Babiczky Tibor

ELEGY


 


 

A szívünk átköltözött a fákba

az Allewelt téren ma rügy fakad

nap süt egy halom friss osztrigára

egy pincér jön sötét ruhában és

már véget ért a nap


 

nézem az este lilája leszáll de te hol vagy

lichthofbräu fényben úszik minden ami volt

s micsoda pozor! éveink voltak

most citromízü a szívünk megrándul az óriás

osztriga fönt a hold


 

s mi csak elfolyvást ülünk egy sötét balkonyon

nézd halál és élet kerge futkosása

az égre hegedő kék szirénanyom

knődelpuha álmaink pompásan szétgurultak

készülj a globe-nyi gyászelőadásra


 

most játszvafény jönne már a reggel

de hét trombita visszaokádja az estét

amit magadnak hittél feledd el

a világ csak ragasztva volt belénk

és már megy szét


 


 


 


 

FORDULÓ


 

Az Allewelt téren most este van. Az óriási

aranyszinü csille a mélybe már visszagurult üresen,

és látni mind, ami emlékeimből rég kihullt,

egy ablak mögött aranyban világitott a múlt.


 

Fél három lehetett. Sötétség lapult a barázdákon

és minden állomány megsötétedett.

A fehér is fekete volt, és a szürke is fekete lett.

Fél három lehetett. És hazafelé, félúton épp, át-


 

vágtam a sötétlő Városligeten. Nem történt

semmi. Már az is csoda volt, hogy

ment tovább, aminek folytatása nem lehet.

Sosem felejtem el félúton a Ligetet.


 

A pokol körei fejünkben nyílnak meg,

és amire hazaérsz egy éjjel, épp a legaljára jutsz:

a szíved környékén ott az ördög az.


 

Nem történt semmi.

Csak lefekszünk és alszunk reggelig. Vagy délig

alszunk. Vagy újra estig. S így tovább.