Tatár Sándor

MURTEN, ŐSZ (200…)


 

Eleinte még bámész, slattyogó séták a langyos időben, az ősz megszokott színei közt – végig az árkádos főutcán; foglaltak a vendéglők elé kirakott székek-asztalok, még muskátlizuhatagosak a csobogó kutak, vevőcsalogató portéka asztalokon, állványokon szinte minden bolt előtt, a kirakatokban őszi lomb, szárított növények és ravaszul elterített szelídgesztenyék; a kertekké parcellázott hajdani védárokban még szinte nyárias tenyészet, vagy a tóhoz: obligát kacsák, hattyúk, némiképp helyibb színezettel: szárcsák; etetéskor pezseg a víz, noha a fürge-szemtelen sirályok csak később, ősz októberedtén szállnak a falatokért ringbe – reggeli (sziszifuszi) tereprendezéskor és „vacsora-előkészítés” közben a tévében Ki(nder)Ka(nal) – később lassacskán mégis bevonja az ősz a fák lejárt érvényességű leveleit; a traktorral, kisteherautóval időről időre megjelenő alapos közterület-fenntartók haszonjárműveinek lombbeszippantó kürtőiben végzik; egyre-másra zárják el a virágládáik fosztott kutak vizét, a kipucolt, üres medencékbe csak kevés lomb csapódik, meg némi orvul beléjük hullajtott szemét – makacsul soká megmarad a reggeli harmat, a kissé didergő szülők kíséretében a játszótéren lármázó gyerekeken szinte egytől egyig gumicsizma – a városba húzódnak a varjak, partközelbe a sirályok; az erődszerű kastély toronyteteje körül kapriolizó csókák kiáltozása, akár a harangszó, a levegőhöz hű marad; ablakpárkányokon, erkélyeken s kirakatokban Halloween-tökök légiója; időnként el-eliramodó fiam keze a markomban (a kíváncsi kezét frusztráló kesztyűt nemigen tűri) egyre hidegebb, amiként J. Gotthelf, a lelkipásztor-író szobrának bronza is – néhány fényképezőgépes, elszánt japán még lelkesen bámuldoz, belföldi turisták már elvétve csak; majd köd, köd és köd, mintha az ólomfedő alatti darvadozás hónapokig tartana (pedig csupán nagyjából két hét lehet), a hegyekben mindeközben napszemüveg tanácsos; szikrázik a csúcsok és gerincek hava – s lassanként karácsonyi fényekbe öltözik a város, aprósüteményhegyek, gyertya-zászlóaljak, az üzletekbe bekvártélyozzák magukat az angyalkák és télapók; bánatos szemű honfitárs kíséri gitáron saját énekét a látványrontó kocka-Coop előtt – föl sem eszméltünk szinte, és lám, már itt vannak a „hosszú téli esték”; feleségem megbeszéli a háziakkal, honnan-mikor hoznak ők fenyőt; kiderül, hogy lesz karácsonyfánk az idén is – lassacskán én is hozzálassulok az ünnephez (amelynek felhajtása ellen amúgy hagyományosan berzenkedem); átjár a Stubenwärme, valami várakozásféle lopózik szívembe; …hamarosan tovább kell állnunk innen – a berni „nagykönyvtár” ablaktalan alagsori olvasójában ülve elképzelem, hogy a laptopra egy repülőgép-utastér plafonját ábrázoló képernyővédőt telepíttetek (ahol, mármint a levegőben, laptopok, mobilok, lézereszközök és más hasonlók használata tudvalévőleg tilos):
ez talán megbékítő metafora lehetne, ha tán csak jámbor lelkek számára is: egyesítve a helyben maradhatás ízét az elrepülhetés zamatával.


 


 


 


 

APPENDIX


 


 


…És ami erős, már-már tökéletes helyek esetében vajmi ritkán szokott összejönni: a visszatérés – harsogózöld a májusvég a fátyolfelhős ég alatt; az éttermek, pizzériák, kávézók újra kibocsátották nyúlványaikat: az árkádok alá és másuvá kitett asztaloknál, székeken: pezsgő élet; új méheket, darazsakat vendégelnek a városfalat kísérő egykori védárok kora nyárivá lobbant kertjei (a kivit persze most, hogy csak levél van rajta, csupán a „korábbról beavatottak” ismerik fel) – a praktikus céleszközökkel, gondosan begyűjtött avar utánpótlása most, sűrűn, zölden, az ágakon zúg-susog, s hogy az összhatás még megvesztegetőbb legyen, a vadgesztenyék még gyertyáznak is – a Coop előtt most, a (lassan) cserélődő tereferélő nyugdíjasokon és anyukákon kívül, cserepes növények és kertbe való palánták színes garmadája – a tó melletti, gondosan ápolt nagy gyepnégyszögön elhullatott hattyútollakat borzol-hemperget a szél, az aszfalt-beton part egyik, vízbe lejtő szakaszán és más helyütt, a közvetlen a víz melletti fűben hattyúguanó: méretes kupacok (kutyák tüzetesb állagvizsgálat nélkül is kizárva: nejlonzacskó és kislapát nélkül svájci kutyatartó az utcára nem lép; a nagyvárosi csövesek mellől a kutya jobbára ugyan elmaradhatatlan, de ők vajh mikor „svájci kutyatartók”?!); költői reflexió apropójául a mondott exkrementum kincsesbánya, látványnak csupán meghökkentő, és persze vonzónak nem mondható – a bölcs bronz-Gotthelf szenvtelen; érc szemgolyója már (és mindig) az évszakkulisszák mögé lát, ahonnan sosem jön új üzenet, legföljebb hol így, hol úgy (vagy épp sehogy sem) halljuk (meg) a régit – a gyerek kabriókat számol (nagyjából korrektül, bár egy-egy látványosabb jármű feszt-acéltetővel is megkapja ezt az előléptetést); és valóban mintha nemcsak a gumigarnitúra cserélődött volna az évszakváltással, de maguk a járművek is, azaz mintha most több volna a száguldván a gazda sörényét lobogtató acélparipa – esténként a másnapi időre meredünk szemmel-füllel a Meteóban (egy toronyház tetején van kialakítva a természetesen fedetlen stúdió); amilyen természetes, legalább oly bizarr ugyanazokról az ajkakról, melyek pár hónapja még Grau in Grau-t emlegettek, most Sonne pur-t hallani. • Sic transit gloria (& miseria) mundi, avagy „szemközt a leáldozó nappal, mindaz, mi elmúlt…”?