Gömöri György

„BARÁTOK ALBUMA” – JEGYZETEK EGY MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI
FORRÁS TÖRTÉNETÉHEZ

1

Mikor keletkezett az album amicorum, vagyis a „barátok albuma” néven ismert
műfaj? A legelső ilyen albummal kapcsolatban, amelyet németül Stammbuchnak,
magyarul emlékkönyvnek is neveznek, megoszlanak a vélemények, de egy biztos:
a műfaj a reformáció talaján keletkezett, s összefügg a reformáció idejében
meginduló új európai peregrinációval. A legelső albumok Philip Melanchthon
környezetéből, Wittenbergből maradtak fenn; egy utazást pártoló írásában
ajánlotta a vándor tudós ifjaknak, vigyenek magukkal könyvet, amelybe beleírathatják,
hol és mikor jártak, s milyen kiváló emberekkel találkoztak.1 Így kettős
szerepe lehet az albumnak: egyrészt emlékül szolgál a peregrinációból, megörökíti
a külföldi egyetemeken töltött időt s az ott megismert embereket, másrészt
sajátos tanúságlevél-gyűjteményül is szolgálhat, amelyet a vándortudós mindig
elővehet és felmutathat, ha új országba érkezik, és új kapcsolatokat keres.
Ez a melanchthoni ajánlás az oka annak, hogy a XVI–XVII. századból fennmaradt
albumok túlnyomó többsége protestáns tulajdonosok birtokában volt, ezek
között is túlsúlyban vannak a német kultúrkörbe tartozó országok peregrinusai.
A műfaj eszerint Európa északi részén keletkezett, és főként protestáns
országokban virágzott, bár persze már a XVI. században az utazók magukkal
vitték nemcsak Padovába, de néha még Konstantinápolyba is. Van, aki kizárólag
egy vagy két egyetemen tett látogatását örökíti meg, tehát az időtartam
csak pár évre korlátozódik, de vannak teljes életutat átfogó albumok, sőt
akad olyan eset is, amikor a tulajdonos fia folytatja apja emlékkönyvét,
részben ellátogatva ugyanazokra a helyekre, ahol az korábban járt – ebben
az esetben az album átfoghat akár fél évszázadot.2
Érdekes különbségek vannak a német, skandináv, holland, cseh, lengyel és
magyar peregrinációs szokások és az angolok szokásai között. Az angol utazók
például, ha Bázelben vagy Strassburgban jártak, gyakran beírtak más nemzetiségű
tanulótársaik vagy ismerőseik albumába, ám ilyet maguk csak nagyon ritkán
vezettek. A British Library impozáns albumgyűjteményében az angolok szinte
egyáltalán nincsenek képviselve. „Baráti album” helyett az utazgató britek
szívesebben vittek magukkal omniariumot, vagyis olyan jegyzőkönyvet, amelybe
jeles mondásokat, idézeteket jegyeztek, könyvecskéjüket néha rajzokkal és
helyleírásokkal is gazdagítva. Ilyen „mindenes” könyvecskét néha magyaroknál
is találunk, az Angliát járt Kaposi Sámuel, későbbi gyulafehérvári professzoréból
sok mindent megtudhatunk a XVII. század végének Hollandiájáról és Londonáról.3
A műfaj kezdeteit vizsgálva Margaret A. E. Nickson arra a megállapításra
jutott, hogy az album amicorum alighanem egyszerű autográfgyűjteménnyel
kezdődött, s abból fejlődött tovább.4 Volt arra is példa, hogy ugyanaz a
tulajdonos nem egy, hanem több emlékkönyvvvel rendelkezett – az egyikbe
inkább a tanárokkal, a másikba inkább diáktársaival íratott. A nürnbergi
Johan Klarner két albuma példa erre: szerencsés módon mindkét album megmaradt
a British Libraryben (Egerton MS 1181 és 1182). Ezek közül az egyik egy
oktáv formátumú, üres lapokból álló kis könyv, amit Klarner 1559-től vezetett,
247 beírással, a második pedig Melanchthon egy nyomtatott teológiai műve,
amit a tulajdonos 1560-ban kapott Hieronimus Wernla nevű barátjától, s amelynek
csak üres oldalaira írtak be az erre felkért válogatott barátok és ismerősök.5
A legrégebbi album egyesek szerint 1542-ből származik. Ismeretlen wittenbergi
diáké volt; fakszimiléjét még 1927-ben kiadták,6 de mivel ez inkább autográfalbum,
többnyire nem tekintik „rendes” Stammbuchnak. (Az utóbbiban az ajánlások
rendszerint említik a posszesszor nevét.) Wolfgang Klose úgy véli, a műfaj
első valódi darabja 1545-ből való, egy Claude de Senarclens nevű nemesé
volt, jóllehet fennmaradt egy bizonytalan adat a nürnbergi Hans Oelhafen
albumáról, amit birtokosa állítólag már 1541-ben elkezdett vezetni.7 Néhány
évtizeddel később az albumokban megjelennek a nemesi címerek is, különösen
a külföldön tanuló német diákok festik vagy festetik be nagy előszeretettel
címereiket a nagyobb alakú albumokba, ahol az évszám rendszerint a címer
fölött látható, alatta pedig az illető latin mottója olvasható. Más szóval
a Stammbuch mellett megjelenik a Wappenbuch, illetve a kettő keveréke.
Nem minden peregrinus vásárolt magának üres könyvet, a XVI. században különösen
gyakoriak az emblémás könyvek, amelyek üres lapjait használják beírásra,
bár előfordul, hogy a bejegyző közvetlenül az embléma alá ír valamit. Alciati
és Sambucus-Zsámboki kiadványai különösen megfelelnek erre a célra, de népszerű
a Reusner-féle ikonográfiagyűjtemény is, ahol a vándortudósok gyakran a
még élő nagy humanisták képe mellé vagy alá írhatják be nevüket, különösen,
ha az illetővel személyes ismeretségben vannak. Ez a szokás a XVII. században
kezd eltűnni, részben azért, mert az albumtulajdonosok több helyet, egy-vagy
két teljes lapot szánnak egy-egy bejegyzőre, ami azt jelenti, hogy a bibliai
idézeteken, személyes mottón és a személyre szóló jókívánságokon túl néha
még arra is jut hely, hogy valaki valamit (nem címert) berajzoljon. Ez az
alkalmi rajz ábrázolhat várostromot, helyi divatot vagy akár mulatozásjelenetet
– kinek mihez van kedve.

2

Az első magyar album amicorum tulajdonosa wittenbergi magyar diák, Albai
Csirke György volt, Miksa császár későbbi portai követe. Latin bibliájába
írtak be a protestáns egyetemen a híresebb tanárok és ismerősök, így röviddel
halála előtt (1560) maga Philip Melanchthon is.8 Ebben az alkalmi albumban
mindössze hat bejegyzés szerepel, tehát nem lehet egy napon említeni azzal
a különlegesen becses és bejegyzésekben rendkívül gazdag emlékkönyvvel,
amelyet Szilvásujfalvi Anderko Imre vezetett külföldi peregrinációja során.
Egy 1589-ban kiadott Nicholas Reusner-kötetet (Icones sive Imagines vivae
literis Clarissimum Virorum) használt Ujfalvi albumként; felvonul benne
Európa egész protestáns késő humanista elitje Bézától Dasypodiuson és Arminiuson
át az angol Camdenig és Whitakerig. Erről a művelődéstörténeti szempontból
igen fontos albumról először Keserű Bálint számolt be még a hatvanas években,9
majd e sorok írója elemezte részletesen Ujfalvi angliai kapcsolatait.10
Az Ujfalvi-album már tulajdonosa nagyfokú felkészültségére vall – nemcsak
a kor protestáns tudós hírességeinek felkeresésére készül, hanem használja
is az albumot mint ajánlásgyűjteményt. Más kérdés, hogy Magyarországra való
visszatérése után Ujfalvi Imre bajba került, mert az akkori református egyház
gyanakvással kezelte a világot járt lelkész presbiteriánus nézeteit.
Ami magyarországiak bejegyzéseit illeti, a jelenleg ismert legkorábbi „Hungarus”
a kolozsvári (német anyanyelvű) Jordan Tamás, aki 1558 januárjában Wittenbergben
három nyelven ír be Johannes Spon albumába – görögül, latinul és németül.11
Jordan sok német és svájci tudóst ismert, néhány évvel később, itáliai látogatása
előtt bejegyzett abba az albumba is, amit Konrad Gessner, a híres zürichi
polihisztor vezetett – e parányi emlékfüzet érdekessége, hogy abban maradt
fenn az első magyar nyelvű albumszöveg, Szikszai Lukács tollából. Az ugyancsak
wittenbergi diák és Európa-utazó Szikszai dátum nélkül, de 1560 táján ezt
a hitvalló mondatot írja be latin nyelvű bibliai idézete alá: „Christus
Jesus meg valto, kozbe iaro es udvözytö”, amit a lap alján Gessner így kommentál:
„ungarice”.12 Ami más magyarok vagy Hungarusok bejegyzéseit illeti, azok
ettől kezdve gyakran feltűnnek idegen tulajdonosok albumaiban – Wittenberg
mellett Padovában, Strassburgban, Lengyelországban, de néha Bécsben, Marburgban,
sőt Párizsban is. Néha mulatságos dolgokra derül fény – például arra, hogy
Báthori István, későbbi lengyel király merre járt 1558-ban: a toruni Johannes
Cujavius albumában maradt fenn a következő, 1582-es bejegyzés egy Sziráki
András nevű ember tollából, Likava várából: „Bathori Istvan idtth wollth
Anno 1558 – haec scripta sunt in Arce Lykeawa, ante stubas Magnorum duorum
manu propria Regiae Ma[jesta]tis Poloniae.”13 Magyarán mondva az akkor még
huszonéves Báthori bevéste nevét a vár egyik ajtajának szemöldökfájába.
De az ilyen teljesen személyes adalék még kivétel a többnyire kegyes mottók
és bibliai idézetek, illetve klasszikus auktorok bölcs mondásai mellett
– ez utóbbiak képezik a XVI. századi beírások többségét.
Ebben a században a művelt magyarok főleg latinul írnak be, nemcsak idegenek,
de még honfitársaik albumába is. A szabály alól kivétel, ha a más nyelvű
albumgazda az egzotikum kedvéért ragaszkodik a magyar nyelvű bejegyzéshez
(is), illetve, amikor a beírásra felkért személy valamilyen oknál fogva
bizonyítani akarja, hogy magyarul is tud. Ilyen a flamand Arnold Manlius
albumába 1571 májusában Konstantinápolyban bejegyző, Nagybányáról elszármazott
török–magyar tolmács („hatalmas tewrewk czaszarnak tolmacza magyar orszagba
rigen: somlyay balas nagy banyay”), aki a török és latin szöveg mellett
magyarul is beírja ezt a mondatot: „Sokkal jobb az ellensig az olyan baratodnal
akhi te veled nem egyet erez.”14 De már a pozsonyi jegyző György Imre, alias
Georgius Emericus csak görög és latin sorokra hajlandó ugyanabban az albumban.15
Az olyan főrangú magyarok, mint Pálffy Miklós, Forgács Mihály vagy Thököly
István ragaszkodnak a latinhoz, de még a kor legnagyobb magyar költőjétől,
Balassi Bálinttól fennmaradt, hazaszeretetre buzdító két emlékkönyvi bejegyzés
(ma Koppenhágában, illetve Boroszlóban) is latinul van: „Vita, quae fato
debetur, patriae saluti solvatur” („Életünket, amellyel adósai vagyunk a
sorsnak, fordítsuk a haza üdvére”).16 Tegyük hozzá, hogy a Cicerónak tulajdonított
mottó17 mellett Balassi mindkét alkalommal berajzolta (vagy rajzoltatta)
az illető albumba bikafejes címerét. A magyar albumbejegyzők „latinossága”
csak valamikor a XVII. század elején kezd megváltozni, amikor a Bocskai-felkeléssel
és II. Mátyás magyar királlyá választásával hirtelen megnő a magyar nemzeti
öntudat. A Heidelbergben vagy Marburgban tanuló magyarok ekkor már nemcsak
latinul, hanem magyarul is idéznek a bibliából, vagy vállalkoznak egy-egy
latin versszak alkalmi megmagyarítására. Onadi Szűcs György például 1621
februárjában így fordít két sor Ovidiust Christoph Oelhafen nürnbergi születésű
altdorfi diák albumában (mai helyesírással adjuk vissza):
„A jóságos cselekedet.
Hidd, meg nemesít tégedet,
Kit, ha ki tőle elkerget,
Csak számkivetésre mehet.”
18

Balassi Bálintnak, úgy hisszük, még nem volt saját albuma, de kortársai
közül egyeseknek (mint például a már említett Ujfalvi Imrének) volt, s lehetett
a sokat utazó Forgách Mihálynak is, amelynek elveszését azért is fájlalhatjuk,
mert ha fennmaradt volna, benne talán Giordano Bruno vagy Galilei bejegyzését
is olvashatnánk. A Nyugat-Európát bejáró főrangú magyarok közül Stansith
Horváth Gergelynek volt emlékkönyve, amely ugyan a második világháborúban
elveszett, de fennmaradt róla egy másolat, amiből kitűnik, hogy a Strassburgban
tanuló magyar a többi közt a fiatal Robert Sidneyvel, a híres költő, Philip
öccsével is találkozott 1580 márciusában.19 Mivel a bejegyzés hangja elég
meleg, elképzelhető, hogy ugyanaz év telén, amikor Bécsben járt, és Magyarországra
készült, Robert Sidney Horváth Gergely biztatására akarta meglátogatni Pozsonyt
vagy éppen a felvidéki Horváth-birtokot.
A XVII. században már szinte minden kíváncsibb természetű protestáns magyar
tart peregrinációja során baráti albumot. Tudjuk, hogy Szenci Molnár Albertnek
is volt, de sajnos elveszett, Napló-jában a sok fontos nyugati kapcsolattal
rendelkező tudós több alkalommal hivatkozik rá.20 De album amicorummal a
tarisznyájában járta a világot Szepsi Csombor Márton, az Europica Varietas,
az első magyar útleírás szerzője, Haller Gábor, aki büszkén említi, hogy
„az cseh király írt az albumomban”,21 a Florus Hungaricus-szerző Nadányi
János és a London városát latin költeményben dicsőítő erdélyi Adami János
is. Nem véletlen, hogy Frölich Dávid 1643–44-ben Ulmban kiadott Utazók könyvtára
vagy vezérfonala (Bibliotheca seu Cynosura Peregrinatium, hoc est Viatorum)
című könyvében a peregrinációra induló ifjaknak a többi közt ajánlja, készítsenek
maguknak „két nem nagy, hanem kicsi, hordozható albumot, amelyet tudósok
képmásai díszítenek… egyiket a közönséges barátok, iskola- és útitársak
számára, másikat az előkelő és híres embereknek”, majd fordítsanak gondot
arra, hogy ezeket személyesen vigyék a híres férfiak elé, „ne szolgák vagy
közbenjárók révén” juttassák hozzájuk.22 Ezt a tanácsot nem mindig fogadták
meg a peregrináló magyarok, mert Teleki József (igaz, már a XVIII. század
közepén) Leydenben jártában egyszer átküldte albumát Hágába egy ottani professzornak,
majd azt a megfelelő beírással visszakapván még elküldte Leydenben is „egynehány
helyre”.23
Az albumtörténeten belül külön fejezet illeti meg az úgynevezett „gályarabalbumok”-at.
Mint ismeretes, a pozsonyi vésztörvényszék 1675-ben negyvenkét protestáns
lelkészt, akik nem voltak hajlandók hitük és tisztségük megtagadására, gályarabságra
ítélt. Ezek közül harminckettőt Nápolyba hurcoltak, ahonnan az addigra életben
maradt huszonhat prédikátor De Ruyter holland admirális segítségével szabadult
ki 1676 februárjában.24 További négy magyar gályarab szabadult Buccariból
és három Triesztből. A kiszabadult prédikátorokat holland hajón vitték a
Tirrén-tengeren át Velencébe, majd onnan többségük Svájcba tartott, ahol
megpihentek, és ünnepelték őket, mint a protestantizmus hitvallóit. Számos
gályarabalbum maradt fenn mind magyarországi, mind külföldi gyűjteményekben.
Közülük Johannes Kaegius Debrecenben, Ladmóczi István, Nikléczi Boldizsár
és Simonides János Budapesten őrzött albumából már az Acta Ecclesiastica
In Memoriam című különszáma (Debrecen, 1976) közölt bejegyzésfakszimiléket,
de egyiket sem adták ki külön teljes egészében.25 Ami a külföldön található
gályarabalbumokat illeti, három ilyen teljes emlékkönyvet ismerünk, kettőt
Zürichből és egyet Oxfordból, amelyek közül csak egynek a tulajdonosa volt
magyar, Sellyei István, a pápai református egyház prédikátora. Az ő albumában
huszonhárom magyar, héber, görög, illetve latin nyelvű beírás szerepel,
mind Zürichből 1676–77-ből.26 A másik zürichi album Johannes Lavater zürichi
lelkészé volt, ebben huszonnyolc magyar beíró szerepel, de közülük csak
hárman használják a latin mellett a magyar nyelvet is, Beregszászi István
például a hetvenkilencedik zsoltár e sorával: „Jusson elödben siralmok azoknak,
kik a rabsagban ohajtnak és sirnak.”27 Ha esetleg nem tudnánk más forrásból,
hogy fiatalkorában járt Angliában, egy harmadik albumból meggyőződhetünk
arról, hogy Beregszászi Pál volt gályarabprédikátor ezt a nyelvet is bírja:
a latin és az olasz mellett angolul ír be Elias Genatius emlékkönyvébe Velencében
(a régi naptár szerint) 1676. május 11-én: „And my temptation which was
in my flesh ye dispised [!] not, nor rejected but received me as an angel
of God.”28 Ez rövidített idézet Pál apostolnak a galátabeliekhez írt leveléből,
a 4. könyv 14. verséből, ami magyarul, a Károli-fordítás nyelvén kicsit
hosszabban hangzik: „És az én testemben a mit megkisértettek, semminek nem
állítottátok, sem meg nem utáltátok, hanem engemet mint az Istennek Angyalát,
mint a Krisztus Jézust úgy fogadtatok.”29 A Genatius-album is a „teljes”
gályarabalbumok közé tartozik, közvetlenül szabadulásuk és velencei „felruházásuk”
után írták bele nevüket a hitükért üldöztetést szenvedő református vagy
evangélikus lelkipásztorok.
Ami a peregrináló magyar református teológusokat illeti, érdekes példája
a XVII. század második felében vezetett emlékkönyveknek Hodosi Sámuel veszprémi
iskolamester, később dunántúli püspök albuma. Nem tudni, Hodosit is beidézték-e
a pozsonyi vésztörvényszék elé, mindenestre 1676-ban Veszprémből még idejében
átmenekült Debrecenbe, ahol olyan helyi kiválóságokkal íratta alá albumát,
mint Komáromi Csipkés György, Martonfalvi György vagy későbbi veje, idősebb
Köleséri Sámuel.30 Innen rejtélyes módon jut el Hollandiába, legalábbis
albumában egyetlen bejegyzés sincs a Veszprém–Utrecht útszakaszról. 1678
tavaszán már Utrechtben van, ahol magyar diáktársakon kívül a két legismertebb
professzorral, Franciscus Burmannal és a később jelentős magyar kapcsolatokat
ápoló Johannes Leusdennel írat be albumába.31 Innen Hodosi átmegy Angliába,
ahol főleg Londonban tartózkodik, bár kirándul Oxfordba, és Cambridge-ben
is eltölt néhány hetet; ezalatt szerét ejti, hogy olyan kiváló nonkonformista
(tehát az anglikán vallás „kálvinista” értelmezése felé hajló) teológusokkal
ismerkedjék meg, mint Richard Baxter, John Owen és Joseph Hill.32 Hazafelé
már követni tudjuk útvonalát, ami Amszterdamon, Hamburgon és Berlinen, valamint
Boroszlón át vezet vissza Magyarországra. Ahol néhány napra megáll, találkozik
magyarokkal – Londonban Almási Péter, az ott élő, Kassáról elszármazott
iskolamester ír be pár sor Horatiust egy honvágytól áradó latin ajánlással
Hodosi albumába, Berlinben pedig a török nyelv nemzetközi viszonylatban
is jelentős tolmácsa és tanára, Harsányi Jakab egy Seneca-idézetet pár lappal
előbbre.33 Mindezek a bejegyzések olyan korszerű művelődéstörténeti hátteret
rajzolnak egy vidéki magyar iskolamester peregrinációja mögé, amilyenről
az akkori jezsuita iskolák magyar növendékei még csak nem is álmodhattak.
Szenci Molnár Albert elveszett albumába alighanem Johannes Kepler is beírt,
hiszen Molnár naplójából tudjuk, hogy Prágában találkoztak. Az évszázad
másik nagy tudósának, Isaac Newtonnak a neve viszont szerepel egy későbbi,
XVIII. század eleji emlékkönyvben, amit ifjabb Pápai Páriz Ferenc vitt magával
Angliába. Ezt az albumot először (számos téves olvasattal) Gergely Pál ismertette,
majd Jankovics József írt egy sokkal alaposabb tanulmányt az enyedi kollégium
javára gyűjtő ifjú angol kapcsolatairól.34 Ifjabb Pápai Páriz Ferenc több
évet töltött Angliában, ahol Ajtai Andrással együtt jelentős összeget sikerült
gyűjtenie a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult nagyenyedi kollégium újjáépítésére.
Ez a gyűjtés 1716–17-ben indult, de Newtonnal, aki akkor már a Royal Society
elnöke volt, Pápai csak 1722. szeptember 11–21-én találkozott, amikor is
a Principia Mathematica szerzője a következő latin jelmondatot írta be a
peregrinus magyar már számos bejegyzést tartalmazó könyvecskéjébe: „Numero
pondere et mensure Deus omnia condidit.”35 („Isten mindent számokkal és
mértékkel alkotott.”) Pápai végül visszatért Erdélybe, nem fogadta el azt
az egyre népszerűbb jelmondatot, amit az erdélyi szász születésű Stranover
Tóbiás, Bogdány Jakab festőművész veje írt be pár évvel Newton előtt albumába.
„Ubi bene, ibi Patria.”36 („Ahol jól megy a sorod, ott a hazád.”) Az élelmes
és elég tehetséges Stranover egyébként majdnem húsz évvel élte túl ifjabb
Pápai Páriz Ferencet, 1756-ban halt meg Londonban.37

3

Mint már korábban jeleztem, az album amicorum jelentős művészettörténeti
forrásként is számon tartható. A berajzolók vagy berajzoltatók néha csak
„alkalmi” művészek, illetve megrendelők, nevüket nem jegyzik lexikonok –
máskor viszont világhírű művészek adják rá a fejüket, hogy valakinek az
albumába berajzolják egy-egy később híressé vált képük vázlatát.
Már a XVI. századból ismerünk emlékkönyveket, amelyekben nemesi származású
emberek családi címereken kívül harci jeleneteket vagy várostromképeket
festenek be az aktuális albumba. Egy Wolfgang von Apfaltern nevű német nemes
albumnak használt Alciati-emblémáskötetébe például valaki befestett egy
„Párbaj egy török és egy magyar lovag között”38 című jelenetet – pusztán
a rövid leírás ismeretében nem tudjuk megmondani, magyar vagy német katonatiszt
volt-e az illető. Abban az albumban viszont, ahová gyarmati Balassi Zsigmond,
a költő unokaöccse festette be címerét strassburgi tanulmányai során,39
ugyancsak látható egy harci jelenet, amelyen keresztény vitézek vívnak a
törökkel. Ez két lappal Révai Péter bejegyzése előtt van befestve „Sic vinces
in utroque” jelmondattal,40 tehát alighanem vagy Balassi Zsigmondtól, vagy
a Révai testvérek valamelyikétől, esetleg az ő albumfestőjüktől származik.
Mivel a strassburgi egyetemen ezekben az években a magyar hallgatók előadásaikban
több ízben foglalkoztak a magyarság törökellenes harcaival,41 az albumba
befestett kép a „témába vágott”.
A tizenöt éves háború idején a magyar hadszíntér tele volt idegen zsoldosokkal,
Esztergom alatt 1595-ben is alighanem sokkal több német és osztrák zsoldos
harcolt, mint magyar. De jártak Magyarországon angolok és skótok is, például
Sir Michael Balfour, akinek Edinburghban őrzött albumában42 a legelső (1596-os)
bejegyzés a hatvani táborból való! Innen Balfour hamarosan távozik (alighanem
csak egy skót ismerősét látogatta meg a táborban), s hamarosan Padovában,
illetve Velencében találjuk. Albuma ekkor válik igazán érdekessé divat-
és kultúrtörténeti szempontból, ugyanis a 95–135. lapok tele vannak itáliai
alakok színes képmásaival, kezdve a padovai egyetem rektorán egészen a velencei
tisztes polgárasszonyokig és kurtizánokig, sőt egy helyütt még a sokszor
leírt és híres Bucintorót, a velencei dózse díszgályáját is megcsodálhatjuk.43
Az Itáliát járt utazók és diákok közül nem Balfour az egyetlen, akinek emlékkönyvéből
tájékozódhatunk a korabeli divatról, de albuma mindenképpen a rajzban leggazdagabban
dokumentáltak közé tartozik.
A XVI–XVII. század magyar peregrinusai címerükön kívül nemigen rajzoltak
albumokba – kivétel ez alól az 1676-os gályarabbotrány, amelyről számos
szemléltető rajz maradt fenn, így például Masnicius Tóbiás terjedelmes,
mintegy 584 lapos albumában. Ennek a „Monimentum Singularis Dei, proximi
et Sui, rebus in arctis Notititae…” című kéziratnak, amit a volt illavai
evangélikus lelkész magával vitt egész Európán keresztül, az a sajátossága,
hogy mind tulajdonosa, mind bejegyzőinek többsége (a magyarok is) a latint
használja, s ha a körmöcbányai Daniel Parschitius magyar disztichont ír
be, az is csak egy kicsit hibás idézet Szenci Molnártól: „Számkivetésben
járt ez földön Christus urunk is: / Járjuk el ezt járást hát mi is ő tagaink.”44
Viszont az albumot illusztrációi különleges becsű kézirattá teszik – a Masnicius-féle
képek többsége nyomtatásban is megjelent, igaz, csak az 1976-ben kiadott
s ezért ma már ritkaságszámba menő Galeria Omnium Sanctorum – A magyarországi
gályarab prédikátorok emlékezete (Magyar Helikon) című műben.
De a sok amatőr mellett néha „profi” festőművészek is nyomot hagynak egy-egy
albumban. Egy XVII. századi lengyel utazó, bizonyos Mateusz Gloskowski albumnak
használt antwerpeni Horatius-kiadásába például nem kisebb művész, mint Rubens
rajzolt be valamit.45 Ami pedig az amszterdami Rijksmuseum könyvtárát illeti,
ott a megbízható külsejű és kutatói státussal rendelkező olvasó ma is védőkesztyűs
kezébe veheti azt a kis albumot, amelybe Rembrandt berajzolta híres Éjjeli
őrjárat-ának első vázlatát.46
A XVI. század albumai között gyakran találunk olyat, amely híres emberek
arcképgyűjteményét használja barátai bejegyzéseire – ilyenkor előfordul,
hogy az, akinek a képe már szerepel a könyvben, aláírja a saját arcképét
(például Béza, akit sok protestáns diák keresett fel, s aki Szenci Molnár
elveszett albumába is beírt). Máskor egy-egy, a korban híres személyiség
képét festik be: például a nürnbergi patricius Karl Pfintzing von Henfenfeld
albumában felbukkan III. Murád török szultán 1594-es képmása.47 Bethlen
Gáborról is készült egy korabeli portré, amit egy bizonyos Böhme von Namslau
nevű úr rajzoltatott be emlékkönyvébe, méghozzá a jagerndorffi táborban,
az arcképfestő meg is adja a nevét: Martin Christeniusnak hívják.48 Ez az
azóta több helyen is közölt Bethlen Gábor-mellkép azért érdekes, mert rajta
a fejedelem sokkal elegánsabb, mint egyéb képein – s mivel ruházata megegyezik
azzal a leírással, amit Kemény János ad Bethlenről annak 1626 februárjában
kötött esküvői viseletéről, feltételezhetjük, hogy Christenius egy sokfelé
terjesztett esküvői kép alapján dolgozhatott.49
Már a legkorábbi albumok közt találunk egyet, ahol a tulajdonos rendkívüli
zenei érdeklődésről tett tanúságot: Dohna zu Achatius fólió alakú albuma,
amelyet valaha Königsbergben őriztek, és ma már csak leírások alapján ismerünk,
ötvenkét lanttabulatúrát tartalmazott, többek között a korában igen híres
erdélyi Bakfark-Greff Bálinttól is van benne lantjáték.50 Más albumokban
is előfordulnak zenei részletek, néha a bejegyzők csak egy népszerű dalocskát
örökítenek meg, de van olyan is, mint John Dowland, aki a Johann Cellarius
által emlékkönyvként használt Cato sive Speculum Morale (1585) üres lapjainak
egyikére egy fúgarészletet (De Lachrimae) jegyez be valamikor a XVII. század
első éveiben, méghozzá ezzel az aláírással: „John Dowland his own hande.”51
De mint a fentiekből kitűnik, az album műfaja idézeteknek, szövegeknek és
képeknek jobban kedvez, mint zenei részleteknek. Nem volt a kezemben Beethoven
album amicoruma, amit a bécsi Nemzeti Könyvtárban őriznek,52 de gondolom,
abban is több szentimentális vers vagy jókívánság található, mint kottarészlet.

4

Maga a műfaj a XVIII. század második felében érdekes átalakuláson megy
át. Bár továbbra is használják egyetemi hallgatók, külföldre utazó peregrinusok,
kezd elterjedni az irodalmi érdeklődésű emberek, főleg a hölgyek között.
A legelső nő, akinek fennmaradt baráti albuma, egy Dorothea Ursula von Württenberg
nevű főrangú német hölgy, aki 1571 és 1583 között íratott be könyvecskéjébe.53
Ekkoriban a „tanult nő” még csodabogárnak számít a legtöbb európai országban,
és csak ritkán fordul elő egy-egy bejegyzés ilyenektől: a morva Johannes
Opsimathes latin, francia és angol bejegyzésekben igen gazdag és változatos,
XVII. század eleji albumában például egy portugál hercegnőn kívül csupán
még egy nőt találunk, aki az Elisabeth Simpson névre hallgat, Brémában él,
és az az „érdekessége”, hogy nincs keze és lába – alighanem a szájába vett
ecsettel vagy a nyelvével ír, szép nyomtatott betűkkel: „Foemina carens
pedib(us) manibusq(ue) lingua haec scripsit.”54 A korai magyar albumok többségében
hiába keresnénk tanult asszonyok bejegyzéseit, bár itt is akad kivétel,
a vidovicei lelkész Kaczer Tóbiás albumában 1614 és 1631 között (dátum nélkül)
két magyar hölgy is jelen van megfelelően kegyes zsoltáridézetekkel: Révai
Judit és Ostrosith Judit, utóbbi azt jegyzi be: „Az úr az én reménségem
és az én ödvességemnek erős kősziklája.”55
De ebben az évszázadban még elég gyakoriak a férfiak asszonycsúfoló, illetve
szkeptikus megjegyzései, versezetei. Egy osztrák bejegyző 1631-ben például
ezt írja be Regensburgban honfitársa, Matthias Schmoll albumába: „Aspide
quod pejus? Tygris. / Quod Tygride? Daemon. / Quid Daemone? Mulier. / Quid
Muliere? Nihil.”56 („Mi rosszabb az áspisnál? A tigris. / S a tigrisnél?
A démon. / A démonnál? Az asszony. / S az asszonynál? Semmi más.”) Ugyanebben
az albumban szerepel az egy évvel azelőtt elhunyt Kepler korábbi bejegyzése,
s nem tudni, vajon J. B. Schrimpfiget, aki a fenti versikét ránk hagyta,
nem a Kepler rossz házasságáról elterjedt hírek késztették-e erre a nőgyűlölő
szövegre. Egyébként a latin négysoros mellett két rajz is látható, azt tanúsítva,
hogy a bejegyzőnek nincsenek osztályalapon táplált előítéletei: az egyik
egy előkelő dámát, a másik egy parasztasszonyt ábrázol. S hogy a nőellenes
előítéletek nem csak német földön voltak általánosak, mutatja egy 1697-es
angliai bejegyzés James Petiver, híres gyógyszerész tollából egy német látogató
albumában, ahol is a derék Petiver több tekintély (Chaucer, Szent Pál) felvonultatásával
ágál a házasság ellen, s úgymond: „Would you be free, take this from me,
/ Never marry or you can’t miscarry.”57 (Kicsit szabadon fordítva: „Hogyha
szabad vagy, fogadd el tanácsom / Soha ne nősülj, s meg sose bánod.”) Ezt
a tanácsot Petiver egyébként – mint ezt az album aláírásából tudjuk – a
Strand egyik csapszékében, a Kecskéről elnevezett kocsmában adta („ye Goat
Tavern in ye Strand”), alighanem egy serleg rajnai bor vagy jobbfajta angol
sör mellett.
A XVIII. század végére, XIX. század elejére mindez megváltozik: ekkor már
az irodalmi szalonokban vagy házukban hölgyek is vezethetnek albumot, amibe
főleg híresebb íróktól, költőktől vagy látogatóktól kérnek emlékverset.
Az egyik weimari albumban, ami egy Caroline Ulrich nevű hölgyé volt, maradt
fenn például Goethe egyik verse, aminek Stammbuch-Weihe a címe, egy másik
Goethe-négysorost pedig fiának, August von Goethének emlékkönyvében találunk.58
Az albumdivattól Lord Byron sem mentesült – 1809-ben két versszakból álló
verssel hagyott magáról emléket egy máltai hölgy albumában („Lines written
in an album, at Malta”), amit Vörösmarty le is fordított.59 Nálunk ő művelte
az emlékkönyvvers műfaját legbuzgóbban: nem csak az ádáz angol utazó hölgy,
Miss Pardoe albumába írt be négy szép sort, ezenkívül ugyanabban az időben
még több magyar hölgyet is szerencséltetett ezzel az ajándékkal (L.-né emlékkönyvébe,
G. L. emlékkönyvébe, W. G. emlékkönyvébe), hogy majd a szabadságharc leverése
után, bujdosása közben megírja egyik legemlékezetesebb, Emlékkönyvbe című
versét, amiből ma is joggal idézhetünk: „Mi a világ nekem, ha nincs hazám?”60
Már a műfaj elnőiesedése előtt érdekes változás megy végbe nyelvi szinten
– mint már említettük, a XVI–XVII. századi bejegyzések döntő többsége latinul
(néha görögül vagy éppen héberül) történt, ami a főként protestáns peregrinusok
műveltségére vet fényt, illetve azt volt hivatva dokumentálni. Bár korábban
is akadtak többnyelvű bejegyzők – az Itáliában tanuló németek egyike-másika
a latin mellett a németet is használta, illetve a francia földön tanuló
más nemzetiségűek nagy előszeretettel fitogtatták franciatudásukat – a latintól
való lassú elszakadás már a XVIII. század első felében megfigyelhető a magyar
albumokban. Vásárhelyi Baba Ferenc rendkívül gazdag peregrinációs albumában,
amit a szegedi egyetem régi magyar irodalommal foglalkozó kutatócsoportja
készít elő kiadásra, mindkét Teleki gróf, József és Ádám is fran-
ciául ír be egy-egy mottót Berlinben 1725-ben. Igaz, nem francia klasszikusoktól
idéznek, hanem csak jól ismert régi jelmondatokat. Teleki Ádám például ezt:
„Si Dieu est pour moi qui sera contre moi. Tojours le męme en Dieu avec
une espérance parfaite.”61 Még ennél is meglepőbb ugyanennek az albumnak
a legelső bejegyzése, amit a tulajdonosok rendszerint királyoknak és hercegeknek
tartanak fenn – itt ugyanis a kilencéves, későbbi Nagy, ekkor még Kis Frigyessel
találkozunk, akit az élelmes magyar alighanem sétája közben kap „albumvégre”.
A kis herceg is franciául ír be Vásárhelyi Babának 1721. október 21-én:
„Le commencement de sagesse est la crainte de l’Eternel”, vagyis „A bölcsesség
kezdete az Örökkévaló félelme”, aláírva: Friderich Prince Royal de Prusse.62
Hogy ne legyen kétség a kis herceg műveltségét vagy a szöveg hitelét illetően,
a beírás hátlapján egy porosz tábornok, a herceg nevelője ugyancsak francia
szöveggel igazolja, hogy az itt látható mondat valóban Frigyes kézjegye.
1714-től német ember, a hannoveri I. György az angol király. Ez a göttingeni
egyetem fellendülésével jár, no meg azzal, hogy a XVIII. századi németek
jó része anglomániás: nem csupán a német utazók, de a berlini vagy hallei
német tudósok vagy diákok is angolul írnak be honfitársaik albumába! Ebből
a szempontból érdekes J. G. Krünitz jelenleg Londonban őrzött emlékkönyve,
amelybe Lessing is bejegyzett egy idézetet (spanyolul!), és ketten idéznek
Pope-ot, egy (valószínűleg francia származású) asztronómus Miltont, egy
hölgy pedig a kevésbé ismert angol George Withert.63 Fordítva ez nem érvényes,
vagyis angolok sohasem idéznek németül, de – érdekes módon – még a Bécsben
otthonos magyarok sem! A latinról a XVIII–XIX. század fordulóján szinte
azonnal áttérnek a magyarra. Ez persze összefügg a nemzeti költészet felvirágzásával
– Vörösmarty is azért ír be rövid verseket érzelmes hölgyek albumaiba, mert
erre társaságban felkérik, mert a magyar vers divatba jött. Ebből a szempontból
mint érdekességet még megemlíthetjük alighanem az első, kifejezetten albumba
verset szerző magyar költőt, aki német anyanyelvű feleségének, Baumberg
Gabriellának komponál ilyet – németül. In das Stammbuch meiner Gabriele
(Gabriellám emlékkönyvébe). Batsányi János szerzeménye a jelek szerint az
albumba berajzolt vagy beragasztott saját árnyékrajza mellé íródott: „Fogadd
hát emlékül ez árnyékrajzot el – szívemnek édes barátnője, te!”64
Az album amicorum mint műfaj lényegében megszűnt a XX. században. Illetve
mégis fennmaradt, de inkább vendégkönyv formájában: egy-egy irodalmi szalon
vagy vendéglő törzsasztalának a dokumentumaként. Azt hiszem, ennek a kis
áttekintésnek legméltóbb befejezéséül Márai Sándort kell idéznünk, aki 1944.
március 19. után már a szökésre, illetve a Budapestről való távozásra gondol
(hogy ne legyen a Gestapo szeme előtt), amikor eljön hozzá Krausz Poldi,
a tabáni Mély Pince tulajdonosa, és át akar adni megőrzésre egy viaszosvászonba
kötött albumot, amibe a pince törzslátogatói, írók, újságírók, művészek
írtak emléksorokat. „Gyula is írt bele” – mondja Poldi, akinek Márai szerint
ez az album volt „egyetlen kincse”; persze Krúdyra gondol, aki még italosan
is gyöngybetűkkel, tisztán írt és fogalmazott. Márai attól tart, hogy az
album nála nincs biztonságban, és visszaadja Krausz Poldinak, akit aztán
elvisznek az újlaki téglagyárba, majd deportálnak, s nem tér vissza. Az
album elvész, eltűnik vele egy egész korszak. Márai így fejezi be a történetet:
„Akkor láttam utoljára Poldit. És akkor láttam utoljára Krúdy kézírását.”65

Jegyzetek

1. Hivatkozik rá Michael Lilienthal: Schediasma Critico-Literarium de Philothecis…
usu et abusu… (Königsberg, 1712) című művének ötödik fejezetében, fakszimile
kiadásban közreadja Jörg-Ulrich Fechner, Stammbücher als kulturhistorische
Quellen. München, 1981. 276. (Wolfenbütteler Forschungen, Band II.) 239–
298.
2. Ilyen Martonfalvi György 1656 és 1659 között vezetett albuma, ami egybe
van kötve Martonfalvi Sámuel 1701–1702 közt vezetett peregrinációs albumával:
Országos Széchényi Könyvtár, MS, Oct. Lat 458.
3. Kaposi „omniáriuma” a kolozsvári egyetemi könyvtárban van, jelzete: T.
VII. Continens MS 692. Vö. Gömöri György: Kaposi Sámuel angliai utazása…
In: Teleki-téka emlékkönyve. Marosvásárhely, 2002. 523–529.
4. Fechner: i. m. 34.
5. Ibid. 31.
6. Wilhelm Herse: Stammbuch eines Wittenberger Studenten 1542 (Berlin, 1927).
Nickson kétli, hogy ez valóban számításba jöhet-e mint igazi „barátok albuma”:
Fechner: i. m. 36.
7. Wolfgang Klose: Corpus Alborum Amicorum, IASL, 1985 (10), 164. és Klose:
Corpus Alborum Amicorum, CAAC, Beschreibendes Verzeichnis der Stammbücher
des 16. Jahrhunderts. A. Hiersemann Verlag, Stuttgart, 1988. XVII.
8. Budapest, Egyetemi Könyvtár, M 342. Irodalma: Keveházi Katalin: Melanchton
és a Wittenbergben tanult magyarok az 1550-es évektől 1587-ig. Szeged, 1986.
25.
9. Keserű Bálint: Ujfalvi Imre és a magyar késő reneszánsz. Szeged, 1968.
10. Gömöri György: Ujfalvi Imre angliai kapcsolatairól. In: Angol–magyar
kapcsolatok a XVI–XVII. században. Irodalomtörténeti Füzetek 118, Budapest,
1989. 30–38.
11. British Library, Egerton, 1778, 96/v.
12. Conrad Gessner: Liber amicorum 1555–65. The National Library of Medicine,
Bethesda (Md.), MS DeRicci NLM 77, fol. 28. Jordan bejegyzése uo. 163.
13. Cujavius-album, Torun, Ksiaznica Miejska, MS 285, 13.
14. Heidelberg Egyetemi Könyvtár, MS Heid. Hs 487, 30.
15. Uo. 21/v.
16. Magyar Könyvszemle, 1984, 1–2. 108 és MKszle, 1988, 1, 196–198, majd
az utóbbi utánnyomása: Gömöri György: A bujdosó Balassitól a meggyászolt
Zrínyi Miklósig. Argumentum, 1999. 31–35.
17. Szentmártoni Szabó Géza: Balassi Bálint latin jelmondatáról. In: A Balassi
Bálint Intézet évkönyve 2003, Hungarikák a XXI. században. Budapest, 2003.
26–28.
18. Oelhafen album. British Library, MS, Add. 17342, 83, valamint MKszle,
1982–3, 250.
19. Az MTA Könyvtár Kézirattárában, jelzete: 335/12, 3. bejegyzés.
20. Szenci Molnár Albert válogatott művei. Szerk. Vásárhelyi Judit. Bp.,
1976. 481. és 509.
21. Magyar utazási irodalom 15–18. század. Szépirodalmi, 1990. 430.
22. I. m. 81., 83.
23. Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában (Teleki József utazásai 1759–1761).
Szerk. Tolnai Gábor. Akadémiai, 1987. 152–153.
24. Galeria Omnium Sanctorum. A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete.
Szerk. Makkai László. Magyar Helikon, 1976. 103.
25. A Kaegius album jelzete: Debrecen, Nagykönyvtár, R. 483, a többi háromé
Országos Széchényi Könyvtár Duod. Lat. 81, 90 és Quart. Lat. 1081. Ezeken
kívül az Evangélikus Országos Könyvtárban őrzik Masnicius Tóbiás albumát
MS V. 42 jelzet alatt.
26. Zürich, Stadtbibliothek, MSc. D. 201.
27. Beytrage zur Geschichte der von Admiral Ruyter von den Neopolitanischen
Galeeren befreyten, in Zürich aufgenommenen Ungarischen Geistlichen. Zürich,
Stadtbibliothek, MS H 272 79–80.
28. Elias Genatius: Album amicorum. Bodleian Library, Oxford, MS Rawlinson
C. 28.
29. Uj testamentom azaz a mi Urunk Jézus Krisztusnak új szövetsége. Magyar
nyelvre fordította Károli Gáspár. Budapest, Brit és Külföldi Biblia-Társulat,
1925. 191.
30. Fol. 56, 59, 57, MS Oct. Lat 777, Országos Széchényi Könyvtár.
31. Uo. fol. 34 és 41.
32. Uo. fol. 45, 31, 79.
33. Uo. fol. 59/v, 49/v. Almási Péter 1674-ben Londonban tanítási engedélyt
kapott az angol hatóságoktól. Valószínűleg egy magániskolában tanított számos
évig, mert 1681-ban még Londonban találjuk. Vö. az ItK-ban megjelenésre
elfogadott tanulmányomat a XVII. századi londoni magyar latintanárokról.
34. Gergely Pál: Pápai Páriz album az Akadémia kézirattárában. Magyar Tudomány,
1961, illetve Jankovics József: A Pápai Páriz család an-
gol kapcsolatainak történetéhez (különnyomat), Szeged, 1972.
35. Az MTA kézirattára, Tört. Napló. Kis 8-rét/6, fol. 109.
36. Uo. fol. 91.
37. Gömöri György: Erdélyiek és angolok. Héttorony, é. n. [1991]. 64.
38. Abbildung eines Gefechts zwischen türkischem u. ungarischem Reiter.
57. APF. WOL, Alciati Emblemata, Lyon, 1551. Wolfgang Klose: Corpus Album
Amicorum. CAAC, 10.
39. Theodor Winsheim: Album amicorum. MS Cod 12. 8885. Nationalbibliothek,
Wien, fol. 41.
40. Uo. fol. 92. Révai Péter bejegyzése 1591. május 3-ról a 94. lapon található.
41. Vö. Eckhardt Sándor: Magyar szónokképzés a XVI. századi Strasszburgban.
Budapest, 1944. (Értekezések a Nyelv és Széptudományok Köréből, XXVI. 5.)
42. Sir Michael Balfour: Album amicorum. MS 16.000, National Library of
Scotland, Edinburgh.
43. Uo. fol. 111. A Bucintoro egyébként I. Erzsébet angol királynővel együtt
meg van örökítve abban az albumban is, amely a pennsylvaniai Bois Penrose
tulajdonában volt 1962-ben. Vö. Bois Penrose: Urbane Travellers, Supplement
to the Census of Medieval and Renais-
sance Manuscripts in the United States and Canada. Ed. W. H. Bond, New York,
1962.
44. Tobias Macnicius: Monimentum… Evangélikus Országos Levéltár, V. 42,
445. Az eredeti Szenci Molnár-idézet második sora: „Járjuc el ez járást
hát miis ő tagai.” In: Szenci Molnár Albert naplója. Közzéteszi Szabó András.
Universitas, 2003. 34.
45. Állítólag az album megmaradt, és a varsói Adam Mickiewicz Irodalmi Múzeumban
őrzik A/2382 jelzet alatt.
46. Frans Banning Cocq albuma, MS 1102/b, fol. 142, Rijksmuseum Meermano-Westreenianum,
Amsterdam.
47. Zentralbibliothek der Deutschen Klas-
sik, Weimar, MS 357. reprodukciója Fechner: i. m. 52.
48. RP. 1508, Biblioteka Kórnicka, fol. 89.
49. Gömöri: i. m. 119. Maga a kép megjelent először a Magyar Múzeum, I.
évf. 1–4. füzetében (Bp., 1991), majd a fent idézett műhöz a könyv kinyomtatása
után mellékelt külön képjegyzékben.
50. Klose: i. m. 4.
51. MS Additional 27, 579, fol. 88, British Library, London.
52. MS Old Series, Cod. 15259, Nationalbibliothek, Wien.
53. Jelenleg Stuttgartban őrzik, 71. WUE. DOR Klose: i. m. 71.
54. A hercegnő bejegyzése fol. 53/v, Simpsoné pedig 295. MS Egerton 1220,
British Library, London.
55. Révai Judit kézjegye a 16/v és Ostrosithsé a 18/v lapokon, MS Duod.
Lat. 2, OSZK, Budapest.
56. MS 436 fol. 184/v, Mathias Schmoll Austria-Steirensis, Society of Antiquaries,
London.
57. MS Sloane 2360, fol. 5/v (Daniel Krieg album amicoruma), British Library,
London.
58. A Caroline Ulrichnak 1813-ban írt vers fakszimiléje megjelent Fechner:
i. m. 62. lapján, az August von Goethének írt vers pedig uo. a 48. lapon
olvasható.
59. The Poetical Works of Lord Byron. OUP, London–New York–Toronto and Melbourne,
1911. 57.
60. Vörösmarty Mihály összes költői művei. Franklin-Társulat, é. n. 180.,
181. és 308.
61. Colossus Aeternitati Dicatus Continens Nomina… Amicorum et Benevolorum
Francisci Baba de Maros Vasarhely, MS Additional 27, 310, fol. 33/v, British
Library, London.
62. Uo. fol. 4.
63. J. G. Krunitz albuma MS Additional 18. 715, fol. 38/v, 56, 139, 165/v,
British Library, London.
64. Hét évszázad magyar versei I. Magyar Helikon, 1966. 717.
65. Márai Sándor: Föld, föld! Emlékezések. Vörösváry, Weller Publishing,
Toronto, Canada, 1972. 274.