Gál Ferenc
KÖZISMERT ELBESZÉLŐ
A háztól és a kókadt fenyőktől
nehezebben vált meg, mint a hosszú
testtől. A játékoknál le akart hajolni,
a kaput is be akarta tenni,
és ebben az enyhén lejtő negyedben
is folyton visszadöbben.
Teraszokon kávézó barátok,
napfolt és csöpögő vadhús,
mely alá a parazsat az új fiú
épp csak kihozta vödörben.
Azután a szinte neki berendezett
kirakat a szürke öltönnyel,
a múlt hetinél harmadával
alacsonyabb áron.
Finom saruimban ezen a szakaszon
csak toporgok, de belefér ennyi.
Főleg, hogy az év- és napszak sem
könnyíti a dolgát, a folyót pedig
sötétedésig bőven elérjük.
A faliképre illő szikla tövében
a délutános révész szó nélkül
veszi majd át a kimért mozdulattal,
mint az összes többit.
NAPFORDULÓ
Elszoktunk ettől a trappolástól.
Ahogy a legrövidebb éjszaka
meghasad a dombhajlatban,
lerántjuk a nyirkos állatmaszkot.
Heverünk a cserjék közé tűző napon,
és zihálva gondolunk a máglya körül
hurkolódó táncra. Mintha nem is
mi lettünk volna, kik a szoptató
madonnára esküt tettünk,
és pletykák miatt évek óta
távol maradunk a kádosztálytól.
És idén nem hivatkozhatunk
ragályra, mely városunkat épp csak
elkerülte. Nem kurjongathatunk,
hogy véget ért az iszákos uralma.
Az a szerencsénk, hogy az üstöket
ma is befűtik, a fürdőt kinyitják.
Hozzáértő kezek alatt az arany-
kárpithoz leszünk hasonlók,
amiből a kínos történet szálait
kihúzták. Az átvasalt anyagot
kesztyűs kezek emelték
a lakóhelyéül szolgáló toronyba,
ahol így is kiolvassuk belőle,
amit szeretnénk. Könnyedén,
napunk leszálló harmadában,
ahogy parkunk árnyéktérképe
dereng fel a fagylaltárus fejében,
mielőtt minden sugallat nélkül
szertefoszlik.
