Darányi Sándor

 

ESTI ÉBREDÉS

 

Felébredek. Ruhástul elaludtam.

A mennyezeten futkosnak a fények.

Ingázó minták örvénylő homályban,

Tény és lényeg közt sóvárgó remények.

Némán vonulnak, sebesen cikáznak,

Majd újrakezdik, mintha meg nem únva.

Tompaságom oda, amint megértem:

Ezzel álmodtam. Kezemben a kulcsa.

 

Igen. Jóslattal a számban születtem,

De elhallgattam. Szimplán megfutottam.

S mit megtagadtam, megtagadott engem,

Mert kishitűségtől elkárhozottan

Huszonöt év múzsátlan hallgatást

Kaptam érte. Mi cifra vége lett!

Nem vállaltam az őt, aki vagyok –

Azzal torolta meg, hogy szétesett.

 

Nem érvényesek a régi szabályok.

Valami áttört. Minden ingatag:

A tisztesség, az irgalom, a fáma,

Az olaj ára s a szökőkutak.

Nincs több „szeretve mind a vérpadig” –

A szeretet a szabad akarat.

A kisebbik rossz kétértelműsége

Úr palotákon és a híd alatt.

 

Se az érvényesülést meg nem úsztam,

Se a feltámadást halottaimból.

És végül megtanultam: aki épít,

Pusztít is, világot teremtve rombol.

Megtanultam nőni, akár a fák:

Teli velük az almás meredélye,

Közöttük gólyaorr s harangvirág –

Esélyre vár mind, egy se engedélyre.

 

 

 

 

EGY PARTI SAKK

 

Tessék, te jössz. E tágas síkon ott

A létezés minden homálya. Válassz.

És hagyd a kifogást. Természetes –

Ebben a játszmában kérdés a válasz.

 

A bábukat tetszés szerint. Fonák

És szín is egy. Ne ronts, ne katapultálj

A félelembe, semmit meg nem old.

Légy okosabb, mint vagy. Ha még erényed

 

Sem ismered, honnan tudnád hibáid?

Micsoda tetves, ócska kupleráj.

Ha egyszer ráunsz, hívj fel, itt a számom.