Fulvia

LEVÉL VÁRADY SZABOLCSNAK

Kedves Várady Szabolcs!

…Először is elnézését kell kérnem, hogy a valódi nevemet nem adhatom meg:
nemzetközi modell vagyok, manökenként számos vezető divatcégnek dolgozom,
és tudom, az ügynököm nem nézné jó szemmel, ha szakmámon túli művészeti tevékenységet
folytatnék, ezért csak titkos, saját magam által választott művésznevemen
írok. Nem követem ugyan a hazai eseményeket, de tisztában vagyok vele, hogy
ez az egynevűség mostanság eléggé geilül hangzik a valóságshow-k jópofizó
szereplőinek kurta nevei mellett, de biztosíthatom, hogy a FULVIA nevet évekkel
ezelőtt találtam ki, amikor, még latinos gimnazista koromban, verseket kezdtem
írni. A tanáraim biztattak, néhány kisebb lap is megcsillantotta előttem a
publikálás lehetőségét (akkor még a saját nevemen), én azonban nem voltam
elégedett, éreztem, hogy még van mit fejlődnöm.
De aztán minden másképpen alakult: tizenhét évesen megnyertem egy szépségversenyt,
és ezzel elkezdődött a modellkarrierem. Többek közt olyan nagy neveknek dolgoztam
eddig, mint Tom Ford, Roberto Cavalli, Giorgio Armani és legkedvesebb tervezőm,
az egyre felkapottabb Julien MacDonald. A sok külföldi fotózás mellett még
a gimnáziumot is alig tudtam befejezni. Most is pörgősen élek, hol itt vagyok,
hol ott, de a munka szüneteiben vagy a tehetetlen várakozás idegtépő óráiban
azért sokat olvasok, igyekszem lépést tartani az otthoni lapokkal, és mindenhová
magammal cipelem kedvenc antik szerzőimet. Most huszonegy éves vagyok, fülig
szerelmes egy kínai fiúba (ő is modell, állandóan szép nők forognak körülötte,
mit mondjak, nem örülök), és kezdem látni, hogy a pályán legfeljebb ha öt-hat
évet bírok majd ilyen tempóban, aztán váltanom kell.
Az elmúlt hónapokban ismét elkezdtem verseket írni, már majdnem félkötetnyi
összegyűlt. Az én szakmámban életveszélyes a szerénykedés, úgyhogy gyorsan
eldöntöttem, hogy publikálni akarok, méghozzá minél hamarabb. Lesbia, Corinna
vagy Cynthia még csak múzsák voltak, de én kilépek ebből a hagyományból: magam
is megszólalok – és mivel Fulvia volt az első római halandó nő, akinek az
arcmásából pénzt verettek, talán van is valamennyi esélyem.

Meglepődve tapasztaltam, hogy a kortárs magyar költészetnek szinte egyáltalán
nincs olyan rétege, amely az én életemmel kapcsolatos: nem téma a nőiesség,
a kozmetika és a divat – Ovidiusnál sokkal többet találok arról, ami engem
és modelltársaimat állandóan foglalkoztat, mint akár a legmenőbb mai költőnők
írásaiban (hogy, már elnézést, a férfiakról ne is beszéljek). Olvastam valahol,
hogy egyik legkedvesebb írónőm, Szabó Magda a római kori szépségápolásról
írta a doktori disszertációját. Lelkesen láttam neki a versei olvasásának,
de nyomát sem találtam bennük hasonló kérdéseknek. Pedig Budapesten járva
vagy akár a civil barátnőimet hallgatva, egyfolytában ez a téma: a haj, a
köröm, a smink, a ruha és persze a pasik (ebben a sorrendben). Amikor viszont
a divatbemutatók előtt a lányok asztrológiát, Vogue-ot vagy szerelmes regényeket
olvasnak, kilógok közülük a latin auctoraimmal. A divat világából szinte teljesen
kiveszett a verbalitás, nincs átjárás a színpadias kifutó és a valódi színpad
vagy, horribile dictu, a költészet között. Most igazán nem leszólni akarom
a költőnőket, de ahhoz képest, hogy egyre markánsabban hallatják a hangjukat,
nem hajlandók igazi női témákhoz nyúlni.
Én megtettem. Megírtam az életemet – hogy stílszerű legyek: szépítés nélkül.
Ha emelkedett volnék néhol, az a forma bűne, nem az enyém, ha viszont nyers,
akkor az csakis a saját impulzív (na jó: hisztis) természetemnek tudható be.
Elküldök tehát Önnek néhányat az újabb verseimből – kérem, jelezze, ha esetleg
méltónak találja őket a Holmiban való megjelenésre.
A mielőbbi válasz reményében tisztelettel üdvözli:

Fulvia
Párizs, 2004. május 16.

(Hajlunk rá, hogy a verssel együtt a levelet is műalkotásnak tekintsük,
ezért nem A Holmi postájából című rovatunkban tesszük közzé. – A szerk.)