Dunajcsik Mátyás

SZEKVENCIÁK SZONETTZONGORÁRA


 

No. 1.


 

A szenvedésről csak terjengősen, mint a rák.

Vagy mégsem, a lényeg mindössze az, hogy

hang nélkül tudd végigcsinálni az éjszakát

anélkül, hogy felkelnél, ha a füledben hallod,


 

igen, ez talán még mindig az a dallam,

lassú és nehéz, mint a téli ablakfüggöny:

„Mit kéne mégis tennem, hogy ne halljam?

Hogy a székeken minden hely kihűljön?”


 

Rossz alvó vagy, előjönnek régi nyavalyáid,

mosnál, de egyik zoknidnak sincs párja.

A megkopott tükörben a saját képed ásít:


 

belefáradt már, hogy színről színre lássa

mindig reggelenként, a gépies fogmosás alatt,

ahogy a semmiből felépíted önmagad.


 


 

No. 2.

Próbálgatod a hangját, hogy milyen lenne,

ha a fedelét felnyitva most beleordítanál,

ha suttognál, beszélnél hozzá éjjelente,

vajon megremeg-e a fémes, hosszú szál,

mikor a húrokon a hajnali huzat játszik,

ha nyitva hagytad alvás előtt az ablakot:

„Hogy lehet az, hogy valaki zongorázik

a másik szobában, ha senki nincsen ott?”

Felkelsz, a húrok közé vattát tömködsz,

s kettős kulcsra zárod a billentyűzetet.

Nem az éjszakai csended fölött őrködsz,

csak éppen ezt a dallamot nem szereted

hallani, főleg ha már nincsen, aki játssza:

akkor már inkább futsz a némaságba.


 

IMITATIO PETRI


 


 

Pálffy András Gergelynek

Szokásos nyári délutánnak indult,

mint már három napja, akkor is a G-pontban

ittunk, ha jól emlékszem, gin-tonik akció volt

a készlet erejéig (jobban mondva, amíg

fel nem éltétek a készletet), egyetlen asztal

körül – majd alatt – gyűlt össze a kóstolódó ifjúság.

Miért érzi kötelességének minden fiatal költő – de

legalábbis a legjava –, hogy három napból

kettőn mindenképp részeg legyen?

Tiszteletadás a régi mestereknek, mondtad

akkor, részt vállalni a szenvedésből,

mert örök igazság, szóltál a bárpult

előtti padlón feküdve – a csapos keverék

kutyáját ölelted éppen –, örök törvény, hogy

azonos kárhozatra azonos megváltás következik

a Parnasszus Detox égi kórtermében. (Aztán bögyös,

fehér főkötős múzsákról meséltél, ahogyan kis

műanyag pohárban, tálcán hozzák be

Gyuri és Gyula bácsiknak az aznapra felírt

gyógykeverteket.)


 

Tudod, néha örülök, hogy nem nőttél

magasabbra. Akkor biztosan modell lesz belőled,

tizennyolc sem vagy, mire felfedeznek, és innen

még talán tíz év, amíg kiégsz. Ja, és nem ismersz

engem, a kertvárosi, férfi létére kékharisnya balfaszt,

aki néha elmosogat nálad, most cigarettáról

cigarettára gyújt, ráadásul… de hagyjuk.

Ismertünk mindketten egyfajta tompaságot,

a lélek csendjét, ha lehet így nevezni. (Lásd még

a tízperces felívelő szakaszra vonatkozó

cikkelyt a Keresztury-breviáriumban.)

Aznap délután fölálltam és kimentem levegőzni,

céltalanul indultam neki a székelyföldi tájnak,

szél zúgott, fehér köd tépázta a szilvafákat,

s a portól-mocsoktól az orromig se láttam,

amíg le nem ültem a Twin Peaks nevű bárban,

hogy mint a teafilter, egyedül elázzak,

kiizzadván magamból a gyermekágyi lázat:

mindenkinek egyszer eljön a maga napsütötte sávja,

hogy beöltöztesse a fehér-drapp rabruhába,

gondoltam akkor, továbbindulva az orrom után

a sáros fennsíkon, Isten boncasztalán.

Ezt hoztam vissza onnan, jó barátom.

Udvarhely, kétezervalahány.


 


 


 


 

MACSKATANGÓ


 

Gábornak


 

ma is úgy volt hogy este találkozunk

aztán az élet közbeszólt és itt vagyunk

egy hete hogy nem láttam az arcodat

szerencsétlen sorsú ez a kapcsolat

ezért aztán most nélküled dohányzom

s már arra se figyelek hogy megártson

száll a füst és vele száll a macskatangó

azt vonítja minden halandó halandó


 

neked adtam zálogba egy szervemet

nem működik teljesen jól meglehet

de beindítottad akár egy rossz motort

ne csodálkozz ezért hogyha elsodort

tenyereden látja most a képzelet

na de vajon meddig tart a kézmeleg

száll a füst és vele száll a macskatangó

azt vonítja minden halandó halandó


 

senki nem volt rám még ilyen hatással

s ilyenkor az ember mindent kitálal

kiborít hogy nem lehetsz most itt velem

de még ezt a fájdalmat is élvezem

és ezzel így nem is lenne semmi baj

a macskával együtt jár a macskajaj

de száll a füst és vele a macskatangó

csak vonít hogy minden halandó halandó


 

elképzellek hogyan futsz a háztetőn

ügyességben túlteszel a macskanőn

vigyázzák hát istenek a lépteid

hogyha ez a dal esetleg nem segít

kitárom most szélesre az ablakot

ha jól figyelsz te is épp meghallhatod

feléd száll és téged hív a macskatangó

azt vonítja minden halandó halandó