Kiss Judit Ágnes

BEVÁNDORLÓK DALA


 

Ismered-e a kiüres teret?

A kiüres tér ismer tégedet.

Szereti látni tégedet a benne,

beléjed lakomáz minden reggelente.


 

A kiüres térnek van neki két csápja,

azokat ereget szegény te agyába,

ettől te agyad lesz tisztára kiüres,

újra tele lenni nem vagy elég ügyes.


 

A kiüres térnek szája tuctuc-zene,

két színes kamera van neki két szeme.

Nagy száj neki nyílik, tüdő neki tágul,

megkóstolni készül, azért téged bámul.


 

És amit bekapja, attól lesz csak nagyobb,

te ne hidd lehetni, hogy téged nem hagyod.

Órjás orrlikjával hatalmast szipákol,

s kifújja tégedet a kicsi világból.


 


 


 

VÁNDORLÓK DALA


 

mint sérült hajótestbe

a sós víz a léken át,

úgy zúdul bőröm alá

minden reggel a világ.


 

Délután van, mire a sok rést

a közöny rongyai betömik.

Álmodom békés kikötőt,

és reggel indulok megint.


 


 


 


 

KIVÁNDORLÓK DALA


 

Ez a világ kicsit szürke,

most halt meg, ki letörülte

minden reggel a porát,

s fellázadt, ki minden este

lámpafénnyel kifényezte,

mint egy rézüst oldalát.


 

Ez a világ kicsit sótlan,

azt írja az elmekórtan:

demotivált állapot,

pedig csak túl sokat pörgött,

a pörgésben megcsömörlött,

s az italra rákapott.


 

Ez a világ kicsit hájas,

olcsó volt az embermájas,

úgy hízott meg ennyire.

Járják körbe-karikába,

kiröhögik, hogy hosszába’

sem nagyobb, mint széltibe.


 

Ez a világ kicsit sánta,

rátiportak a lábára,

mindig lépne, s mindig sír.

Galaxisok vidámparkján

félretolva áll egy falnál:

out of order ringlispíl.


 


 

TAVASZI DAL


 

1


 

Ez a tavasz

más volt, mint a többi,

kocsija volt,

de gyalog akart jönni,

hideg volt a pad, amin alszom

éjszaka.

Szemem alatt

kékre fagy az árok,

partjainál

sápadt jégvirágok,

szirmaiknak számban érzem

illatát.


 

Ez az idő

furcsább, mint a többi,

szekere van,

de vízen akar jönni,

kidőlt rég a pad, amin alszom

éjszaka.

Fejem alól

elfolyik az álom,

cseppjeiből

építem világom,

amíg elsodor egy újabb

áradás.


 

(Moss el, tavaszi ár,

süllyessz el, sár,

nem bánom, ha hideged számhoz ér.

Kiszáradt ágakon

a napot várhatom,

amely derűsebb reggelt ígér.)


 


 

2


 

Vékony kéreg a tócsa vizén,

beborítja a hó a fagyott kutyaszart,

füstös ivókba’ vedeljük a semmit,

úgy hazudunk gyönyörű szavakat.

Sírjuk vissza a múltat, az édest

halkan, a sírás nem divatos,

semmi nem illik semmivel össze,

az élet egy elrontott kirakós.

Már csak a közhely zúg körülöttünk,

ringunk ostobaság tutaján.

Jaj, hova lettek a bölcs borozások?

árnyként falra vetülve talán.


 

Jöjj, tavasz, újra, ha van hova jönnöd,

töltsd tele borral üres poharunk,

hinni taníts, mikor inni tanítasz,

fogd a kezünket, amíg mulatunk.

Vetkőztess ki a télikabátból,

ránk heveredjen a fény csupaszon,

hozz ki az árnyakból, örök élettel

hitegess, sokadik tavaszom!