Magyar László András

IRODALOM


 


 

Könyvek közt élek (könyvtárnok vagyok),

közöttük, bennük, sőt belőlük is.

A könyvek szépek, testük, illatuk van,

idővarázslat tölti lapjaik.

Hiúság, becsvágy, oktatási láz,

koldus haszon teremtett itt világot,

a semmiségből az emlékezetnek,

magányos-némát, ős-titokzatost,

magasztosat és mégis gyermekit, hol

halottbeszéd és furcsa képzetek

gonddal rakott jellabirintusában

kereng az őrült, úri értelem:

Az angyalok testéről – írta Fechner,

A mágiáról – írta Delrio,

Humboldt Antiliáról, Ploss a nőkről,

Hirschfeld a szexről, D’Arcy Thompson

a természet titkos formáiról –

mindenki másban vélte megtalálni

a lényeget vagy képzelt életét.

Elmémen át kapkodnak hűs leget,

magáért mondja mind – tagoltan vagy motyogva,

tanárosan vagy fennen deklamálva

tukmálják rám avítt csodáikat.

Sokságba fúl igéző bájszavuk,

viszonylagossá aljasítva mindent

élettől-tettől tántorítanak:

egy könyv lenyűgöz, tízezer kudarc.

Könyvek. Papír-, bőr-, vászonsírba zárva,

sötét sorokban holt cserépsereg –

értelmes rendben, értelmetlenül

várják a Császár végső, nagy parancsát,

a kürtjelet, mely sosem hangzik el.