Ijjas Tamás

SZAKÍTÁS ELŐTT KÉT NAPPAL

Egyre fenem a horgokat – a vágy
csillan így a szemben, ahogy
fényesednek. (Előre kijelented, hogy nem
szeretsz halat pucolni. Kávét szürcsölsz. Arcod,
mint a napra kitett margarin, rácsöpög
a pirítósra.) Én szeretek pikkelyezni
– ezt a csorbát is kiköszörülöm.
Csodálatos, ahogy villan a kés, mint a pisztráng.
(Érdekes, a csontiktól sose undorodtál,
csak úgy tűzted csokorba a férgeket.
Mintha egy ikebanát hoztál volna össze,
úgy tudsz gyönyörködni a kocsonyásan
remegő perisztaltikában.) De miért pont a csalik?
Engem a zsákmány mindig jobban érdekelt.
Vegyük először a keszegeket – halfejek a halászlébe,
a többi sóba, lisztbe, paprikába hemperegjen.
Majd a két potyka mehet szintén
a levesbe. Az angolnákat füstölni fogjuk.
A fogast mélyhűtőbe (ahogy
Téged zárójelek közé). Jár a pikkelyező,
mint fogkefe a szájban.
Egy gyilkos mosolyt fényezek.
Horgászidény. Kora nyár van.