Miklya Zsolt

A DALLAM NEM


 


 

In memoriam J. A.


 

Ars poetic, ád


 

Még nem avult el ars poeticád,

csak bonyolultabbá tevé világunk,

s míg belebonyolódottan világlunk,

vagy pislogunk csak, mint ki látni vágy,


 

de nem lelé a kellő optikát

a mindenséghez, mi azért barátunk

marad, s olykor megveregeti vállunk,

ha nem is vagyunk elég obligát,


 

kit két szülője laissez faire nevelget,

s magára hagyva tudja már a gyermek,

szabad csak úgy lehet, ha nem kötöz


 

magára holmi fölösleges terhet,

mely új meg új bukásra ösztönöz,

hát szertelen marad, és rögtönöz.


 


 

Tudom, nem is


 

Nem is tudom, ha meglelém hiányod,

magamra ismerék e percben én,

tudom, nem is vagyok, nem is levém,

csak az leszek, mit belőled találok.


 

Te kérdezéd, miért a nincs, ha van,

és válaszul a valót megidézted,

s hogy elpergett homokként, mind, a részlet,

egésszé váltál volna boldogan.


 

De tudtad, boldog az lehet csak itt,

ki ráadásul részesül a jóból,

mint nem való az érte nem valóból,


 

és nem tudtad, találsz-e valakit,

ki ráadásul úgy tesz, mintha volnál,

veled hallgat, veled beszél, ha szólnál.