Sirokai Mátyás

VALAMI SÁRGA VOLT


 

Valami sárga volt, talán a villamos

– a múzeum lépcsőjén ébredtem fel –,

vagy feszes, sárga trikóban a gyep napos

felén egy lány, mellein Budapesttel.

Egy ásítás alatt el is tűnt, az ingem

foltos lett a nyáltól, lassan visszatért

belém a délutáni forgalom, minden

hang elért, platánok csíkozták a fényt.


 

Nem volt idill. Akadozott a forgalom,

egy dudatülkölés fülemben ragadt,

tollboa ficánkolt a másik oldalon,

a múlt harisnyáján szem – egy lánycsapat

a múzeum lépcsőjén felszaladt. Manírnak

tűnt az egész. Lakk a város körmein,

de zsibbadtam, s a szélben verdeső hírlap

– tűnő öntudat – szárnyra kapott megint,


 

megemelt, villogva egy erkélyen ruhák

szellőztek, a tetőkön tombolt a fény,

míg lent már árnyék szelte át a délutánt,

s kattogtam a fáradtság áramkörén

ki-be. Fent valami csattogott. Fénykaros

ruhák, szél a szélben. Ott eleresztett,

láttam fentről, amit az álom partra mos:

szépséges, szőrös lábú Budapestet.