Gál Ferenc

KÖZISMERT ELBESZÉLŐ


 

A háztól és a kókadt fenyőktől

nehezebben vált meg, mint a hosszú

testtől. A játékoknál le akart hajolni,

a kaput is be akarta tenni,

és ebben az enyhén lejtő negyedben

is folyton visszadöbben.

Teraszokon kávézó barátok,

napfolt és csöpögő vadhús,

mely alá a parazsat az új fiú

épp csak kihozta vödörben.

Azután a szinte neki berendezett

kirakat a szürke öltönnyel,

a múlt hetinél harmadával

alacsonyabb áron.

Finom saruimban ezen a szakaszon

csak toporgok, de belefér ennyi.

Főleg, hogy az év- és napszak sem

könnyíti a dolgát, a folyót pedig

sötétedésig bőven elérjük.

A faliképre illő szikla tövében

a délutános révész szó nélkül

veszi majd át a kimért mozdulattal,

mint az összes többit.


 


 


 


 

NAPFORDULÓ


 

Elszoktunk ettől a trappolástól.

Ahogy a legrövidebb éjszaka

meghasad a dombhajlatban,

lerántjuk a nyirkos állatmaszkot.

Heverünk a cserjék közé tűző napon,

és zihálva gondolunk a máglya körül

hurkolódó táncra. Mintha nem is

mi lettünk volna, kik a szoptató

madonnára esküt tettünk,

és pletykák miatt évek óta

távol maradunk a kádosztálytól.

És idén nem hivatkozhatunk

ragályra, mely városunkat épp csak

elkerülte. Nem kurjongathatunk,

hogy véget ért az iszákos uralma.

Az a szerencsénk, hogy az üstöket

ma is befűtik, a fürdőt kinyitják.

Hozzáértő kezek alatt az arany-

kárpithoz leszünk hasonlók,

amiből a kínos történet szálait

kihúzták. Az átvasalt anyagot

kesztyűs kezek emelték

a lakóhelyéül szolgáló toronyba,

ahol így is kiolvassuk belőle,

amit szeretnénk. Könnyedén,

napunk leszálló harmadában,

ahogy parkunk árnyéktérképe

dereng fel a fagylaltárus fejében,

mielőtt minden sugallat nélkül

szertefoszlik.