Kovács Mikó Edina

AUGUSZTUS, ÉJSZAKA


 

Sok szó koptatta lila indigó

– ennyi a nyári ég, a tó, a part.

Lámpafüzért és csillagsort ütöttek

a betűk apró kalapácsai;


 

amíg leírtak minden részeg tücsköt,

gömbhéjjá zárult horizontokat,

átlangyosodott tenyereket és

az álmos borzongást hajnal felé;


 

hársat, akácot, rózsát, gesztenyét,

a távolról szűrődő dallamot,

s vele ismerős mozdonyfüttyöket –


 

hiszen a történet végén mindenki

hazautazik… Ami itt marad:

sok szó koptatta lila indigó.


 


 


 


 

OKTÓBER


 

Ez a kortalan, ernyedt napsütés,

az ökörnyálként tapadó meleg,

a zsongó naplemente-nyárutó –

bárcsak sokáig itt maradna még.


 

Ez volt tegnap. De reggelre a varjak

megérkeztek. S hozták a hajnali

csípős ködöt. A parkban trafikáltak,

vizslatták a füvet. Úgy álltak ott,


 

mint az otthoni klinika előtt

a kórboncnokoknak csúfolt szobor.

Azt gondoltam, várhattak volna még –


 

most végleges a tél. És nincs idő

eltenni szabad, nyári önmagunkat,

mint édes, gömbölyű befőtteket.