Kurdi Imre

AMI KELL, ÉS AMI NEM

 

Kell egy ágy, de párna nem.

Kell, hogy valaki melléd

feküdjön este, míg elalszol, de nem

kell, hogy reggel még ott legyen.

 

 

 

 

GOLDBERG-VARIÁCIÓK

 

Így kezdődött, igen, igaz,

lassan egy teljes éve már ennek is, hogy egy este

(nyilván tavaszodott akkor is), mivel épp

üres volt az ágyam és hideg,

hosszú idő után először újra

meghallgattam a Goldberg-variációkat,

azt a felvételt, tudod, amelyet voltaképpen, ha jól

emlékszem, még neked

vettem valaha, talán valamelyik születésnapodra, de téged

nem érdekelt, alighanem

hideg volt neked és túlságosan

fémes, meg talán

túlságosan pontos és szenvtelen is, nekem viszont

épp erre volt szükségem akkor,

a cembalóra és Jarrettre, Gouldot

például bizonyára akkor se raktam volna be, ha történetesen

már ismertem volna akkoriban.

Szóval a Goldberg-variációk megint,

hosszú idő után, és mint utólag mindig kiderül,

mindig hajszálpontosan

életem fordulópontjaira időzítik magukat

az egyes felvételek, és mindig

pont az talál meg, ami kell,

akkor épp a hideg, hogy a hideg ágyban

még hidegebb legyen, és most már

mindegy az is, hogy neked nem jelentettek semmit,

se Jarrett, se Gould,

mert CD-gyűjteményeink azóta már

más-más lakásokban állnak,

és más-más polcokon.

 

 

 

AZTÁN LEÜLTÜNK KÁVÉT INNI OTT,

 

ahol pár napja, könnyedén nevetve

ön azt mondta, már terhére vagyok –

„És jobban tenné, kedves, hogyha menne…”

Talán nem hitte el, hogy vége van,

és úgy gondolta, megy tovább a játék.

De most, hogy látta, nem hagyom magam,

ön meg se bírta inni azt a kávét –

sírva fakadt, és végig folyt a lé

a két napon, míg eljöttem magától.

Hát így döglöttünk mindketten belé,

ezért kíméljen, kedves, most a vádtól.

Hisz tudjuk már, mi mért történt velünk,

s így az a két nap lett az életünk.

 

 

 

 

ADVENT

 

 

Nem, ez még nem a pokol, biztatod magad –

még csak a purgatórium. Hiába

bámulsz ki percenként az ablakon, ott is

csak didergő, csupasz fák, egy-két üres hinta

kóvályog a szélben. Nyugodtan

elhagyhatod. Húzd be inkább a függönyt,

úgy sincs most spektákulum, nincs

kegyelem. Idebent, igen, itt

az igazi horror, szórakozásnak, ha kell,

bámuld azt, az űrt, amelybe hasztalan

gyömöszöltél bele embereket, állatokat

és tárgyakat – be nem telt, csak eltűntek

hirtelen, benned kallódtak el, némelyik

örökre. Hát hagyd, legalább most az egyszer,

hogy utánuk zuhanj.