Szendrey Júlia

 

TELJESÜLT VÁGY

Közzéteszi Ratzky Rita

 

 

 

Itt vagy tehát végre előttem, álmaim hazája, elfojthatlan vágyakodásom tárgya, itt vagy hát előttem, fejedelmi szépségednek egész méltóságában, legrajongóbb képzeteket meghaladó pompában; csodás bűbájidon nyugszik végre szüntelen csak téged óhajtozott tekintetem; oh hadd boruljak le örömtől reszkető térdeimre előtted, hadd köszöntselek kiáradó könnyeim árjával, szívemnek lázas dobbanásaival, hadd imádjalak nevedet rebegve: Velencze! Velencze!

Nem, nem álom ködképe ez, mely szétfoszlik, elenyészik, ha szemeimet fölnyitom, ébren vagyok, és ez, mit látok, valóság, bár tündérmesének tetszik előttem, bár kétkedve bámulok magam elé: miként szülhetett e föld, melyen lábaim tapodnak, ily égi tüneményt? De nem, nem is a föld szülöttje ez, az éget vissza tükröző, a világölelő tenger legdrágább gyöngye ez, melyet, mint legszebb ékességét mint anya kedvencz gyermekét oly büszkén visel kebelén. Féltékenyen karolja át és szüntelen csókdossa hullámaival. Leánya a kincses tengernek, testvére a ragyogó napnak, Velencze!

Testvére, igenis, nézd! Most kel föl a nap hullámágyából, közös édes anyjok öléből, nézd, mily meleg csókkal üdvözli szeretett testvérét, nézd, mily pazarul szórja rá sugárait; mint hatja át ízenként szerelmének melegével, fényével.

Igen, így látlak előttem, Velencze! nem álom ez, nem képzelődés, a valóságban állsz így előttem s én ébren vagyok, éberségem tudatával borulok le – képed előtt. Ah igen! vágyam teljesült… előttem Velencze – látképe. Kis dívánomon fekszik szétterítve, és én előtte térdepelve bámulom, imádom és sóhajtok szívszakadva: Velencze! Velencze!

Szendrey Júlia írása az 1850 utáni esztendőkben született. A közzétevő néhány korábbi publikációja után most a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szendrey Júlia, a szatmáripesti George Sand címen irodalmi emlékkiállítást szentelt a XIX. századi írónőnek. Mert Petőfiné Szendrey Júlia, Horvát Árpádné Szendrey Júlia, aki a XIX. század egyik legküzdelmesebb életét mondhatta magáénak, nemcsak feleség, hanem tollforgató is volt. Sem a Petőfi-kutatók, sem a második házasságán felháborodó moralisták nem vették észre, hogy Szendrey Júliának nem csak a magánélete érdekes. Író volt, vagy az lehetett volna, ha a sors egy kicsit kegyesebb hozzá. Tehetséges, eredeti egyéniség, gondolkodó ember, és amint a kortársak is rendre megemlítik: szellemes társalgó. E tárgyban eddig lényegében csak Bihari Mór munkája tekinthető érdemlegesnek: a Petőfi Társaság sorozatában, a Petőfi Könyvtárban kiadta Szendrey Júlia költeményei és prózai munkái-t (Budapest, 1909. VII. és VIII. köt.), legalábbis azokat, amelyeket a hírlapokból össze tudott gyűjteni. A fiatalnő íráskészségét már az ifjú férj is észrevette, és a leánykori, valamint a fiatalasszony kori naplójából öt oldalt maga másolt le, hogy a naplórészleteket két folyóiratnak, az Életképeknek és a győri Hazánknak is megküldhessék publikálás céljából. Szendrey Júlia írói munkássága második házassága idején bontakozott ki. Írt verseket, elbeszéléseket, fordította Andersen meséit, George Sand írásait. Szépírói képessége legerőteljesebben a Napló-ban mutatkozik meg (amelynek özvegysége idejéből származó részeit Mikes Lajos és Dernői Kocsis László adta ki a Szendrey Julia ismeretlen naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása című munkában – Budapest, 1930). Mindenesetre a memoár volt a kedvenc műfaja. A fönti kis esszé kézirata az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában található. Jelzete: Fond VII/154.

Ratzky Rita