Horváth Elemér

KIEGYEZÉS


 

aki nincs ellenünk az velünk van

örült az új rend a kádári tettnek

fecerunt magnum áldomás az üres

kondér fülei még ma is csepegnek


 

fél évszázadig folyt a dáridó

útlevél gallus kölni és konyak

végül a legkonokabb welszi bárdok is

benyújtották számlájukat


 

megalkudni a lehetővel

a kiegyezés már-már időtlen

boldog volt aki mehetett

kiskabátban és félcipőben


 


 


 


 

HONFOGLALÁS


 

az ifjúság elhagyja az országot

genfben mérnök vagy londonban tanár

s ha évente nyaralni hazajár

nem bánja már hogy lakóhelyet váltott

nincsenek már tiltott disszidálások

mindenfelé nyitott a láthatár

kihűlt síroknak fordítanak hátat

a távozók s honfoglaló románnak

a mutatók változatlanul járnak

örök idő szerint amíg megáll

a rejtelmes rugó amitől a halál

új életbe átjáróház csak

az utolsó nagy apokrif madárhad

elzengte végső búcsukórusát

az ifjúság elhagyja az országot

tél van és csend és hó    hallucinálok


 


 


 

EGYENES ÚT


 

nem szórt szét bennünket összekötött

s erősebben mint hazai bilincs

bölcső himnusz szózat vér sírhalom

tehette volna vénülő barátaim

kik éltek még londonban párisban vagy szegeden

menjünk tovább ahogy fiatalon

s ahogy talán egy nagy marokszedő

tette velünk kalász kéve kepe

menjünk tovább jóllehet késő már

fáradt a test s a gyönge lélek is

meg-megborzong végtelen ég alatt

együtt egyedül változatlanul

ahová indultunk    túl minden nyugati

csillag fürdőjén    amíg meghalok