Horváth Elemér
A SÜKET ÉS A VAK
carla süket s én majdnem vak vagyok
ő az én szemem s én az ő füle
együtt vagyunk csak úgy-ahogy egész
banális véletlen homo amans
ha 30 évvel korábban találkozunk
gazdag szép zsidó lány s bevándorolt magyar
elmegyünk egymás mellett észrevétlenül
manhattan zajló tömegeiben
most végső s végleges magány előtt
egymásba sodródott az életünk
ülünk az esti erkélyen a nap
hanyatló meleg sugaraiban
egymásra bízva érthetetlen nagy
bizalommal a süket és a vak
A VAK MILTONHOZ
miszter milton fogadott nyelvem nagyja
ki a tisztes jó munkát kedveled
ahogy egy kedves szonettedben írtad
segíts leírni most a verseket
amelyek nélkül nincsen életem
orvosaim ma tudatták velem
hogy hamarosan én is vak leszek
mint te voltál kéretlen mesterem
nem tudom olvastam-e eleget
hogy életben tartsam a fejemet
míg meghalok s magam is por leszek
hogyan írtál amikor fénytelen
papírra vetetted a betűket
bódítóbban mint első szerelem
angolul is? én magyarul teszem
DEGAS VAKON
a balerinát a jobb oldalon
nem látta már csak körvonalait
ahogyan elfoglalta a helyét
az üres vásznon s mélyebb kékeket
ejtett a hús rózsaszíne mögé
mint tágra nyílt szemmel fiatalon
nem valóság volt inkább képzelet
a tapinthatóság határain
érezte igazán otthon magát
ez van ez nincs konkrét tudás
vezette mint előtte miltont is
s bár nem látta tisztán amit csinált
pontosabb volt s paradox módon láthatóbb
