GALGÓCZI ERZSÉBET NAPLÓJÁBÓL*

Közzéteszi Galgóczi Károlyné


 


 

1956. november 1.


 

Kedd este 9 óra óta Pesten vagyok, az Üllői útnál jöttünk át a Körúton. Nem ismertem rá! Kiégett házak, kilőtt tankok, feltépett kövesút. Nem égtek a villanyok.

Egy hullára majdnem ráléptem, hanyatt feküdt szétterpesztett lábbal, s valami fehér porral volt behintve. Orosz lehetett.


 

Szombaton fenn volt a bátyám Pesten, hoztak egy teherautó élelmiszert.


 

Az egyetemi ifjúság 15 pontját az öcsémék, a műegyetemisták fogalmazták, kedden, 22-én este. Sokszorosították, s a diákszállóban minden papír elfogyott. Az öcsém éjjel jött el hozzám, mert tudta, hogy rengeteg papírom van, s elvitte. Az én papíromon terjesztették a 14 pontot.


 

A Dunántúlról jövő teherautók a Vásárhelyi Pál diákotthon előtt álltak meg legelőbb, mert ez van legszélről. Az öcsémék irányítják őket, miután a maguk részét leveszik. Soha még így nem volt ellátva Budapest élelemmel. Ez a parasztok forradalma is. Ma este bemondta a rádió (Szabad Kossuth Rádió), hogy egyelőre ne hozzanak kenyeret, húst is csak néhány nap múlva.


 

A Kristóf téren orosz tankok közlekedtek a város szíve felé. 14–15 éves lányok, középiskolások kart karba fűzve álltak a tér szélességében a tankok elé. A tankok előttük egy lépéssel megálltak, mert a lányok nem mozdultak. Az egyik tank fedele megemelkedett, kihajolt belőle egy orosz tiszt, tisztelgett a lányoknak, s megfordította a tankokat.


 

A Gellérthegyen, a Sziklakápolna fölött újra fent a kereszt. Egyelőre csak olyan sírkeresztféle, s meg van koszorúzva.


 

Az Uránia előtt a WC-ből kilép egy férfi. – Most már elhiszem, hogy forradalom volt – szólt a társának –, ingyen lehet pisilni.


 

Plakát kézzel írva: „A ref Egyház követeli sztálinista vezetőinek leváltását!”


 

Ma reggel megjelentek a kézzel írt plakátok, hogy halottak napjának előestéjén az elesett hősök tiszteletére gyújtsanak gyertyát az ablakokban. Amint jöttem hazafelé végig az utcán, minden ablakban égtek a gyertyák.


 

Egy orosz tiszt Miskolcon: – Hogy merték ezt maguk megcsinálni? Mi harminc év óta nem merjük.


 

A Sturcz Edit majdnem a tankok elé feküdt. Visszatartották. A lelkesedés hisztérikus foka.


 

Kézzel írott plakátok tömege. Ez régi pesti szokás: házfalakon, fatörzsön a hirdetmények: Egy jó karban lévő férfinadrág eladó. Fiatal házaspár albérleti szobát keres. Stb.

Most – ezekhez hasonlóan – mindenki felírja a maga politikai követeléseit: Ki a kormányból Apró Antallal! Kéthly Annát és Illyés Gyulát a kormányba stb., és ugyanúgy kitűzi a fákra. A különbség csak az, hogy most többes számban írja mindenki.


 

Püspökladánytól az országút és Pesten minden sarok: Ruszkije, igyitye damoj! Már ilyet is láttam: Ruszkije, go home! Erre is mi tanítottuk az embereket…


 

Tizenöt éves munkássrác, kisebb, mint én, vézna, a géppisztoly egészen lehúzza a vállát. Éjjel… – Igaz, hogy néhány ÁVH-s vezetőt máma elkaptatok? – Mi az, hogy elkaptuk! Fel is koncoltuk őket.


 

A Sztálin-szobor maradványait még ma is fűrészelik a Nemzetivel szemben, az Akácfa utcában. Széthordják ereklyének.

Majd úgy jár, mint Krisztus keresztje. Néhány év múlva ezer Sztálin-szobrot lehetne csinálni a hiteles szobortöredékekből.

Először a bajuszát vették le. Még a kötelet is, amivel lehúzták a szobrot, még azt is szétmetélték darabokra.


 

Majort és Martont kirúgták a Nemzetiből, Tóth Aladárt az operából.


 

Az öcsém mondja, hogy éjjel, amikor járőrben vannak, a civilek sorjában cédulákat nyomkodnak a kezükbe, ÁVH-sok nevével és pontos címével. Ők elmennek a címre, de az ÁVH-st nem találják otthon. A család sír-rí, ők se tudnak a családfőről semmit.


 

A Szabadság hídról leszedték a vascímereket, s lekaparták Gerő nevét.

A tűzoltók óriási aktivitást fejtenek ki csillagok és egyebek eltávolításában.


 

Az utcát lövik – és egy nő fésülködik a kirakat tükrében.


 

Suhancok forradalma.

Orosz tiszt: – Először behívtak bennünket, hogy itt fasiszta ellenforradalom van. Aztán kiküldtek, hogy itt népi forradalom van. Aztán megint behívtak, hogy itt fasiszta restauráció van. És mindig ugyanazok a suhancok harcoltak ellenünk.


 


 

November 14., szerda


Általános sztrájk az országban. „Nem dolgozunk a Kádár-kormánynak.”

Könyörögnek és fenyegetőznek. Legfőbb érvük, hogy mi isszuk meg a levét. De kérem, Rákosi – Gerő – Kádár bűneinek ki itta meg a levét? Eddig is mi. Miért féltik a népet, hogy egyszer olyannak isszuk meg a levét, amit mi magunk főztünk?

Andics, Berei és még valaki Szolnokon szervezkedik.


 

A néptől elszakadt vezetők lefüggönyözött tankkal járnak az országban.


 

Állami fizetésen folytatott sztrájk.


 

Sorbaállás – a sztrájkoló lakosság egyetlen szórakozása. A Bán Robi meséli, hogy náluk fizetéskor soha nem álltak sorba, pedig mindig sokan akarták egyszerre fölvenni a fizetésüket. Tegnap elhangzott a felhívás, vezényszó: fizetés! A tömeg rögtön, automatikusan kincstári alakzatot vett fel.


 

A házból három srác tegnap elszökött Ausztriába. Az egyik tizenkét éves volt.


 

Hangulat.

A Nemzetinél egy strici cigarettát kért egy orosz katonától. Az orosz egy egész csomaggal adott neki. Nagy tömeg volt az utcán, meglátták, megálltak, s mikor a srác olyan húsz lépésre volt az orosztól, nekiestek, és jól elverték.


 

Másik: A Körút egyik romos háza előtt, a járdán dekkolt egy orosz tank, mellette kétfőnyi legénység. Egyszer csak a harmadik emeleti ablakból kezdték szórni a szemetet az utcára, nyilván takarították a kilőtt lakást. A tank a legénységgel porfelhőbe borult. A két katona prüszkölt, s odább ment néhány lépést. Erre a szomszéd ablakból kezdték szórni rájuk a törmeléket.

Az utca nevetett.


 

Mi van ma Magyarországon? Demokratikus anarchia.


 

A sztrájk kétélű dolog. Jobbra is, balra is tolhatja a kormányt.

Mennyire hiányolták a munkásosztály politizálását. Tessék, most végre politizál: a legaktívabb módon: sztrájkol. Hogy mi isszuk meg a levét? Istenem. A marxizmus úgy tanítja, hogy a jövőért néha áldozatot kell hozni.


 

Több lakást a dolgozóknak – ez az egyik pontja az MSZMP programjának. S közben a Körúton, a Rákóczi úton, Üllői úton, a Kálvin téren és még a jóisten tudja, hány helyen minden lakás ki van lőve.


 

Kiss bácsi meséli, hogy a Rákóczi úton egyetlenegy ellenálló puskalövés nem hangzott el. Egyik éjjel megjelentek a tankok, végigrohantak az utcán, s közben szakadatlanul tüzeltek, egyik jobbra, másik balra. A kápolna tornyát lelőtték, a kórház is kapott három belövést.

Az Üllői úti klinika rommá van lőve.

A New York-palota 10 évig 4 milliós költséggel épített tornya ketté van szelve.

A Rákóczi úton minden áruház kiégve. A Szabadság mozi előtt szénné égett hullák.

Minden tér tele van sírral. A Bakáts téri templom teljesen körül van ültetve sírral.


 

Fövénynééknél soha nem volt otthon kávé. Mikor megjöttem Romániából, s náluk voltam, kávéval kínáltak. Most már elhiszem, hogy forradalom volt Magyarországon.


 

Kispolgárok: egy nyugalmas éjszakáért eladnák az egész magyar szabadságot.


 

Csütörtök reggel, mikor először álltunk sorba, egy orosz teherautó Szabad Népet szórt a tömegnek. Az emberek felvették, elolvasták, s tíz perc múlva térdig lehetett járni a széttépett Szabad Népben.


 

A Margit hídnál egy orosz katona két kiló kenyérért árult egy tankot. Tudomásunk szerint nem vette meg tőle senki.


 

Az emberek már egy hete nem mennek el hazulról nejlonháló nélkül. Hátha lehet valamit kapni valahol.


 

Mióta tart a forradalom, hízom. A jövőtől való félelmemben minden alkalmat megragadok, hogy egyem.


 

Budapesten kialakult közlekedési szokás: felkapaszkodni a teherautókra – kalauz nincs.


 

Az oroszok támadása előtt zsebre dugott kézzel nem volt szabad az utcán járni. – Mit tudom én, mit vesz ki a zsebéből – mondta a nemzetőr, aki figyelmeztetett rá.


 

Nemzeti viselet: a forradalom alatt kokárda. Ma: nejlonháló.


 

Rehabilitáltam magam.


 

A Margit hídnál egy orosz katona egy liter rumért el akart adni egy tankot.

– Szatmári néni, nincs szükségük egy tankra?


 

A legnagyobb lövöldözés közepette bemegy egy fiatalember a Ráday u. 17.-be. – Kérem szépen, itt van pehelypaplan eladó? Mert olvastam a Körúton egy fán, de a nevet elfelejtettem, csak a házszámra emlékszem.


 

Az emberek menekülnek a pénztől. Ahol kinyit egy üzlet, és nincs benne más, mint egérfogó, az emberek sorba állnak előtte is, és egérfogót vesznek tucatszám.


 

A fizetést felvettük, de a munkát nem.


 


 

November 15.


 

Politikai apróhirdetések.


 

Keresünk minden ház körüli szolgálatra alkalmas miniszterelnököt.

Feltételek: 1. Büntetett előélet
2. Szovjet állampolgárság (gerinc és jellem nem szükséges)


 

Az MDP-be jelentkezni lehet nálam, Kádár Jánosnál. 10-nél több jelentkező esetén első nagygyűlésünket a Vérmezőn tartjuk meg.


 

Felhívás a magyar néphez!

Magyar testvéreim, Barátaim! Elvtársaim. Dolgozzatok, mert végem van. Családos ember vagyok, hazaárulással keresem a kenyeremet. Tekintsétek a 30 hadosztályt és a becstelenségemben megőszült fejemet. Ha nem dolgoztok, az oroszok kimennek, és akkor velem mi lesz?


 

Az általános iskolai osztályzatok megváltoztatásával és 65 000 magyar legyilkolásával tanúbizonyságot tettünk arról, hogy a dolgozó népet szolgáljuk.


 

Vevők kerestetnek a Népszabadság című lapra. Ez a lap híven képviseli a Szabad Nép irányvonalát.


 

Elvesztettem a nemzet bizalmát. A becsületes megtaláló értékes jutalomban részesül. Cím:
Kádár János miniszterelnök, 1745-ös számú szovjet tank, olajtartály bal retesz.


 

Budapesti polgár, vigyázz! Az országban kb. 10 millió függetlenségre és szabadgondolkodásra kész, elszánt ellenforradalmár bujkál.

A letűnt bürokrácia negyedeiben, pl. Csepelen és Újpesten több mint 10 000 földesúr, tábornok, tőkés és bíboros sáncolta el magát, akik születésüknél fogva mindig munkásnak álcázták magukat. E bandák garázdálkodása nyomán összesen 5-6 munkás és paraszt maradt életben országunkban, akik minap munkás-paraszt kormányt alakítottak Szolnokon.

Örömmel jelentjük, hogy a kormány egyre szorosabban zárkózik fel önmaga mögött.


 

Éljen Kádár János, aki megteremtette a magyar nép egységét – önmaga ellen.

Időközben kiderült, hogy az ellenség azonos a néppel.


 

Nálunk megoldották a sorbaállást – így az üzletvezető. – Hogyhogy? – Kifogyott az áru.


 


 

November 17.


 

Robi öcsém is elszökött Nyugatra. A házból is négy srác. Valóságos invázió volt egy időben Nyugatra.


 

Maléter elmegy a rabbihoz, és kérdi, mi ebből a helyzetből a kivezető út.

– Itt csak a fegyveres beavatkozás segíthet, vagy a csoda.

– Fegyveres beavatkozás? Mit ért ezen?

– Azt, hogy isten elküld tízezer angyalt lángpallossal fölszerelve.

– És a csoda?

– Az, hogy az ENSZ segít.


 

A forradalom alatt alig szöktek Nyugatra. Az oroszok támadása után pedig valóságos invázió indult meg.


 

A Gáli a második emeleti szedőterem nyitott ablakában, hogy a nyomdászok ne rohanjanak le minden erősebb lövés után a pincébe. – Ide figyeljenek. Amíg én itt állok az ablakban, nyugodtan dolgozhatnak.


 

A kis krumplis.

Egy 12 éves srácot a mamája leküldött krumpliért. A gyerek megvette a krumplit, közben kitört a forradalom, a fiú is beállt a felkelők közé lőszert hordani. Két napon át hordta a lőszert a kaszárnyából a barikádig meg vissza. A felkelők elnevezték kis krumplisnak, mert közben a nejlonhálót a krumplival le nem tette volna a kezéből, nehogy elvesszen. Két nap múlva egy tűzszünetben hazament, odaadta az anyjának a krumplit, egyet a mellére tűzött – kis krumplis –, és visszament hordani tovább a lőszert.


 

Zsúfolt busz, senki nem vesz jegyet. Kalauz: – Nem vesznek jegyet? Hát akkor miből veszünk Kádárnak kötelet?


 

Kinyíltak a bukszák.

Nagy Imre alatt nagy kutyák uralkodtak, most meg Kádár, Apró, Dögei.


 

A hágai bíróság vádat emelt az emberiség ellen. A törökök ellopták a holdat, az oroszok ellopták a csillagot, Kádárék ellopták Nagy Imrét, a magyarok pedig a napot lopják.


 

Melyik a legsportszeretőbb nemzet? – A magyar. Mert minden kapuban egy Puskás Öcsi áll.


 

Budapest, forradalom. Sorban állnak az üzlet előtt. Lövöldözés. Mindenki a kapualjba húzódik. Csönd. Mindenki visszaáll a sorba, méghozzá oda, ahol állt. Senki sem tolakszik előbbre.


 

Megdrágult a pálinka. – Ezért harcoltunk – mondja Kuczka a Sarkadinak a Petőfi-kör büféjében.


 

MUK – Márciusban újra kezdjük. Kádár Magyarországon egy mukot sem enged.


 

Disszidálás = viszonylag békés átmenet a szocializmusból a kapitalizmusba.


 

Záhony: Ezt az országot az oroszok szocialista megőrzésre vették át.


 

Van hordód? – Nincs. – Akkor neked se kell Kádár.


 

A harmadik emeleti utcai lakásba becsenget Öcsike az udvarról. – Irma néni, ha tisztára törülöm a lábam, meg tetszik engedni, hogy bemenjek, és leadjak az ablakból egy sorozatot?


 

Mi volt október 23.?

12 év szemináriumának kiértékelése.


 

Akar ön élelem nélkül félni? Akkor jöjjön Budapestre.


 

Látta-e már Budapestet széjjel?


 

Földszinten lévő második emeleti lakásomat elcserélném.


 

MSZMP = Magyarországi szovjet megszállók pártja.


 

Hazamentem, megnyomtam a liftcsengőt, és lejött az első emelet.


 

Társbérletét díjmentesen leválasztja Zsukov.


 

Magyarországon valósult meg először a kommunizmus:

1. Megszűnt a párt és az állam,

2. Négyórás munkaidő,

3. Mindenkinek mindenből elege van.


 

Ég a Duna, szalmával locsolják.


 

Egy orosz katona megkérdi egy magyar embertől: – Nem tudja, mikor mehetünk haza?


 


 

1957. január 17.


 

Kádár-kutyák

Kóbor kutyák, oldalukon táblával: Kádár még nekünk se kell.


 

Szakállas fiatalok

Egy-egy razzia alkalmával beviszik őket a karhatalmisták a borbélyhoz, rájuk szegezik a géppisztolyt, rájuk is és a borbélyra is, és megborotváltatják őket. A szakáll: tüntetés a Kádár-kormány ellen.


 

Villamos, részeg ember. – Éljen a Kádár-kormány. – Döbbent csend. – Hát nincs itt egyetlenegy becsületes magyar ember sem, aki seggbe rúgna?


 

Amióta tudom, hogy magamat magamnak kell cipelnem, mert senki nem vesz föl, s nem „visel el magán”, mint ahogy szegény József Attila is hiába várt erre, azóta türelmesen cipelem magamat. S mióta tudom, hogy a fájdalom nem lesz kevesebb attól, hogy árulják, azóta türelmesen titkolom fájdalmaimat.


 

Miért hívják a proletárdiktatúrát proletárdiktatúrának? – Mert a proli nem tud írni, ezért diktál.


 

Melyik a legbátrabb nemzet? – A magyar. Mert a gyerekek megvédték Pestet, a magyarok pedig megszállták az egész világot egyetlen puskalövés nélkül.


 

Forradalmi rádióműsor

6.00 Zenés ébresztő: Fel, fel, vitézek, a csatára.

6.15 Reggeli torna: Bőröndökkel futás a pincébe. Sorban állás, helybenjárás, topogás, szökdécselés egy-kettő, jobb fül dörzsölés, bal fül dörzsölés egy-kettő, tankcsörgés, fekvőtámasz, gyors ökölrázás.

7.00 Lapszemle. A Népszabadság el nem égetett számából adunk szemelvényeket.

8.00 Hírek és rémhírek.

9.00 Katonakórus, közreműködik az ÁVH fegyver és zenekar, szólót énekel dr. Münnich. Ümmögőkórus, előadják a VIII. ker. vénasszonyok.

Az óvodások műsora: nyugati segítség, mese, előadja: Eisenhower bácsi.

Úttörőhíradó:
Maléter rajvezető pajtás ismerteti a géppisztoly szerkezetét.

12.00 A következő ágyúlövés 12 órát jelez.

Olimpiai híradó: Céllövészet: baklövés, győz a SzU csapata.

Komolyzene: Sztálinorgonán játszik Zsukov.

ENSZ küldi szívnek szívesen: Nem tudok én néked, csak virágot adni. A disszidensek küldik: Ott túl a rácson egy más világ van.

Betlehemes játékok: Szabad-e bejönni a betlehemeseknek? Csak egy-két lövést szeretnénk leadni.

Népi játékok: Kinn a Kádár, benn a Farkas. Ki a Nagyot nem becsüli, az az Aprót megérdemli.

Hazudnak rendületlenül füledbe, ó, magyar.


 


 


 

1964. február 17., szerda


 

Az Írószövetség vendége volt máma Illyés Gyula. Amikor bementem, már ott ültek körbe, a Csoóri odahívott, Illyés Gyula felállt, kezet fogtunk, bemutatkoztam. Az arcán nem lehetett látni, hogy emlékezne rám, vagy egyáltalán meghallaná a nevemet. Pedig vagy emlékezett rám, vagy hallotta a nevemet, mert az első félóra után, mikor egy pillanatnyi szünet állt be, hirtelen hozzám fordult:

– Hát magával mi van? Mit csinál?

Elmondtam neki, hogy jön egy novelláskötetem, de a riportjaim nem kellenek sehol.

– Pedig nagyon jók a riportjai – mondta ő.

– Inkább a novelláimat olvassa el – mondtam én.

Aztán folyt tovább a pourparlé, és közben egyszer megint említett: ahogy denunciálták magát (már ti. a Népszabadság).

A végén, amikor széjjelmentünk, megkérdeztem:

– Akkor elküldhetem a kötetemet?

– Nagyon fogok örülni. Én nagy tisztelője vagyok magának.

Embernek rokonszenvesebb Illyés, mint gondoltam. Humora van, remekül fejezi ki magát, és higgadt. Optimistább, mint Veres Péter. És úgy látszik, elég jól ismeri a mi nemzedékünk irodalmát. Azt mondta, hogy ez a nemzedék komoly erő, ennek súlya van a közönség körében. Nem feltétlenül úgy, hogy ismerik mindenkinek a nevét meg a műveit, hanem ismerik és elfogadják az akarati törekvését. Az ország szellemi vérkeringésében már benne vagyunk, ha még nem is mi határozzuk meg egyedül.

Néhány érdekesebb gondolat abból, amit mondott:

1. Magyarország közvéleményének lemeze gyorsan jár, és tévedhetetlenül működik – pontosabban, mint külföldön –, itt öt-tíz éven belül mindenkiről kiderül, jó író-e vagy rossz. Itt a kóklerek, a prostituáltak gyorsan lelepleződnek.

2. Ki vezeti a népet? Kire hallgat még a nép? Istenre nem. A politikusokra nem. (Pl. Kennedy halálának visszhangja Párizsban.) A katonatisztekre nem… Lehet, hogy még a művészekre sem, de ezt kell elérni, és lehet is.

3. A magyar író, ha csak magyarul olvas, akkor is tájékozott lehet Európa egész szellemi életében. Sokkal tájékozottabb, mint pl. a francia.

4. Csak a munka váltja meg az embert. Aki nem dolgozik, az elzüllik, idegbajos lesz, deformált lesz, öngyilkos… Ezt olyan szenvedéllyel hajtogatta és ismételte, hogy az volt az érzésem, még mindig napról napra iszonyú küzdelmébe kerül a munka. Kb. 10 évvel ezelőtt írta: „Nincs más megnyugvás, / csak a munka végül, / a sír előtt sincs más vigasz…”


 


 

1986. december 1.


 

Úgy történt, hogy hat évvel ezelőtt, amikor országgyűlési képviselő lettem, Háry Béla, az akkori megyei párttitkár – aki egyébként húsz év után „rehabilitált” engem Győr megyében, ahol a megyei tanácselnök, L. elvtárs (azelőtt Leisztinger) húsz éven keresztül „közellenségnek” tekintett, s egyszer nyilvános fórum előtt kijelentette: „Ha ez a dögkeselyű még egyszer be meri tenni a lábát a megyébe, kitoloncoltatom” –, szóval Háry elvtárs mesélte el nekem azt a történetet, amit később Vadkacsalesen címmel írtam meg azzal a ki nem mondott, de sugalmazott szándékkal, hogy írjam meg, buktassam le ezt a két gazembert, mert nekik nem sikerült. Többször hozzáfogtam, de nem ment. Végre tavaly – 1985 nyarán – összeállt a fejemben, megírtam tévéjátéknak. Kisebb változtatás után a TV elfogadta, s az idén januárban Esztergályos Károly osztályvezető kifizette, 10 000 forint. Nemere László rendezőm megkapta rá az engedélyt és a pénzt – ha jól emlékszem, 14 millió forintot – s úgy tervezte, hogy ősszel leforgatja, mert vadkacsát csak ősszel szabad vadászni.

Közben a TV-nél személyi változások történtek, a legfontosabb: Szinetár Miklóst – a „nagy” Szinetár fia, tehetséges rendező –, elnökhelyettest, művészeti vezetőt leváltották, s valami Murai nevezetű VI. kerületi párttitkár került a helyébe, akinek se a TV-hez, se a művészethez halvány fogalma nincs.

Baljóslatú jelek kezdtek gyülekezni körülöttünk: a Magyar karrier című, tavaly novemberben elkészült, elfogadott tévéfilmünket kétszer műsorra tűzték, s mindkétszer levették a műsorról. A mai napig nem mutatták be. S ilyenkor lehetetlen „kinyomozni”, hogy kinek a keze van a dologban – a hatalom nálunk anonim, hogy még félelmetesebb legyen.

Nemere megszervezte a stábot – nagyjából minden forgatáson ugyanaz, a főszereplőket kiválasztotta (a képviselőnő Bodnár Erika, aki a Szent Kristóf kápolnájában a Veszprémi Fesztiválon a legjobb női alakítás díját nyerte), kiküldte nekik a szerződést, aztán augusztusban elindultak helyszínt keresni. Elhatároztuk, hogy Győrnek még a környékét is elkerüljük. Én még Visegrádon voltam, kitelefonáltak, hogy tartsak velük, de én regényt írtam, s nem akartam félbehagyni a munkát. Kisváros kellett (Esztergom), valamilyen új híd, Mosonmagyaróvár, vízpartok, halásztanya, ezt már ők építették fel, mert nem találtak megfelelőt, elköltöttek egymillió forintot, amikor ez a Murai közölte a rendezőmmel, hogy a film forgatását nem engedélyezték. Nemere – hivatkozva az elköltött millióra – megfontolásra javasolta, hogy most már hadd forgassa le a filmet, aztán, hogy mikor látják jónak bemutatni, az a TV dolga. Murai – állítólag, ezt a részt csak Nemerétől tudom – hajlott is rá, bement Kornideszhez (ő a TV elnöke), aki azt mondta: szó sem lehet róla, a Központi Bizottság tiltotta le a filmet, kész, és ők nem tehetnek semmit.

(Nemere szerint a Kornidesz küldte föl a Pártközpontba a forgatókönyvet, mert valami fontos győri funkcionárius tiltakozott a forgatókönyv ellen. – Hogy ki, mikor, mit hazudott, kinek – sajnos, a Nemerét is beleértve – kinyomozhatatlan.)

Nemere elővett egy másik kész forgatókönyvet, valami Gyárfást, amiben nyolc öreg nő szerepel.


 

Én közben januárban leadtam egy hat tévéjátékból álló kötetet a Szépirodalminak, mert Kónya Judit, az igazgató helyettese ragaszkodott hozzá, hogy az idén is jelenjen meg kötetem, más kéziratom pedig nem volt. A Vadkacsalesen is benne volt, természetesen, és a film letiltása idején már majdnem készen volt a könyv. Egy ideig féltem, hogy ezt is betiltják, aztán dacos lettem: gondoltam, ha botrány, akkor legyen minél nagyobb. S amikor a győri Műhely főszerkesztője kéziratot kért tőlem, elküldtem neki a Vadkacsát. Nem ismerem ezt a fickót, a Vidravasról egy Fráter Zoltán nevű szintén ismeretlen pasassal valóságos pamfletet íratott az országos sikert aratott könyvről. (Két kiadásban 150 ezer példány fogyott el.) Három nap múlva elragadtatott hangon telefonált, hogy nagyszerű írás, de mivel ők évente hatszor jelennek meg, már csak a januári számban tudja közölni. Mondtam, rendben van. Gondoltam: ha nem közli, megszabadulok a Műhelytől, ha közli, akkor meg leváltják, nekem mindegyik jó.

Néhány nap múlva fölhívott egy Erki Edit nevű kritikus, hogy a Benjámin halála utáni új főszerkesztő, Fekete Sándor őt bízta meg a prózarovat vezetésével, adjak neki kéziratot. – Mondtam, hogy csak egy tévéjátékom van. Nem baj, küldjem be – noha arra még nem volt példa, hogy az Új Tükör tévéjátékot közöljön, méghozzá folytatásokban. Neki is nagyon tetszett, megmutatta a főszerkesztőnek, a két alszerkesztőnek (Berkes, Köröspataki) és a Gyurkónak. Mindenkinek tetszik, közlik folytatásokban. Figyelmeztettem, hogy ez benne lesz az új kötetemben, ami – állítólag – a karácsonyi könyvvásárra jelenik meg. Azt felelte, nem baj, addigra lemegy öt folytatás.

Nagyon szép tördeléssel, két illusztrációval kezdték közölni.

Én közben beszéltem Kónya Judittal, nem baj-e, hogy az Új Tükörben jön a Vadkacsa. Nem baj, sőt, propagandát csinál a könyvnek. Igen ám, de december közepén fejezik be. Judit azt mondta: nov. 20-ig vissza tudja tartani a könyvet – akkor már kész volt, én már megkaptam a magam 28 példányát –, de tovább nem, mert nincs raktáruk, de ha nov. 20-án kezdik „teríteni”, egy hét, mire kiér az üzletekbe, újabb egy hét, mire elterjed a híre.

Különben is, a könyv csak 14 ezer példányban jelenik meg, az Új Tükör meg 120 ezerben. Az a 14 ezer olvasó emiatt nem fogja lemondani az Új Tükör előfizetését.

Az első folytatás után fölhívott az Erki, hogy Barabás Tamás színházi kritikus azt mondta, hogy ez a tévéjáték a TV-ben le van tiltva. Igaz ez? – kérdezte tőlem. Én: nekem hivatalosan nem mondtak semmit, márpedig amiről hivatalosan nem tudok, az nincs, arról én is csak találgatásokra, pletykákra vagyok utalva. Tőlem elfogadták, kifizették, a többi a TV dolga. A TV-nek megvan a maga műsorpolitikája, én nem tudom, milyen szempontok szerint, mert én sose dolgoztam a TV-nél, tény, hogy a rendezőnek nem engedték leforgatni, ill. azt mondták neki, forgasson egy másik forgatókönyvet, amit már csinál is. Különben is – s elmondtam neki egy példát – az Alföld főszerkesztője, Juhász Béla kéziratot kért tőlem. Mondtam, hogy nekem csak egy tévéjátékom van, a Magyar karrier. Küldjem le. Leküldtem, még januárban elfogadta, s írta, hogy kb. szeptemberben közlik. Én közben megtudtam, hogy a TV műsorra tűzte, rögtön írtam neki, hogy ne közölje, mert előzőleg lemegy a tévében. Visszaírta: hogy az én forgatókönyvem akkor is számot tarthat az olvasók érdeklődésére, ha már látták a tévében, és igenis közli. S közölte is a szeptemberi számban.

Erki megnyugodott.

A harmadik folytatás után, ami most pénteken, nov. 21-én jelent meg, kitört a balhé. Ezt is az Erki telefonjából tudom. Berohant a szobájába Fekete, a főszerkesztő: – Te tudtad, hogy a Vadkacsa a TV-ben le van tiltva? – Hallottam valami pletykát, meg is kérdeztem a Galgóczit, igaz-e? Azt mondta, ő semmiféle hivatalos értesítést nem kapott, és amiről nem kap hivatalos értesítést, az nincs. Én is csak találgatásokra és pletykákra vagyok utalva. Honnan veszed? – Most telefonált a Knopp elvtárs (főfejes a Pártközpontban), ő tájékoztatott – mondá Fekete. – És ő honnan veszi? – Neki a Kornidesz írt levelet. – Itt tartottak a párbeszédben, amikor beállított Pomogáts, egy kritikus, mondta, hogy írt egy recenziót a Könyvvilág számára a Galgóczi könyvéről. – Mi az, már megjelent a könyv? – Nem tudom, én levonatot kértem a Szépirodalmitól. – Aztán Pomogáts bement a raktárba, ahol a „köteles” példányokat gyűjtik, s kihoz egy Magyar karriert. – Hurrá! – mondta Fekete. Meg vagyunk mentve! Mi is mondhatjuk, hogy a levonatból közöltük a kéziratot – elmarta a könyvemet, és elrohant. – Érdekes, mondtam az Erkinek, a Kornidesz mért nem nekem ír levelet, mért a Knoppnak? – Kornidesz jóindulatúan írt – így az Erki –, hogy ha egy ilyen nagy példányszámú lap, mint az Új Tükör, közölheti, akkor a TV mért nem csinálhatja meg. – Eddig a telefonbeszélgetés.

Másnap fölhívott a Nemere, vannak-e fejlemények. Beszámoltam neki. – Hazudnak – mondta lakonikusan –, nekem az ősszel azt mondták… – Nem érdekes, Lacikám, hogy mikor mit hazudtak. Ez a legutóbbi, ha hazugság is, nekünk jó.

(Másnap, hétfő.) Hivatalosan a héten kerül ki a könyvesboltokba a könyvem. De egy csomó helyen már árusítják. Egyre-másra hívnak föl az ismerőseim, hogy ők már megvették, itt és itt, sőt, el is olvasták. Sőt, Győrből is írták, hogy ott van a kirakatokban. – Ez megismételni látszik a Vidravas letiltási idejét: hiába volt bírói végzéssel letiltva, egy csomó könyvesbolt „pofátlanul” árusította.

Dec. 1. További fejlemények.

Szerkesztőségi értekezlet, Fekete beszámol: újra fölhívta Knopp elvtárs, hogy hívja föl a győrieket, engesztelje ki őket, magyarázza meg, hogy a példázat nem róluk szól. Fekete fölhívja a megyei párttitkárt: Pesten van. Akkor a helyettesét kapcsolja. Ő is Pesten van – így a titkárnő. Akkor a másik helyettesét. – Ő is Pesten van. – Fekete fölhívja a megyei tanácselnököt, a helyettesét, a másik helyettesét – mindenki Pesten van. Fekete kifaggatja a titkárnőt: valami értekezlet van Pesten? – Nem, hanem valami nem tetszik nekik a Galgóczi új írásában (engem Győrött a titkárnők is ismernek), és ebben az ügyben mentek föl Pestre. – Tehát – foglalta össze a főszerkesztő – az egész Győr megye följött Pestre a Galgóczit följelenteni. – Erki a telefonban: – Úgy ültünk ott az értekezleten, a Fekete meg én, mint két nemzeti hős, akik vállalták ezt a veszélyes írást.

Az Erki még hozzátette: értekezlet után a Császár Istvánnal (valamivel fiatalabb, mint én, nagyon jó író) üldögélnek a Sörszanatóriumban, megisznak egy-egy korsó sört, és indulni akarnak, amikor a pincér újabb két korsó sört visz az asztalukra. Nem kértük – mondja Erki csodálkozva. – Az az úr küldte – intett a másik asztal felé a pincér. – Hát akkor küldje ide. Kiderült:
egy szlovák ösztöndíjas, aki tanulmányúton van M.o.-on, és meghallva a Galgóczi nevet, akit íróként ismert, küldte a két korsó sört.

Késő este fölhív a Karinthy Cini. Faggatózott, hogy ez tényleg Győr megyében történt-e. Mert ő is ismeri a Háryt, a L.-t stb. És igaz-e, hogy botrány van körülötte? Stb.

Másnap az Erki: éjfélkor fölhívta a Cini: ő nem érti. Mért van a Vadkacsa körül ekkora botrány? Az ő Házszentelője körül bezzeg nem volt, pedig az is a vidéki kiskirályokról szólt. Erki nekem: már a botrányt is irigylik tőled.

Kónya Judit rátett még egy hetet: hivatalosan nov. 27-én, pénteken jelent meg a könyvem. De én elintéztem az Írók Könyvesboltjával, hogy előbb szerezzék meg, hadd menjek dedikálni. Megtették. Szerdán szétdedikáltam az íróknak 30 példányt, szerencsére pénteken mindenki megkapta. Szombaton, 29-én kezdődött az írók közgyűlése, ami ötévenként ismétlődik. Mindenki megköszönte, volt, aki már el is olvasta, legalábbis a Vadkacsának azt a részét, ami az Új Tükörben még a jövő héten jön. (Egyébként Erki újságolta, már előzőleg, hogy egy csomó levelet meg telefont kapnak, hogy ugyan árulják már el, mi lesz a vége.) Tulajdonképpen egy kis diadalmenet volt az írókkal való találkozásom.

Ami még a Vadkacsát illeti: az első szünetben lementem a Vigadó étterembe – a közgyűlést az emeleten, a Vigadó dísztermében tartottuk, 460 író és kb. 500 meghívott vendég – sört inni. Ott volt többek között E. Fehér Pál, a Népszabadság munkatársa […], de Győr jó ismerője, mert tíz évig ott volt újságíró, aki ismerte az eredeti történetet, s olvasta az Új Tükörben a folytatásokat, elmondja, hogy valami pártembertől – sajnos elfelejtettem a nevét – megkérdezte, mit szól az írásomhoz. És ő azt mondta: a L. sokkal nagyobb gazember, mint amekkorának a G. megírta.

Másik szünet: Széchenyi Ágnes – eredeti gróf Széchenyi, okos, tehetséges nő, még Tóth Dezső fedezte föl, most a Pártközpontban dolgozik – sugárzó arccal jön oda hozzám a büfében, s gratulál az Új Tükör-beli folytatásokhoz. Most olvastad először? – kérdeztem. – Persze. Miért? – Mert a TV folyosóin azt terjesztik, hogy te tiltottad le a tévében. – Elképed, megdöbben. – Én…? Először is nekem ehhez semmi hatalmam sincs. Másodszor, ellenkezőleg, én mindenkit becsempészek a tévébe. Én csempésztem be Esterházyt, a Nádas Pétert… – Én nem hittem el, hogy te tiltottad le, mert aki ilyen remek Németh László-tanulmányt ír, annak nem lehet kifogása egy G. ellen sem, de akkor ki tiltotta le? Mert mindenki tagadja. A Murai nem, a Kornidesz nem, a Knopp nem, a Berecz nem… Hát akkor ki? – Fogalmam sincs. – Nem tudnád kinyomozni? – De, megpróbálom.

Egy másik szünet: Baló György, a TV egyik legokosabb, legfelkészültebb riportere, kommentátora mellém guggol az asztalhoz, mert nincs üres szék. – Én tudom, hogy maga nem vállal tévészereplést, de szeretnék egy kerekasztal-interjút csinálni a Mozgó Világ c. folyóirat számára, s erre szeretném fölkérni. – Attól függ, hogy miről és kikkel. – Erről beszélgetünk, aztán ráterelődik a szó a Vadkacsára, s őt is megkérem, nyomozza ki, hogy ki tiltotta le. Megígéri.

Másik szünet: találkozom Gelencsér Miklóssal. Győri származású, és ma is mindent tud a győri ügyekről. Elmondja, hogy az új megyei párttitkár, dr. Lakatos László nagyon rossz néven vette az írásomat, mert a dolog még őelőtte történt, és mért nem írtam meg akkor, ti. a tavalyi pártkongresszuson a Háryt leváltották, a L.-t meg nyugdíjba küldték, és ez most vet a megyére rossz fényt, s azt tanácsolta, hogy küldjek a Lakatosnak egy dedikált példányt, és ha Győrött járok, menjek be hozzá, nem rossz az, ha az új garnitúrával is jóban leszek. – Több barátommal konzultálva megfogadom a tanácsát.

Újabb szünet: Vighnével, a minisztérium munkatársával a mosdóban. Harminc éve ismerem, nagyon rendes nő, nagyon kedveljük egymást. A bécsi meghívásomról kezd beszélni – jan. 16–19. –, hogy vigyem be neki a meghívólevelet és az útlevelemet, hogy intézkedhessenek. Azután megkérdezem, ismeri-e ezt a Vadkacsa-ügyet, nem tudja-e véletlenül, ki tiltotta le a TV-ben? – Dehogynem, az Aczél. – Elképedek: az Aczél szintén lebukott a múltkori kongresszuson, a Párttörténeti Intézet Igazgatója lett a huszonöt éven át betöltött funkciója, a kulturális élet legfőbb irányítója helyett, de tagja maradt a Politikai Bizottságnak. – Az Aczélnak még mindig van ennyi hatalma? – Bizony van.

Most itt tartunk. Biztos vagyok benne, hogy a Vadkacsát jövő ősszel megcsinálhatjuk.


 


 

* Galgóczi Erzsébet 1956 őszén, a forradalom kitörésekor Erdélyben tartózkodott; gyalog indult haza Nagyváradról, október 30-án este érkezett Budapestre. 1956 végi, 1957 eleji és későbbi töredékes naplójegyzeteiből közlünk néhány részletet. – A szerk.