Sajó László

EGY ŐRÜLT 1 NAP-JA

Részletek


csak arra sem emlékszem hajnalban
megjelentek mindjárt láttam nagy baj van
láttam a moslékszememmel
láttam az isten sem ember
az is csak egy állat
viszont a kés nála volt nála
próbálta maga mögé rejteni
a többiek elkezdtek kifele hajtani
na jól van a rend kedvéért
sikítok mint egy disznó és kocogok még egy kört
meg kell dolgozni bizony a hagymás vérért
szorítottak kiszabadultam és ettől
dühösek lettek hagyjuk ráér
és bementek pálinkáér’
és akkor uram fölnéztem magas egedre
már világosodott lassacskán reggeled de
én aki nem érem meg ezt a telet se
ki zsírszalonnája utolsó cseppjéig reszket
a fölkelő nap udvarában adtál még egy percet
aztán kijössz és azt se mondom röf
és persze
nem te
csupán a késed torkon döf
mondd még meddig csinálod ezt reggelente
lágyan hatol belém a penge
lassan hogy a gyerekek és angyalok lássák
de megennék én is egy utolsó forró pogácsát
fázom s míg kiömlik meleg belem
szívem lapockáim közt melengetem –


jaj mit találok a fogmosópoharamban
az ínyek az álmok odarohadnak
az nem is az én poharam
az enyém odavan
az enyémen nevető napocska volt
reggelire pirítós az volt a jó
napocska az én jelem
ez nem az én poharam
nem az én életem
kinek a sorsa más
sorsa énsorvadás –

minden rendben
üvölti valaki bennem –

a bezártságtól már nem reszketek
reszketnek helyettem a ketrecek –

mindig is megvetettek
maguk közül kivetettek
falakkal körül vetettek
benne tiszta ágyat vetettek
pizsamámra sorsot vetettek –

no nézd csak az úr berúgott
és hazaviszik a kerubok –

játszik isten az egérrel
még nem puhult meg egészen
rettegjen halálverítéktől
sós lesz húsa de még ne tépd föl
a belső részek még véresek
isten szereti az édeset
leginkább az ízletes
szíveket
az egeret kivérezteti
és szereti
ezt érezteti
simogatja és eteti
ó minden egerek atyja
hogy kölykezzen azt is hagyja
óvja meg ne ölje macska
és aki szófogadó az
elkerüli az egérfogókat
így jár ki apját anyját atyját tiszteli
húsát halálfélelme sózza dinszteli
az egér akkor ízletes
ha minden ízében remeg
elvéreztetett ennyi volt
megvárod míg maguktól megdögölnek
ne halld a vékony sikolyt
mikor magadba tömöd őket –

játszik isten az egérrel
jaj annak ki képernyőre téved
ide oda kattint
kezdődhet másodpercnyi nagy klip
az élet
kisegér gyere velem
egérfogóból
kihozza
ugye nem fájt ugye jó volt
halálra kinozza
fölboncolja elevenen
belelát szívbe agyba vesébe
és nincs vége
klipre jön klip
míg minden egér beledöglik –

tente baba tente
majd kimegyünk a napra naponta
a hébe hetente
a hóba havonta
az égbe évente
a földbe ölbe
viszlek ahogy hoztalak
nézd meg jól az ott a nap
mindjárt nem fog fájni
úgy ni
ezt az egy szemet még vedd be
a pizsamádat vedd le
tente baba eltemetve –

mögöttem az egyenletesen lélegző temető
hol van merre a teremtő
fölnéztem és dermedten álltam
a bolondságtól föl! föl! kiabáltam
az égben nincs bál! nincs bál! nincs bál!
köldökzsinórján torz tarzanisten himbál
sötét alagsor nem fényes bálterem
nincs csilingelő csillár
csak angyalok leszarta rossz neon
csillagok néhány miriád tetem
világít
a proszektura
rettegett ura
nevét ne mond
végtelen menüsort összeállít
és mert gourmand a gusztusa
szüksége van mindig új husra
én meghalok és jönnek meghalni újak
csillagok gyúlnak és kihúnynak
mégis csak egy ismeretlen úrnak
ebédje voltam –

ha le tudnám írni az alkonyatot!
sehol a nap és mégis ragyog
a horizonton fészkében felgyújtott paradicsommadár lángol
gomolygó felhőfüstben
láthatatlan tűz izzik
oszladozó mérgező fehér ezüstben
köröznek
a boldogság madarai
a mélykéktől a türkizig
recseg ropog lobog a látóhatár
ránk dől az égnek támasztott megannyi templomnyi fahasáb
hamuba sült hulla elfeketült parazsán
fészket raknak a boldogság madarai
fényévnyire a haláltól
csak csillagüszkös éjszaka marad itt
a paradicsommadárból –

a szívszorító semmiségek
dermedten állok megigéznek
minden egyes esőcseppben
táguló űrben én növekszem
esőcsepp hull rád s ha elkened
elmosódnak a fellegek
még egyszer ezt még egyszer ezt
itt van az éden dús fürtje szemezd
egyetlenegy magját se köpd ki
testvérem a férgekben földi
hogyan is tudnálak megölni
halálodat álmodom ébren
de addig az élet ódon éden
merülj el a sűrűjében
hideg merőkanál aranyló forró húslevesben
egyél zabálj mert téged esznek
a cérnametéltnek vége egyszer
föl akarsz kelni és lefekszel
férges gyümölcsöt hullajt rád az éden
kelj fel a halottak nevében
követeld vissza az életet
mert élsz lélegzel létezel
kelj fel és járj uszodába
figyelj a csecsemőszuszogásra
lomb- fejsze- szárnysuhogásra
most most most most most most szólok
sarokban szikkadó felmosórongy
pulóvered keresed hol lehet
téli erdőn hófehér bojlerek
szívszorongva nézed mi van itt
a csikkeknek bele ontatik
ki vársz a bűn bocsánatára
kerülsz a sorban mindegyre hátra
ki lesed az örök élet titkát
lepecsételnek mint egy birkát
bizony mondom néked
ez van ez az élet
nyisd ki a szemed és lásd jó itt
ködben a hajnali vágóhíd
és a penge tükre által
még látod mikor levágnak
nem is olyan szörnyű
élni
csak juss el kihullt szőrű
fogkefédig –