« pedig csakis egy-et, egyetlen-t, de sohasem »magányos«-t jelent. Biztos, hogy ez a magányos szó szebbé teszi a verset, de mindenki nyelvi tájékozatlanságnak fogja venni. Hasonlóan a szökőkút legutolsó sorában abondamment nem elhagyottan-t jelent, hanem bőségesen-t. (A fordítás igen szép, de túl szabad; eredetibben ép olyan szép lett volna.) A Határ címűben több ilyen hiba is van. Malade de nuits trop amères nem genitivusz, hanem határozó. Keserű éjű beteg. (Beteg akinek keserű éjjelei vannak) A 3. sor pedig a negyedikhez tartozik, nem a másodikhoz. A 2. szakasz 4. sora: kezek mik holtgalyú kezeket szednek. Ezt a verset különben én is nyersen lefordítottam, s a kettőből lehet talán tökéletest csinálni. Erről van egy megjegyzésem.

Nem tudom, te hogy gondolod részleteiben az antológiát. Megjelöljük, hogy melyik verset melyikönk fordította? Én ellene vagyok ennek, s így sokkal jobban tudunk dolgozni. Már a Jolie rousse és a Menet fordításaidnál jutott eszembe, miért nem vetted be azokat a részeket, melyek az én fordításaimban szerinted is jók voltak? Egyedüli helyes módszernek azt tartom, hogy a fordítások mindkettönk külön-külön munkája után lesznek legtökéletesebbek. Legjobb volna, ha most kemény munkával rövidesen feldolgoznánk az anyagot, te megállapodnál a kiadóval, azonban a kéziratot még kihoznád magaddal. Itt aztán pár délután alatt véglegesen átsimítanánk őket. Mit szólsz ehhez? Addig is én hozzád küldöm az én fordításaimat, te átnézed őket, a megjegyzéseket megírod, s én az itt lévő kézirattal összevetve felelek. Mindennek azonban gyorsan kell mennie. Hány vers van eddig? A mondott okok miatt én Tzará-t és Eluard-t magamra vállalom, s rövidesen már elküldök pár verset. Írd meg, hogy pontosan mennyire van még szükség.

Szeretném, ha megírnád azt is egész pontosan, mit szándékozol az előszóban mondani; ha az is névjegyzés nélkül jön, hozzávennénk az én esetleges megjegyzéseimet.

Az antológia szempontjából, mit szólsz az én Periszkopban közölt fordításaimhoz? A Periszkoppal, s általában a többi lapokkal való magatartásunkban is kellene valami megállapodásra jutni, nehogy esetleg ugyanazt a verset közöljük mindketten. (Szerencse, hogy a Menetet én nem adtam oda Tihanyinak.) Ezért állapodjunk meg, hogy a közlésre átküldött versekről azonnal tudósítjuk egymást.

A te Menet fordításod tetszik nagyon, azonban 1 fordulatot kitekertnek érzek. Ki mondta, hogy maradj itt? Az előbb ajánlott együtt dolgozással én a következőképen tartom a legszerencsésebbnek.

 

Menet

Mikor az elsők elhaladtak s néhányan vártak még tovább

Egy hang emelkedett föl és figyelmeztetett.

Mikor az utolsók is elmentek és már senki se várt semmit

Ki mondta neked, hogy még ott maradj?

Az utolsó csillagot is megölte a nap és

te már csak a port láthattad. Messzi idegen por a talpaid

alatt, cipőidet is elboritotta.

És azon az estén nehéz kérdések hullttak reád.

Láttad elmenni őket s te ittmaradtál. A kakasszó

figyelmeztetett, a kakasszó vagy a por figyelmeztetett, hogy

szemhéjjad nehéz, szempilláid szürkék, mint az útszéli

bokrok, itt az ideje, hogy aludni térj. Talán álomban

újralátod őket.


Azt hiszem, hogy minden fejtegetésnél jobb, ha egyszerűen leírom a nekem legjobban tetsző formát. Fontosnak tartom a személyes névmás kiemelését. A többiek elmentek, de te ittmaradtál. Menetről beszélve jobbnak tartom az »elhaladtak« szót, ez kifejezi, hogy csak a menet egyrésze, az elsők mentek el. Avertir: figyelmeztetni. Szép a te mondatod: az utolsó csillagot öli most a nap, azonban ép teszerinted valóban fontos a múlt. Ezért, a hűség kedvéért változtattam meg a másik szép mondatot is: És azon az estén nehéz kérdések hulltak reád. Mi a te véleményed?

Én legutóbb nem igen foglalkoztam fordítással, azonban, mondtam, az antológia befejezésének reménye annyira fellelkesített, hogy hajlandó vagyok minden időmet erre fordítani. Erre kérlek téged is. Egye meg a fene az egész magyar kecmergést, ha ezt a könyvet szépen megcsináljuk, többet ér, mint negyven modern folyóiromány. Hallom, Kassák atya otthon volna. Igaz ez? Mit csinál?

Nagyon örülök Palikám, hogy visszajössz. Most Menczerrel lakom együtt, te is majd valahová közelünkbe jössz. Frankli nem gondol a csöbörből visszamászni?

Itt – nyár lévén – minden alszik. Kirakatban olvastam a Révolution Surréaliste legújabb számát, egy igen szép Eluard vers van benne, holnap ceruzával és papírral megyek el a Crèshöz és a kirakatban lemásolom. Te miket olvasol? Nagyon örülni fogok, ha elküldesz valami mutatót az otthoni dolgaidból. Tegnapelőtt és tegnap együtt voltam Politzerrel, igen nagyszerű legénnyé változott, lelkes, idealista misztikus forradalmár. – Otthon mi újság?

Én valóban mostan rosszul állok, de a jövő hétre már remélek pár tanítványt, s akkor majd sikerül valahogyan elvergődnöm.

Írjál hát gyorsan. Böskével együtt szeretettel ölellek,

Gyuszi.”

Periszkop Jolie rousse száma – a Periszkóp 1925. májusi számában jelent meg Apollinaire A szép vörös asszony című verse Szegi Pál fordításában.

Tihanyi – Tihanyi Lajos (1885–1938) festő, a Periszkóp párizsi szerkesztője.

Menczer – Menczer Béla (1902–1983) író, publicista.

Frankli nem gondol a csöbörből visszamászni? – Frankl Sándor (1896–1945) könyvkötő, Szegi egykori iskolatársa az iparművészeti iskolában. Elsők között tér haza a párizsi emigrációból, ekkor már Pesten dolgozik. 1945-ben a nyilasok agyonlőtték.

Politzer – Politzer György (1903–1942) filozófus, egy darabig Szegivel és Illyéssel együtt dolgozik a „Les Petits Bonhommes” könyvkötészetében. A francia ellenállás mártírjaként hal meg.

Böske – Markos Erzsébet (1899–?) iparművész, Szegi Pál első felesége.