Rosmer János
TÉRD
Igen, a Rajna kincse volt műsoron akkor, vagy inkább, sokkal inkább
az Istenek alkonya. Igen, egészen biztosan az Istenek alkonya.
A térded a térdemhez ért, szőke voltál, alig húsz, a szemed átsütött
a félhomályon. Most is eszembe jut az a térd, ahogy összeér
az enyémmel. Előbb véletlennek tűnt, s lehet, valóban véletlen is volt. Idővel tudatosnak
elképzelem, ahogy elképzelsz magadnak valahol Stuttgartban,
egy Wagner-előadáson. Harmadik emelet, oldalülés. Összenéztünk
a büfében, sőt a vécén is. Lehetett volna alapozni, ha jobban bízunk a térdben.
Láttalak sírni Siegfried halálán, s láttad, ahogy folyt a könnyem,
ahogy szipogtam, egy rongyot szorongatva, rutinosan, mint egy szabadnapos tenor.
Szerettem volna veled összeborulni, mindennél jobban vágytam rá,
vagy diszkréten, legalább diszkréten hagyni, hogy a sötétben megfogd a kezem.
BAROKK TÁBORBAN
Valahol messze, egy kimódolt barokk ekphrasziszban tűnik föl újra alakja.
Nem is tűnik, inkább sejlik, lassan, akár a köd, vagy ahogy a misztikus
glória szövődik fényből, hogy immár kötelezze a még emberi szentet.
Aztán két verssor közt lovagol, menekül a törökök elől, Zrínyi táborába tart,
s átgázol a patak szöveg-kékjén, hogy végül összetapadhassanak
a rímek, s megkapja négy sarkát végre a versszak, mely annyi türelmet igényel.
A ló lihegése még kihallatszik egy metaforából, s némi furcsa szag is
terjeng erre, nehéz tömjén és biztos halál szaga. Még egyszer akarta látni, mielőtt
lehanyatlik, és bele, melyet tenyerével erőltet vissza testébe,
végleg elhagyja a hússzekrényt és lefolyik a ló oldalán. Jó lett volna,
ha látja meghalni, ha sajnálja, ha siratja majd, s késő este,
titokban hull érte egy-egy könnycsepp, miután egyáltalán fölfedi neki sötét vonzalmait.
LAJOSOK
Azt mondta, ő Lajos, s hogy szeretni fog örökké, mert a Lajosok
ilyenek, így vannak megalkotva a világ teremtése óta,
s erről nem is tehetnek igazán, a gének játéka ez, mint a homoszexualitás.
A Lajosok beköltöznek a másik csöndjébe, s belülről mérgezik,
folyvást szerelmi vallomást várnak, s a viszont-lét világát
tervezik szakadatlan mérnöki elszántsággal.
A Lajosok, genetikailag van ez így, képtelenek a gyors
numerákra, nem dugják át a farkuk a vécé, a kabin falába fúrt lyukon,
nem kapnak trippert, inkább a pszichiátriára járnak.
Nem néznek pornót, csak művészfilmeket, s ahogy zokogni tudnak,
az maga a váratlan sorscsapás. A Lajosok számára
minden kézfogás örök barátság, haláltalan jel.
A Lajosok vendéglőben esznek, francia étkeket, sokat.
Pocakosak és nem gyúrnak konditeremben. Rózsaszín inget
hordanak, ha rossz a kedvük, vagy sárgát, ha vigasztalanok.
