Balogh Tamás

„ÚJ REGÉNYEN DOLGOZIK KOSZTOLÁNYI DEZSŐ”


„Utolsó akarata az volt, […] hogy agyát, szívét és máját vegyék ki a testéből,
és vizsgálják meg a klinikán. Ezzel a rendelkezésével az életen túl is az
igazságot kereste, mivoltának titkát. Úgy rémlik, én is a parancsának engedelmeskedtem,
mikor itt le igyekeztem írni szenvedését, bajnoktestének megrokkanását és
küzdelmét, fényes lelkének elfakulását, hogy megértve – és megértetve másokkal
– tragédiáját, kisebbítsem azt az el nem múló fájdalmat, melyet korai és igaztalan
halálán érzek.”1

Kosztolányi Dezső Mostoha című, töredékben maradt regényének részleteit 1965-ben
adták ki.2 A jórészt jegyzetek, vázlatok és néhány első fogalmazvány formájában
hátrahagyott töredéket ekkor ismerhette meg a közönség, mert Kosztolányi csak
befejezett regényeit adta oda sajtóközlésre (A véres költő, a Pacsirta és
az Édes Anna a Nyugatban, míg az Aranysárkány a Pesti Hírlapban jelent meg
folytatásokban), így az író életében részlet sem jelent meg belőle.
A sajtó alá rendezett regénytorzó megjelenését – bár irodalomtörténeti jelentősége
megkérdőjelezhetetlen – nem követte jelentős sajtóvisszhang. Falus Róbert
igencsak „korszerű” megállapítása szerint „a szocialista nemzetköziség és
kultúraszeretet bizonyságaként […] teljesebbé színezi művészi indulásának
és tudatosodásának portréját”,3 Abody Béla szerint „valóban érdekes, mert
a zseni nem-zseniálisan is más, mint a nem-zseni. Remekmívű mondatok, elegáns
szókapcsolatok, továbbgondolható ötletintonációk ragyognak ki a szövegből”,4
Rusznyák Márta pedig ezt írja: „nem jó regény vagy rossz regény – nem regény.
Nyersanyag csupán, mert éppen a művészetté avató lényeg, a megformáltság hiányzik
belőle, s […] vázlat-volta miatt Kosztolányi alkotó módszerét teszi világosan
követhetővé, elemezhetővé”.5 Kiss Ferenc kétszer írt róla, előbb rövid ismertetést:
„…a költő alapmotívumainak szerepét, szépírói kezelését, a regényépítés
sajátos metódusát az itt közzétett torzók és vázlatok révén úgy elemezhetjük,
mintha egy műhely legrejtettebb zugait nyitották volna fel előttünk. Annál
inkább áll ez, mert a Mostoha az érett Kosztolányi alkotása, méghozzá amaz
időszak termése, amikor a regényíró elnémulni látszik”,6 másutt bővebb elemzését
adta a regény- (és dráma-)töredéknek, megjegyezve, hogy „ha tudjuk, hogy a
jók és az igazak milyen reménytelenül magukra maradnak Kosztolányi epikájában,
s hogy milyen tehetetlenül vergődnek és pusztulnak el, akkor a Mostoha drámaivá
fokozott konfliktusának tragikus jellegében egy, az emberi értékeket közvetlenebbül,
tisztábban felmutató s értük szívósabban és elszántabban perlő új regénytípus
tervét méltányolhatjuk. Azt a regényt, amely az érett Kosztolányinak az emberi
élet értelméről tanúskodó mondandóit, a Hajnali részegség és a Halotti beszéd
élet-ünneplő szép igazságait az epika nyelvén is bizonyítani tudta volna”.7
Bori Imre pedig egyféle regényszintézisnek (szintézisregénynek?) tekinti,
hiszen „jelzik ezek a vázlatok-töredékék, hogy Kosztolányi szintézisre tört,
hogy a Mostohá-ban a Pacsirta, az Édes Anna és az Esti Kornél világát akarta
egybefogni. A szabadkai motívumok a Pacsirtá-t, a »mostoha« alakja és környezete
az Édes Anná-t jelzi, a vázlat egy fennmaradt fragmentumában pedig az Esti
Kornél világa sejlik fel”.8
Többen felteszik a kérdést, hogy Kosztolányi vajon miért hagyta félbe a regényt.
Semmitmondó vagy megkérdőjelezhető válaszokat adnak rá: „a türelmesebb olvasó
talán a fiaskó-fogás okának megfejtéséig is eljuthat: nem véletlen, hogy mi
kerül tető alá, mi nem”, summázza Abody Béla; „Miért hallgat el a regényíró,
s miért kap új erőre a novellista? A Mostoha e fontos kérdés megválaszolásához
is beszédes adalékokat kínál”, sejtelmesít Kiss Ferenc, hogy másutt válaszoljon
rá: „Hogy e tervét miért nem vihette véghez, nehéz volna megmondani. Kézenfekvőnek
látszik szörnyű betegségére, a rákra gondolnunk. S az is kétséges, hogy alapvető
élmény-tömbjeiből – a többszöri kifosztás után – marad-e még egy olyan nagyszabású
regényre való, amilyennek a Mostohá-t tervezte? Kétségünket csak erősítheti
az a tény, hogy az elkészült fejezetekben – mint a kései Kosztolányi-prózában
általában – nem a cselekmény s nem az alakok rajza, hanem az elmélkedő részletek
a legkidolgozottabbak és legelevenebbek.” (Kosztolányi-könyvében később megismétli
ezt a gondolatot, s arra a végső – azonban erősen vitatható – következtetésre
jut, mely szerint „Kosztolányiból voltaképp mindig is hiányoztak a nagyepikában
szükséges adottságok”.9 Mondja ezt a Nero, a Pacsirta, az Aranysárkány és
az Édes Anna elemzése után.)
A kritikusok véleménye abban azonban megegyezik, hogy a kiadott részletek
az irodalomtörténészeknek többet jelentenek, mint a széles olvasóközönségnek.
Bori Imre írja le a terminus technicust: „a vázlat-sorozat egy Kosztolányi-mű
geneziséhez szolgáltat rendkívül érdekes adalékokat, […] alkotás-lélektani
szempontból figyelemreméltó, melyben az ötlettől a megformálás első kínjaiig
követhetjük nyomon az írói munkát”.10 Egy Kosztolányi-műről beszél, melynek
feltárt alkotási folyamata minden bizonnyal általánosságban is árulkodik minden
Kosztolányi-íráséról. A Kosztolányi-mű, a Mostoha félbemaradt keletkezéstörténetéről
azonban – tények híján – eddig nem sokat tudtunk, illetve – mint látni fogjuk
– azt sem pontosan. A most előkerült adatok tehát jelentősen „átírják” Kosztolányi
„írói kudarcának” történetét.

Általános irodalomtörténeti vélekedés, hogy Kosztolányi a Mostohá-ban az
unokaöcs Csáth Géza tragikus életét írta volna meg, sőt ezt a feladatot halála
előtt maga Csáth testálta rá.
Szajbély Mihály, Csáth monográfusa és életműsorozatának sajtó alá rendezője
is (csupán) Kosztolányinéra hivatkozva írja 1989-ben megjelent életrajzában:
„Csáth szerette volna, ha unokabátyja megírja morfinizmusba torkollott élete
történetét. E munkához, segítségképpen, nem csupán naplóját hagyta Kosztolányira,
hanem annak végén, Jegyzetek D.-nek címmel, pontokba szedte életének azokat
az eseményeit is, amelyeket döntőnek és a regényben feltétlenül kiemelendőnek
gondolt”,11 majd idéz a Jegyzetek-ből. Lényegében ugyanezt fogalmazza újra
– de már idézés nélkül – az életműsorozat napló- és levelezéskötetének utószavában:
„És [Csáth] hitt Kosztolányiban, akinek pszichoanalitikus műveltségét nagyra
becsülte. […] Végakarata volt, hogy Kosztolányi foglalja regénybe, azaz
fejtse meg félresikerült életének titkát. Az író-rokont közös szabadkai gyermekkoruk,
egykori bensőséges barátságuk is predesztinálta erre a feladatra, Csáth pedig,
munkáját megkönnyítendő, rá hagyta a naplóját, és élete végén külön utasításokat
is fogalmazott számára.”12 A Szajbély által idézett Jegyzetek azonban nem
szerepel az általa sajtó alá rendezett naplókötetben, mert azt „eredetileg”
a korábban többször is kiadott, 1912–1913-ban írt Csáth-naplók után közölték,
melyek azonban – Szajbély szerint – filológiailag semmiképpen sem hitelesek,
mert nem ellenőrizhetjük az eredeti kéziratokat, amelyek talán megsemmisültek,
elvesztek vagy lappanganak valahol, és csak gépiratos másolatukat ismerjük,
s hozzájuk hasonlóan még más részleteket is, melyeket tulajdonosuk, Dér Zoltán
több helyen is idézett, de „az idézetek lelőhelyére ugyan semmiféle utalást
nem tett”, s a „kéziratok pillanatnyilag hozzáférhetetlenek”.13 Az életműsorozat
kötete így „csak” az 1914–16 közötti, hitelesnek tekinthető és tekintendő
naplókat adja. Ennél meglepőbb, hogy a 1912–13 közötti naplók legutóbbi, Dér
Zoltán által sajtó alá rendezett, bővített szövegű – de sem az újonnan közölt
részek, sem az utószóban idézett, eddig kiadatlan levelek forrását meg nem
jelölő – kiadása szintén nem tartalmazza hozzá a Jegyzetek-et, mert a szerkesztő
szerint „ezek későbbi évekről szólnak”.14 Ezért egy korábbi kiadásból idézzük
– fenntartva, hogy hitelessége ellenőrizhetetlen – a Jegyzetek D.-nek hat
pontja közül a harmadikat: „Hangsúlyozandó a degenerált születés. Illúziók
a megholt anyára. A fiú ragaszkodik az apához, azonban bizonyos okok állandó
félreértéseket szülnek.”15 Ennyi az, amit ebben Csáth a gyermekkorából kiemel,
s amit „megírandónak” tartott belőle – a mostohát nem említi.
Amire Szajbély Mihály hivatkozik, az Kosztolányiné férjéről írt könyvének
Csüggedés – Betegség fejezete, melyben a feleség Kosztolányi utolsó éveinek
írói munkásságáról, a megvalósítatlan tervekről, félbemaradt munkákról szól.
Ebben – természetesen – első helyen szerepel a Mostoha: „Unokaöccsének, Csáth
Gézának tragikus élete és halála volna a regény tárgya. Csáth Géza végakaratában
őrá hagyta a naplóját, és arra kérte, írja meg pusztulásának történetét. Dide
ennek a pusztulásnak a magját Csáth Géza korai árvaságában s apjának második
házasságában látja. De nemcsak a gyermek tragédiáját látja, hanem talán még
inkább a mostohaanya áldatlan helyzetét.”16 Később egy interjúban részletesebben
vall erről az időszakról, a Mostoha keletkezési körülményeiről: „Dezsőt idősebb
korában nagyon érdekelte a pszichológia. Szilárd meggyőződése volt, hogy valami
oka van annak, ha valaki rosszat tesz. Szerinte nem a mostoha tette tönkre
a gyerekeket, mert minden, amit tett, csupán védekezés volt a mindennapi megalázás
ellen; az ellen, hogy folyton az édesanyjukkal mérték össze, hogy elhúzódtak
tőle, amikor megcsókolta őket. Olyan volt, mint egy áldozati bárány, mert
a gyerekek önzése ugyancsak megkeserítette minden percét. Be sokszor mondogatta
férjem: az emberek csak saját szempontjaikat tartják szem előtt, saját szemszögükből
nézik az igazságot, pedig ahány ember, annyiféle. Ezért igyekezett minél hívebben
visszatükrözni nemcsak a gyermekek lelki világát, hanem a mostoháét is.”17
Ezek mellett Kosztolányiné egy kéziratban maradt és először 1987-ben közzétett
visszaemlékezésben eleveníti fel legrészletesebben Csáth Gáza alakját és az
írói végakaratot: „A nyolc hónapra született fiú nyolcéves korában árván maradt,
így édesanyjáról kevés emléke volt, de az a kevés elevenen élt benne. Olyannyira,
hogy nevelőanyját mindig mostohának tartotta, sohasem tudta őszintén megszeretni,
s későbbi eltévelyedéséért is részben őt okolta. Erről akart regényt írattatni
unokabátyjával, Kosztolányi Dezsővel, aki – mint azt Mostoha című regény-
és színművázlata bizonyítja – eleget is próbált tenni kérésének. […] Ennek
a regénynek és színdarabnak a terve és több fejezete megvan részben még kidolgozásra
váró gyorsírásban.”18 Kosztolányiné ebben az emlékezésében maga keresi az
okokat Csáth tragédiájára, és mást talál, mint a szakirodalom, hiszen azok
„csak afféle rákent, kivetített okok”, mert szerinte az összeomlás kiváltója
„mélyebben gyökerezett, s a gyűlölt háború […] is legföljebb gyorsította
a folyamatot”, de hogy mi ez a mélyebben gyökerező ok, arról nem szól.
Szól viszont másról. A Csáth Géza legendás végakaratában szereplő feladatról,
hogy Kosztolányi írja meg az ő életét, eddig csak életrajzából tudott mindenki,
és állítását – hogy így született a regény ötlete – mindenki tényként kezelte.
A Kosztolányi- és a Csáth-szakirodalom egyaránt hitt neki – talán az okozatot
az ok helyébe állítva, hiszen a Mostoha részletei ismeretesek –, anélkül,
hogy igazolásul valódi bizonyítékot szolgáltatott volna. Ez a hagyatékban
maradt írás azonban tartalmaz két olyan sort, amely igazolni látszik a visszaemlékező
korábbi szavait. Kosztolányiné ugyanis idéz a rejtélyes végakaratból: „[Csáth]
Kosztolányihoz írott utolsó – végrendeletszerű – levelében, amelyben arra
kéri unokabátyját, hogy írja meg az ő regényét – »Tanuljon regényemből az
ifjúság, az orvosok, de főleg a férfiak! A házasulandók. Írd meg egy 500 oldalas
regénynek és add ki…« – a TBC-től való félelmét és egy lelkiismeretlen,
ostoba orvost okol az első morfiumadagért.”19
Ennyit ismerünk a rejtélyes testamentumból, ezt is egy közvetítő idézet formájában.
Mert a „végrendeletszerű levél” nem található az MTA Könyvtár Kézirattárában
őrzött Kosztolányi-hagyatékban, így csak valószínűsíthető, hogy létezett;
talán a Budapest ostromakor a Kosztolányi-házat ért bombatalálat során (vagy
később) megsemmisült, eltűnt, vagy azóta is lappang valahol. Elvileg a hagyatékban
őrzött többi Csáth-levél mellett kellene lennie, de nincs – a hagyaték e részének
szétszóródására utal az is, hogy Réz Pál 1977-ben közzétette Csáth Kosztolányihoz
írt egy másik „hiányzó” levelét (mely egy irodalom- és művészetbarát magángyűjteményében
található)20 –, illetve ott, ahol a Kosztolányira hagyott Csáth-naplók vannak.
Előkerülésében csak reménykedni lehet – addig be kell érnünk a Kosztolányiné
idézte két sorral.
Viszont a levél – és így a feladattestálás – egykori létére bizonyíték lehet
még a Kosztolányi-hagyaték némely más, részben publikált, részben eddig publikálatlan
darabja is.
„Minden levélre válaszolt. Az írásait, leveleit betűrendben, keltezés szerint
elrakta. Ez volt egyetlen pedánssága”21 – írja Kosztolányiról felesége, és
az általa említett „pedánsság” annyira alapos volt, hogy Kosztolányi a betűrendbe,
keltezés szerint elrakott levelekhez saját maga jegyzeteket is készített.
A hozzá írt Csáth-leveleket tartalmazó borítékon ez áll: „Szegény Csáth Géza
hagyatéka, hozzám írt végrendelkező levelei, kívánságai [?].”22
Kosztolányi többes számban ír, és ez azt valószínűsíti, hogy – mivel minden
levélre válaszolt – a szintén „ismeretlen” válaszlevelében, talán csak ráhagyva
az ötletet egyre betegebb és kétségbeesettebb unokaöccsére, talán komolyan
gondolva, elvállalta a „feladatot” – s ezek után Csáth Géza több küldeményben
közölhette a „tervezett” regényben szerepeltetni kívánt adatokat, észrevételeket.
(Bár Kosztolányiné Csáth Kosztolányihoz írott utolsó leveléről beszél, de
talán csak retorizál vagy téved.) Ilyenek lehettek Csáth már említett, az
1912–13-as naplók után közölt Jegyzetek D.-nek és Desirének pontokba szedett
megjegyzései, ilyen lehetett az a szintén Desirének feliratú, keltezés nélküli
feljegyzés, melyben egy 1917-es álmát – „meg kellett halnom. De egy napot
engedtek, hogy az életbe visszatérjek” – írja le,23 és talán ezek közé tartozik
az a máig publikálatlan, keltezés nélküli jegyzet, amelyben Csáth közös emlékeket
és orvosi (ön)diagnózist kapcsol össze:

„K. Desiré!
Emlékezel Szibi járására. Ez egy tabeses járás volt!! Az[,] hogy beszédben
tévedt az öreg: »nekem is volt ilyen kardja«[,] paralysis azaz chrónikus alkoholos
agylob következménye!!
Sokszor gondolom, hogy csak a betegség a bajom, de nem bizonyos, hogy nem
lettem volna bolond, és nem esett volna szét az agyam, ha ezek a rémes kínzások
közbe nem jönnek. Hiszen addig jól aludtam, jól dolgoztam.
Ugyanennek a tünete Grohmann kicsinyes panaszkodása, amit te élesen megfigyeltél
és amiatt neki a »csonthártyás jelény« nevet adományoztad.”24

Csáth azonban sem itt, sem a korábban már közzétett dokumentumokban nem utal
az emlékekkel, álmokkal és egyéb, akár pontokba szedett megjegyzésekkel kapcsolatban
a feladatra magára, a regény szót nem említi. (Tehát akár attól független
„emlékeztetők” is lehetnének.) S bár Kosztolányi a „végrendeletszerű levélre”
írt válaszát nem ismerjük, hagyatékában található egy másik, szintén publikálatlan,
a válasz válaszaként is olvasható „levél”, amelyben Csáth egyértelműen a feladatról,
a regényről beszél:

„Desiré!
A regényben be kell állítani a diadalmas férfit, akinek minden ügye klappol.
1911 őszén az önelvonás izgatott örömeit. (l. napló)
Azután a kudarcot, a mindennél rémesebb, gonoszul előkészített összeomlást
és azt a rémes dolgot[,] hogy a nőt sohase lehetett rajtafogni. (Beállítani
az anyát és apát is mindkét részről – és a keresztény-zsidó ellentétet.) Ami
a házasságban – szavakban sohase szerepelt. O. általában: tudott ker[esztény].
nő módjára viselkedni[.]
És én[,] ha a zsidó-helyzettel visszaélést, imponálni akarást (minden áron)
s ef[f]éléket megbélyegeztem[,] sohase mondott ellen.”25

E feljegyzés nemcsak arról tudósít, hogy Csáth tudatosan „meghatározta” a
majdan megszületendő regény tartalmát, hanem az első zárójeles utalása szerint
valóban el kívánta küldeni/küldetni naplóit Kosztolányinak. Ez azonban – mint
később látni fogjuk – 1930-ig valamiért nem történt meg. (S hogy azután megtörtént-e,
abban sem lehetünk egészen bizonyosak – Csáth naplóinak sorsa éppoly kusza,
mint későbbi kiadásuk története.)
Csáth Géza azonban már az elveszett „végrendeletszerű levél” előtt adott késztetést
(„feladatot”) egy mű írására – amely talán az évek alatt az unokatestvér regényíró
műhelyében a Mostohá-vá alakult, illetve alakult volna –, hiszen egy Kosztolányihoz
1918-ban írott levelében tett ilyen buzdító felszólítást: „Most már csak egy
igazi színpadi siker hiányzik. […] Írnod kellene egy magyar vidéki kispolgári
erkölcsrajzot vagy tragikomédiát ugyanazon légkörrel, mint az az Apa c. legújabb
tárcádban terjeng.”26 Igaz, Csáth színpadi mű megírására biztatja, de mint
látni fogjuk, a mostohatéma előbb mint drámai mű foglalkoztatta Kosztolányit,
aki mindvégig érezhette a színpadi siker hiányát, mert „színműveinek, verses
vagy prózai jeleneteinek irodalomtörténeti, biográfiai, művelődéstörténeti
érdekessége, fájdalom, nagyobb, mint önértékük”,27 így a színpadot sosem sikerült
meghódítania – ezt talán éppen a Mostohá-tól remélte. Kosztolányiné visszaemlékezése
szerint Kosztolányi többször is nekigyürkőzött a munkának, de egyszer így
fakadt ki: „Lehetetlen feladat manapság középosztályú környezetben játszódó
regényt vagy drámát írni – mondja. – A középosztály elszegényedett, nincsenek
korlátjai, hitetlen. Szegény, hitetlen, erkölcs nélküli korban pedig nincs
dráma, mert semmi sem végzetes, csupán a pénztelenség, az állástalanság. Az
orvosnak, ügyvédnek, tanárnak ma az a legfőbb gondja, hogy cipőt szerezzen
gyermekének, a fiatalságnak, hogy álláshoz jusson. Kit érdekel ma más kérdés?”28
Még valószínűbb, hogy a két feladat az idők során egybeolvadt, s lett az életrajzi
regényből társadalomrajz.
A lehetőségeket lehetne még sorolni, de nézzük inkább a tényeket. Bajosan
vitatható, hogy az általánosítható olvasat (egy apából, egy mostohából, három
gyermekből és az édesanya emlékéből álló polgári család története) mellett
a Mostoha valóban Csáth Gézáról (és családjáról) szólt volna, legalábbis az
alapanyagot (mintát) onnan vette az író – erről tanúskodnak a fennmaradt részletek,
a szereplők és neveik (az egyik fiút Józsinak, a mostohát Ilonának hívják
benne, Csáth Géza eredeti neve pedig Brenner József volt, akinek édesanyja
1895. február 6-án halt meg, és akinek édesapja 1896. augusztus 17-én újra
megnősült, s feleségül vette Budánovics Ilonát), és a regényszövegben nem
jelenik meg a Brenner név, a referenciális olvasat lehetőségét erősítik Kosztolányi
1933–34-ből fennmaradt jegyzetei: a Mostohá-hoz készített egyik vázlatban
(Önéletrajz) többször is megemlíti Csáth Gézát, a „morfium, halál” és az „állatkínzás”
témáknál29 – viszont egyetlen nyilatkozatában sem említette tragikusan elhunyt
unokaöccsét készülő munkájával kapcsolatban, és sehol sem nevezte a Mostohá-t
Csáth-regénynek, sőt – mint látni fogjuk – a mostohaanya és gyermekei történetét
„pesti miliőben”, „az Édes Anna világában” ábrázolta volna.

Kiss Ferenc mutatta ki monográfiájában, hogy 1929-ben a hírlapíró Kosztolányi
félbeszakította a formálódó Alakok ciklusát a Zsivajgó természet megírása
miatt. Ebből azt az alkotás-lélektani következtetést vonta le, hogy Kosztolányi
„korántsem dolgozott olyan gyönyörű tervszerűséggel, ahogy gyűjteményei alapján
hinni lehetne. Ha rábukkant egy-egy termékeny tárgykörre, lehetőségeit kiaknázta.
S mikor anyaga elfogyott, s az olvasó is eltelhetett egy-egy téma és műfajtömb
élményeivel, akkor új tárgykör után nézett. S ilyenkor műfaja is az anyag
sugalmai szerint módosult”.30 Kiss véleményével lehet vitatkozni – mondván:
Kosztolányi mégiscsak tervszerűen dolgozott, csak néha, valamilyen ok miatt
változtatott tervein, hiszen például az Alakok is elkészült –, de 1930 őszén
is hasonló történt. Míg 1929-ben az Alakok ciklus „riportjait” a Zsivajgó
természet rövid „vallomásai” váltották fel, úgy 1930 végén az egyre nagyobb
számban megjelenő, Esti Kornél alakját szerepeltető önéletrajzi novellákat
(1930-ban és 1932-ben is tizenegy ezek közé tartozó írás született, míg 1931-ben
„mindössze” hat) – az önéletrajziságot megtartva – egy nagyobb forma, a regény.
A Magyar Hírlap tudósít erről Mi készül? rovatában, melyben írók-költők készülő
vagy tervezett műveiről lehetett dialogizált formájú nyilatkozatokat olvasni:
„Kosztolányi Dezsőnek most jelent meg a Zsivajgó természet című könyve. A
termékeny írónak nemsokára új regénye fogja gazdagítani a könyvpiacot: A mostoha.
Témája: egy budapesti orvos feleségül vesz egy intelligens, modern, felvilágosodott
lányt, aki ezáltal három testvér mostohájává lesz. Hiába akar a három gyermek
»édesanyjává« lenni – lehetetlen, végül valósággal halálra kínozza a gyerekeket.”31
Az előző híradás még egészen másról tudósít. A Magyar Hírlap íróinak új könyveiről
szólva a Zsivajgó természet közeli megjelenését adják hírül: „Kosztolányi
egy finom csipkézésű prózai költemény-kötettel ugrik ki.”32 Kosztolányi tehát
a két időpont között (okt. 19. és nov. 30.) új regény kiadását vette tervbe,
sőt a regényt ekkor már mint hamarosan megjelenő könyvet hirdetik. De mikor
kezdte írni?
Eddig csak annyi látszott bizonyosnak, hogy az Édes Anna 1926-os megjelenése
után. Dér Zoltán a Mostoha jegyzeteiben ezt írja: „ma már pontosan tudjuk,
mikor kezdett Kosztolányi hozzá a munkához, mert 1930. április 24-én kelt,
nemrég előkerült levelében azt írja Brenner Dezsőnek, Csáth Géza öccsének,
hogy elérkezett a pillanat, amikor eleget tehet unokatestvére végrendeletének:
megírja életét egy regényben. Ugyanekkor arról értesíti, hogy a terv már készen
áll, sok jegyzetet összeírt, s most lát hozzá az anyag megformálásához, s
ehhez kéri támogatását, mindenekelőtt bátyja följegyzéseit és azokat az írásait,
amelyekben morfinizmusáról beszél, de hálás volna, ha közölné vele saját észrevételeit
is”.33 (Dér sajnálatos módon csak utal a levélre, tartalmi kivonatát adja,
de nem idéz belőle, s lelőhelyét sem jelöli meg.)
A most előkerült adatok ellentmondanak ennek az időpontnak, hiszen az első
híradás Kosztolányi készülő új regényéről a Mi készül? rovatban 1928. április
15-én jelent meg: „Kosztolányi Dezső új regényen és ötfelvonásos drámán dolgozik.
Elég érdekes és eredeti. Mindkettő »pesti miliő«-ben játszódik, pesti emberek
a hősei, és napjainkban történik. A darab még valószínűleg az őszi szezonra
elkészül.”34
Az említett ötfelvonásos dráma talán a szintén Mostoha címet viselő, de hasonlóképpen
soha el nem készült, csak töredékekben ránk maradt mű lett volna. (Az MTA
Könyvtárának kézirattárában őrzött hagyatékban a kézzel írt drámatervezet
első oldalának jobb felső sarkában kettős aláhúzással a Gonosz mostoha cím
szerepel – bár keltezetlen a kézirat, éppen tervezet volta utalhat arra, hogy
a kezdeti időkben a mostohának a mesék világát idéző jelzője lett volna.)35
Csonka keletkezéstörténetének gyökerei azonban régebbre nyúlnak vissza, hiszen
a mostohatémát feldolgozó nagy mű (előbb dráma, majd regény) gondolatának
megjelenése jóval korábbi. Kosztolányi először 1924-ben (!), tehát az eddigi
kezdésidőpontnál több mint fél évtizeddel korábban s még javában a „regényíró”-korszakában említi először: 1924. március
24-én, egy nappal a harminckilencedik születésnapja után a Fejérmegyei Napló
közölt vele interjút abból az alkalomból, hogy Kosztolányi az Aranysárkány-hoz
egy székesfehérvári főreáliskolában készített jegyzeteket, és azt nyilatkozta
legújabb terveiről, hogy hamarosan két könyve jelenik meg (A bús férfi panaszai
és a Pacsirta), valamint – mondja – „bennem él egy komoly dráma gondolata
is. A mostoha és gyermekei közti tragikus viszony lesz a tárgya”.36
Három évvel ezt követően – tehát már a megjelent regények (Pacsirta, Aranysárkány,
Édes Anna) után –, 1927 januárjában egy körkérdésben nyilatkozik a drámáról:
„megírom háromfelvonásos tragédiámat, melyre már évek óta készülök”,37 majd
egy hónappal később bővebb híradásban is szól róla: „Kosztolányi Dezső […]
az Édes Anna rendkívüli regénysikere után most egy három felvonásos tragédián
dolgozik. Érdekes ez azért is, mert Kosztolányi eddig csak néhány egyfelvonásossal
szerepelt régebben, hosszabb lélegzetű színdarabok írásával nem is próbálkozott.
[…] Budapesten pereg a darab cselekménye. A megcsinálását egész egyénien
próbálja végrehajtani Kosztolányi. A figurák megrajzolása emlékeztetni fog
arra a módszerre, amellyel az Édes Anná-ban kísérletezett teljes sikerrel
az író. Kosztolányi így jellemezte ezt előttünk: »a közönségnek olyan tükrözését
adni és a cselekedeteknek olyan összefüggését megmutatni, mint az Édes Anná-ban…«
Tehát emberek lesznek a szó egész értelmében a tragédia alakjai.”38 Egy újabb
hónap múlva egy interjúban megismétli, hogy nem epikai mű gondolata foglalkoztatja:
„Most egy drámán dolgozom. Háromfelvonásos pesti tragédia, prózában. Az Édes
Anna emberszemléletében írom ezt is.”39 Tehát a darab is folyamatosan (át)alakult,
hiszen Kosztolányi 1927 elején még csak három-, 1928-ban azonban már ötfelvonásosra
tervezte.
A regényről szóló első híradás dátuma (1928. április) nem pusztán a Mostoha
kezdetéről – és más művek tervéről – tudósít. Mivel a regény írásának keletkezéstörténete
az eddig „ismert” 1930 helyett két évvel visszadatálódik, közelebb került
Kosztolányi aktív regényírókorszakának lezárulásához, hiszen az Édes Anna
alig másfél évvel a nyilatkozat előtt, 1926 novemberében látott napvilágot.
Mivel az utolsó befejezett regény megjelenésének és a következőnek tervezett
regény írásának megkezdése között csupán ennyi idő telt el, ez akár arra is
utalhat, hogy A rossz orvos (1921) után Kosztolányi szinte haláláig (1933–34-es
jegyzetei tanúsága szerint) folyamatosan regényt (is) írt, regényen (is) gondolkozott.
Ha másfél év kihagyás nem jelent korszakhatárt a regényírói szakaszban (miképpen
nem jelent azt a Nero [1922 ősze] és a Pacsirta [1924 tavasza] között eltelt
ugyanennyi idő sem), akkor Kosztolányi nemhogy felhagyott volna a regényírással,
mint régebben állította a szakirodalom, sem nem 1930 körül fordult újra a
nagyepika felé, s vette ezzel kezdetét egy új regénykorszak, miképpen e sorok
írója írta az Aranysárkány ifjúsági változata (1932) kapcsán,40 hanem éppen
hogy egy regénykorszakról beszélhetünk, amely A rossz orvos-sal kezdődött,
és az Esti Kornél-lal (illetve a Mostoha jegyzeteivel) fejeződött be. Bár
némileg „ront” ezen az elgondoláson az, hogy a Mostoha sem ekkor (1928), sem
később nem készült el, tehát a szakasztörés többévesre (1927–1932) nő.
A második híradás a regényről bő fél évvel később, 1928 decemberében található.
A „Milyen irodalmi szenzációt ígér a közelgő újév?” kérdésre a Mi készül?
rovat így válaszol önmagának: „Az első helyen Kosztolányi Dezsőt kell megemlítenünk,
aki két nagy munkán dolgozik. Az egyik egy regény, melynek témáját hét pecsét
alatt őrzi a költő, a másik pedig egy különös kétkötetes mű, mely valószínűleg
februárban jelenik meg. Alakok lesz a címe, és Kosztolányi száz pesti típust
fog felsorakoztatni benne és száz pesti kabinetfigurán keresztül vetíti elénk
a főváros életét és karakterét.”41
A híradás két részletében ad fontos információt: az egyik éppen egy nem létező
hír, miszerint a készülő regény még hétpecsétes titok, annyira, hogy nemhogy
tartalmi kivonatát adná a szerző, de még címét sem árulja el, a másik az,
hogy a darab helyett immáron egy nagyobb formátumú prózaciklus megírását tervezi.
Az Alakok-at először éppen a regényről szóló első nyilatkozat mellett, 1928.
április 15-én említik a Mi készül? rovatban („[Kosztolányi] kiadja könyv alakban
is újságfolytatásokban megjelent, tipikus pesti foglalkozásokról szóló portréit
Alakok címen”), s ez a terv – ha némileg átalakult, más formában is – megvalósult.
1929-ben megjelent az Alakok, igaz, csak egy kötetben és „mindössze” harmincöt
kis „interjút” magában foglalva. (Második kötete négy évvel később látott
napvilágot, Bölcsőtől a koporsóig címmel, négy ciklusában – szintén – harmincöt
írással. A bennük olvasható „riportok” műfaji hasonlóságán túl Kosztolányi
egy levele is arról árulkodik, hogy az 1933 novemberében megjelent újabb gyűjtemény
valójában az Alakok tervezett második kötete. A levél címzettje – boríték
híján csak feltételezni lehet – valószínűleg Czakó Elemér, aki 1925 és 1934
között az Királyi Magyar Egyetemi Nyomda igazgatója, így az Alakok kiadója
is volt. Kosztolányi ebben a levélben tervezett kötetét még nem a később megjelenő
címmel emlegeti: „Méltóságos uram, ismétlem: nagyon hálás volnék, ha azt az
ügyet javamra elintéznéd. A kötet címe ez lenne: Új alakok. Csütörtökön majd
bátorkodom érdeklődni. Vagyok jó híved és tisztelőd: Kosztolányi Dezső.”)42
A Mostoha írását tehát most az Alakok összeállítása szakítja meg, miképpen
korábban a Zsivajgó természet éppen az Alakok-ét.
Kosztolányi a készülő regény címét és tartalmát illető titkot 1929 nyarán
oldotta fel. Ekkor olvasható először A mostoha című regény cselekményének
egy nagyon rövid összefoglalása: „Kosztolányi Dezső most fejezte be A mostoha című regényét.
Kosztolányi új regényének főalakja egy rendkívül intelligens és emberséges
lelkű úriasszony, aki három gyermek mostohaanyja lesz, nem tud megküzdeni
helyzetével, jó anya akar lenni, s végül éppen úgy gyötri férje gyermekeit,
mint a mesebeli mostohák.”43
Kosztolányi befejezte A mostoha című regényét? Meglepő hír. De a több mint
egy év (1928 áprilisától 1929 augusztusáig) Kosztolányi munkatempóját ismerve
elég is lehetett rá. Még akkor is, ha mellette más munkákon – hírlapi cikkek,
fordítások – is dolgozott.
A „most fejezte be” után egy nyomatékosabb hír következik 1929 novemberéből:
„Néhány hét múlva kerül ki a könyvpiacra Kosztolányi Dezső új regénye: A mostoha.
Kosztolányi
új könyvében egy budapesti orvos feleségül vesz egy intelligens, világosan
látó leányt, ki ezáltal mostohaanyjává lesz az orvos első házasságából származó
három gyermekének. A második feleség hiába akar igazi anyjává válni férje
gyermekeinek, nem sikerül neki, és mindig – mostoha marad.”44
A regény tehát nyomdakész állapotban várta a megjelenést. Erre utal a Genius
kiadó egy könyvajánló prospektusa is, mely a hamarosan megjelenő művek között
hirdeti Kosztolányi regényét. Ennek szövegét Péter László adta közre azzal
az indoklással, hogy „kétségen kívül a prospektus forrása csak maga az író
lehetett, így tehát hiteles irodalomtörténeti dokumentumnak kell tartanunk”:
„Kosztolányi Dezsőnek ez a legújabb regénye, mint az eddigiek is, az emberi
lélek mélységeinek éles és szuggesztív megrajzolásával, a stílus tisztaságával
és döbbenetes ábrázoló erejével emelkedik ki nemcsak a magyar, de az egész
civilizált földkerekség könyvterméséből is. A mostoha azonban még annyiban
is jellegzetesebb munkája Kosztolányinak a régebbi nagyszerű regényeknél,
mert a lélek ismeretlen, rejtett rétegei körül felmerülő kérdéseket itt nemcsak
mellesleg vizsgálja, hanem művének középpontjába teszi. A regény tartalma:
egy budapesti orvos feleségül vesz egy rendkívül intelligens, művelt, világosan
látó leányt, ki ezáltal mostohaanyjává válik három testvérnek. Bármilyen jóravaló
emberek a szülők s bármilyen értelmesen ítélik meg a szomorú helyzetbe került
gyermekek helyzetét, mégsem tehetnek semmit az ellen, hogy az asszony valóban
mostohává váljék. Hiába tudnak, hiába értenek – az élet és a természet könyörtelensége
erősebb az ő intelligenciájuknál. És hiába mozgósítják a pszichoanalízist,
hiába akarják magukat modern, elfogulatlan emberekké nevelni – mindez végül
csak arra jó, hogy az asszony valósággal a halálba gyötörje a gyerekeket.

Keserű történet ez – illetve keserű volna, ha maga az a fenséges és ragyogó
művészet, mely Kosztolányi összes munkáit jellemzi, nem emelné fel a fájdalmas
históriát a derűsen és higgadtan bölcselkedő klasszikus filozófusok gondolatainak
megnyugtató szférájába. Kevés olyan tökéletesen megírt s nobilis eszközeiben
is izgalmasan érdekes regény látott napvilágot az utóbbi évtizedek folyamán,
mint A mostoha.”45
Péter László ebben a cikkben azt az érdekes hírt is közli, hogy a Genius-prospektus
Mostoha-beharangozója hátoldalán éppen egy másik soha el nem készült regény
hirdetése olvasható: Móra Ferenc Szerelmi levelező-jének tartalmi kivonata.
(És mindkét regény 4 pengő 80-ba került volna.)
A két regény tehát egy időben jelent volna meg. De mikor?
Az időmeghatározásban éppen a Móra-regény lehet segítségünkre. Péter László
egy másik cikkében közzéteszi a katalógus Mórára vonatkozó részét is. A regény
tartalmi kivonatának ismertetése így kezdődik: „A Szerelmi levelező az egész
vidék ifjainak-leányainak szerelmi levelezője, az elszegényedett, megrokkant
lelkű magyar intellektuel, aki miután régi kenyerét, régi pozícióját elvesztette,
abból tengeti életét, hogy másoknak, nyersebb, fiatalabb, erősebb embereknek
udvarlási és szakítási formulákra van szükségük.”46 Péter László ismerteti
a regény „alakulástörténetét”, idézi Mórának azokat az interjúit, ahol korábban
vagy később is erről a (készülő) művéről nyilatkozik, majd a katalógus (tehát
a regény beharangozott elkészültének) dátumát „az Ének a búzamezőkről [1927
ősze – B. T.] sikere után, tehát 1930 táján” jelöli meg. Emellett arra is
felhívja a figyelmet, hogy éppen a katalógus szövegéből a regény alakulástörténetének
egy fontos fordulópontja olvasható ki: a korábbi nyilatkozatokhoz képest a
mű „ismét jelentősen módosult formájában”, hiszen „a regény környezete megváltozott:
Budapest helyett […] Szeged környéke a színhely”.
Péter László nem téved a könyvajánló idejének körülbelüli meghatározásában,
de lehet pontosítani, és éppen a Magyar Hírlap már többször idézett Mi készül?
rovatának segítségével. (Móra főmunkatárs volt a lapnál, ennek információi
tehát naprakészen, első kézből származtak.) Készülő regényéről itt Móra egyszer
nyilatkozik, 1929. október 13-án; és a nyilatkozat szövege szinte azonos a
katalógusbeli hirdetésben olvashatóval: „Móra Ferencnek nemsokára megjelenik
új regénye: a Szerelmi levelező. Megnyugtató és kellemes meglepetés ez a hír,
mert bárhogy is örültünk Móra archeológiai kutatásai nagy sikerének, titokban
attól féltünk, hogy ezalatt az idő alatt pihen a tolla. A Szerelmi levelező
dokumentuma annak, hogy Móra Ferenc nem hanyagolta el az irodalmat. Új regényének
hőse: a Szerelmi levelező egy elszegényedett, megrokkant lelkű magyar intellektuel,
aki, miután kenyerét, pozícióját elvesztette, abból tengeti életét, hogy pénzért
ellátja az egész vidék ifjainak és leányainak szerelmi levelezését.”47
A Magyar Hírlapban megjelent két nyilatkozat és a Genius-prospektus két ajánlószövegének
egybevágása miatt kijelenthető, hogy A mostoha (és Móra Szerelmi levelező-je)
tehát 1929 telén, feltehetően karácsonyra látott volna napvilágot.
A regény azonban – mint tudjuk – nem jelent meg ekkor. Más munkák jöttek:
az Alakok és a Zsivajgó természet, és 1930 elején egy igazán meglepő hír Az
Est című lapban: „Kosztolányi Dezső »Márta« című új regényét írja.”48 Sajnos
a hír maga csak egy képaláírás, nincs mellette szerzői nyilatkozat vagy interjú,
így – ha Kosztolányi valóban tervezett és elkezdett is ilyen regényt, s nem
csupán a Mostoha esetleges címváltozatáról van szó – a Mártá-ról nem tudunk
semmi többet. (Bár az életműben, s éppen
e hír közeli dátummal bukkan fel az egyetlen Márta nevű hős, az 1929-ben megjelent
– tizenhárom részből álló – Cukrászda című novellában.) Ha azonban tényleg
dolgozott Márta című regényén, hamar felhagyott vele, mert – mint Dér Zoltántól
tudjuk – 1930. április 24-én levelet intézett Brenner Dezsőhöz, és Csáth Géza
naplóit és feljegyzéseit kérte a róla írott regény elkezdéséhez. Ekkor tehát
ismét elkezdi a – bár címen nem nevezett – Mostohá-t, és ebben a „magánnyilatkozatban”
vallja be, hogy
„a terv már készen áll, sok jegyzetet összeírt, s most lát hozzá az anyag
megformálásához”, tehát amiről az eddigi nyilatkozatok szóltak, azt vagy megsemmisítette, vagy
meg sem írta. (Sajnos Brenner Dezső válaszlevelét nem ismerjük, csak valószínűsíteni
tudjuk, hogy végrehajtotta – legalább részben – az unokatestvér kérését, hiszen
a dolgozat elején közölt Csáth-feljegyzések a Kosztolányi-hagyatékban találhatók,
Kosztolányi tehát megkapta őket.)
Ha hiszünk a nyilatkozatoknak, Kosztolányi nagy lendülettel láthatott az íráshoz,
ugyanis az áprilisi levél után pár hónappal, 1930 novemberében a már idézett
nyilatkozat (ismét) A mostoha című új Kosztolányi-regény hamaros megjelenéséről
tudósít.
Amely viszont ekkor – valószínűleg szintén karácsonyra tervezve – sem jelent
meg. Helyette csak egy újabb hír, háromnegyed évvel az előző után, 1931. augusztus
2-án: „Új regényen dolgozik Kosztolányi Dezső”,49 majd két héttel később egy
(újabb) meglepő hír következett: (ismét) majdnem készen van a mű! A lap (újra)
azt adja hírül, hogy „Kosztolányi Dezső most végzi az utolsó simításokat Mostoha
című regényén. A regény középpontjában az a mostohaleánya [sic!] áll, aki
szívvel-lélekkel igazi anyja akar lenni férje gyermekeinek, de a közvélemény
és a gyermekek lelkében meggyökeresedett – mostoha elleni előítélet megakadályozza
ebben”.50
Kosztolányi tehát 1931-ben, az első híradás után három évvel még dolgozott
a regényen, melynek címe is ekkor változott meg, s lett a névelős A mostohá-ból
a névelő nélküli Mostoha változat. (S maradt meg ennek; ezzel a címváltozattal
adták ki töredékeit.)
De a regény ekkor sem jelent meg. Nem tudjuk, mi történt. Lehet, hogy Kosztolányi
valóban majdnem elkészült vele, de a kiadás előtt meggondolta magát, s visszavette
kéziratát, valószínűbbnek látszik azonban az, hogy korántsem volt annyira
készen, mint azt többször is – talán a közvélemény (és a maga) megnyugtatására
– nyilatkozta.
Kosztolányi tehát az írást többször is megszakítva, nem folyamatosan dolgozott
a Mostohá-n. A regény szaggatott keletkezéstörténetére felesége is visszaemlékezik:
„Már jó néhány esztendeje egy regény tervével foglalkozik. […] Újra meg
újra belekezd az írásba, de nem megy a munka. Kedvetlen. Az Édes Anna óta
nem írt regényt. […] Sok gyorsírási jegyzetet csinál, sok ívpapírt teleír,
de nem érez lendítő erőt. Időnként bele-belekezd, de megint abbahagyja. A
Mostoha nem készül el.”51 Ennek egyik oka – különös módon – éppen az Esti
Kornél lehet. 1930 őszén a novellákat háttérbe szorította a regény – ekkor
éppen fordítva: a regényt a novellák. Kosztolányi újra a rövid forma felé
fordult: 1932-ben havi rendszerességgel közli az Esti Kornél alakja köré szőtt
novelláit, melyek egy része az Esti Kornél, más része pedig az Esti Kornél
kalandjai részét fogja képezni. Ekkor már biztosan kötetben, illetve ciklusban
gondolkozott (mint ahogy Bengi László és Lengyel András is erre a következtetésre
jut),52 tudatosan írta a később kötetképzővé váló történeteket; csak három
olyan írása (Esti Kornél vallomása, Az álmokról, Kagyló és tenger) született
ekkor, melyek nem kerültek be egyik gyűjteményébe sem. (Ehhez hasonló nagy
lendülete volt 1929-ben is, amikor tizenkét Esti Kornél- – vagy később azzá
váló – szöveg született, melyek közül, igaz, csak hat került be valamelyik
gyűjteménybe, talán mert ezeket az írásokat „csak” hírlapi cikknek szánta,
mert igazi intenzitással a Mostohá-n és más munkákon dolgozott.)
Az Esti Kornél-novellák sorozata (majd a kötet) és a Mostoha keletkezéstörténetének
kapcsolata azonban nemcsak annyi, hogy azonos alkotói korszakban születtek,
és hogy mindkettő megidézi Esti Kornél (és Csáth Géza) alakját.53 Réz Pál
1978-ban kéziratból közzétette a hagyatékban fennmaradt Esti megtudja a halálhírt
című novellát, amely azonban – Réz Pál véleménye szerint is – inkább a Mostoha
egy „elkészült” novellisztikus részlete („fejezete, esetleg kezdete”), amelynek
témája (a spanyolnáthajárvány) és szereplői (Esti Kornél és orvos barátja,
Winter Sándor) igazolni látszanak a feltevést, s még „ha néhány motívuma ellentmond
is azoknak – illeszkedik hozzájuk”.54 A közölt részletekre alapozva Szegedy-Maszák
Mihály a mellékszereplő Esti Kornél Mostohá-ban olvasható élet-(halál)-filozófiai
megszólalásait vizsgálja és veti össze az Esti Kornél címszereplőjének e tárgybeli
gondolataival. Az átfedések és megfelelések bemutatásával arra a következtetésre
jut, hogy „Kosztolányi a regény félbehagyása után a halállal szemben tanúsított
kettős magatartás kifejezését átemelte a Mostohá-ból az Esti Kornél-ba”. Hiszen
míg a vizsgált két regénytöredék egyikében „Esti a halálra való fölkészülésnek
a szükségességét, a másikban ugyanennek a lehetetlenségét vizsgálja meg. Tekintettel
arra, hogy e kétféle magatartás az Esti Kornél-ban már úgy szerepel, mint
a címszereplő személyiségének önellentmondása, a Mostoha némely vázlatai az
Esti Kornél előtanulmányaként is olvashatók. Sőt még az sincs kizárva, hogy
Kosztolányi azért nem folytatta a Mostohá-t, mivel arra a következtetésre
jutott: a mű alaphelyzete a lélektani regénynek korábban használt jelrendszeréhez
tartozott, Esti megformálása viszont ellentmondott ennek a hagyománynak”.55
Ehhez hasonló oksági viszony olvasható ki Kosztolányi emez alkotói korszakának
műfajváltásaiból. Kiss Ferenc írja az Édes Anna után készült Alakok és más
riportok („interjúk”) összefüggéséről és a kisebb-nagyobb koherenciát mutató
sorozatok (anti)regényszerűségéről, hogy „a nagyepika nagyobb élménytömbökből
merít, s ilyen vagyonnal Kosztolányi négy regénye után már nemigen rendelkezett.
Ha tehát a regényíró elnémulása s a Mostoha körüli kudarca és ezek az interjúk
időben érintkeznek is, ebből nem következik a két jelenség szoros és okszerű
összefüggése. […] Másrészről: mikor a regények sora befejeződik, a novellák
világa rendkívül kitágul, s a mesélőkedv kilombosodik”.56
Valóban nem azonos terepen születik a regény és a novella, másféle gondolkodást
és másféle szerkezeti és nyelvi megformálást kívánnak, ezért szükségszerűen
nem készülhetnek ugyanakkora intenzitással egy időben. (Tény, hogy Kosztolányinak
„nagy” regényírókorszakában [1922–1926] nem jelent meg novelláskötete, s ezután
is „csak” – az Alakok [1929] karcolatain kívül – 1933-ban jelentkezik újra
kötetnyi kisprózával [Esti Kornél], viszont a húszas évek közepén, a nagy
regények mellett a sajtóban olyan novellaremekeket is közöl, mint a Kis dráma
a ruhatárban [1924], a Boris könyve, a Fürdés és a Mogyoróssy Paliról szóló
Újságíró [1925], amely később az Esti Kornél VIII. fejezete lesz.) Így ha
a Mostohá-ra vonatkoztatjuk, amikor „a regények sora befejeződik”, kijelenthetjük,
hogy az Esti Kornél megszületésének és végső formába öntésének feltétele végső
soron a Mostoha kudarca volt. Másképp – fordítva – megfogalmazva: a Mostoha
kudarca éppen az Esti Kornél-ra vezethető vissza. Hiszen 1934-ben, tehát már
a nevezetes novellasorozatot tartalmazó kötet megjelenése után Kosztolányi
mintha ismét a regénnyel foglalkozna. A stockholmi kezelés után visszatért
írót egy interjúban a betegsége és a felépülés mellett a készülőben lévő és
tervezett munkáiról kérdezik, és válaszában Kosztolányi első helyen ismét
a nagy és rég tervezett művet említi: „A mostoha című regényemen dolgozom.
Karácsonykor jelenik meg a Geniusnál.”57 Hogy Kosztolányi valóban újra elővette
az ekkor már tíz éve magában hordozott témát, arról felesége is ír: a stockholmi
műtét után „Dide munkakedve újra a régi. Folytatja az Esti Kornél-novellákat.
Fordítja [a] Lear-király-t, a kínai verseket, írja Mostoha című regényét,
remekebbnél remekebb verseit”,58 és maga Kosztolányi 1933–1934-ben írt naplója
is tanúskodik. Ebben több helyen vázlatokat készített a tervezett Mostohá-hoz:
előbb a Regényhez! feliratú jegyzetben lehetséges történetelemeket sorolt
fel, később a Mostoha címszó alatt saját Önéletrajz-át állította össze pontokban,
majd a megírandó regényötletek között első helyen említette.59 De a regény
ekkor sem jelent meg, mert – ahogy Kosztolányiné írja – „nem készül el”. Az
utolsó híradás után az egyre betegebb Kosztolányi már csak két kötettel jelentkezett:
a Számadás ciklust (is) tartalmazó Összegyűjtött költeményei 1935-ben, az
Esti Kornél kalandjai-t (is) magában foglaló Tengerszem című novellagyűjtemény
1936-ban jelent meg. A Mostoha jól egészítette volna ki az életműösszegző
köteteket (s ideértem az Esti Kornél-t is) – s tette volna még egészebbé,
még lezártabbá az életművet magát.

Bár a „sok ívpapírt teleírt”, a „néhány hét múlva kerül ki a könyvpiacra”
(1929), a „nemsokára új regénye fogja gazdagítani a könyvpiacot” (1930), a
„most végzi az utolsó simításokat” (1931) és a „karácsonykor jelenik meg”
(1934) híradás arra utal, hogy Kosztolányi valóban sokat dolgozott a regénnyel,
és szinte elkészült vele.
Tény, hogy a Mostohá-val kapcsolatba hozható első szerzői megnyilatkozás 1924-ből
származik, az utolsó pedig 1934-ből. Az éppen tíz évet felölelő keletkezéstörténet
egyben alakulástörténet is: Kosztolányi 1924–1928 között még „csak” háromfelvonásos
tragédiát tervezett, 1928 áprilisában ötfelvonásos drámát és regényt együtt,
majd 1928 decemberétől már „csak” regényt. Tehát nem egyszerre dolgozott a
regényen és a darabon, hanem – ahogy a nyilatkozatokból kiolvasható – előbb
színpadra szánta a témát, de nem tudta formába önteni, s csak ezután próbálta
meg regényben megírni a történetet. (Kosztolányiné sem említi a darabot az
utolsó évek nagy tervei és félbemaradt munkái között.) Regényen dolgozott,
mert négy elkészült regénye után arra volt igény, külföldön és belföldön egyaránt
(„Olaszországban most jelent meg a Véres költő, Németországban a baden-badeni
Merlin könyvkiadó-vállalat most adja ki az Édes Anná-t és a Rossz orvos-t,
majd a Véres költő-nek itt már harmadik kiadására készülnek”,60 itthon pedig
„három elfogyott regénye jelenik meg új kiadásban: az Aranysárkány, a Véres
költő és az Édes Anna”),61 ezért többször is „nekiült”, és hozzákezdett (1928,
1930 és 1934), s a tíz év alatt nemcsak a feldolgozás formája, hanem témája
is módosult, hiszen „a mű mindinkább eltávolodott az alapötlettől, s Csáth
Géza sorsának indító-gerjesztő alaphelyzetén túl a Mostoha nagyszabású társadalmi-lélektani
regénynek, illetve drámának ígérkezett”.62 S miképpen a Mostoha az írói műhelyben
folyamatosan változott, úgy utóélete során is: az olvasható Mostoha-szöveg
szintén bővült-alakult. Először 1961-ben a Péter László köz- readta kiadói
prospektusból tudhattuk meg róla történetének vázát, majd az 1963-ban Dér
Zoltán készítette Kosztolányiné-interjú mellett jelent meg belőle részlet,63
1965-ben aztán Dér sajtó alá rendezésében könyv alakban látott napvilágot
majdnem az ösz-
szes részlet, mert végül 1978-ban Réz Pál közölte a regény egy novellisztikus
„kezdetét”, amely azóta sem került be a regénytöredék szövegébe – merthogy
annak közel negyven éve nem volt új kiadása.
Utópisztikusnak tűnhet a feltevés, hogy egyszer talán előkerül a Mostoha (vagy
A mostoha) című Kosztolányi-regény – talán csak majdnem kész állapotban, de
a ma ismert részleteknél jóval bővebb anyaggal –, addig azonban teljes bizonyossággal
csak annyi állítható, hogy az MTA Könyvtár Kézirattárában Ms 4615/50–75 alatt
található, a Mostohá-ra vonatkozó hagyatéki anyagok (ebből regény- és színművázlat
10 fólió, fogalmazványrészlet 58 fólió, kidolgozott részlet 39 fólió), illetve
az Ms 4617/13–15 raktári szám alatt található színpadi mű részletei állnak
rendelkezésünkre: ennyi (benne az Esti megtudja a halálhírt című novellisztikus
regényfejezet) biztosan elkészült.
Sorsára leginkább Kosztolányi egy korai bírálatából vett idézet világíthat
rá. A kritika Antoine Albalat Az írás technikája című „különös és érdekesen
buta” könyvét bírálja, mert „azzal kérkedik, hogy megtanítja írni az analfabéta
emberiséget. Húsz leckében”. A francia szerző szerint az írás mechanikus,
jól irányítható, előre megtervezett folyamat, melynek végén biztosan létrejön
az elgondolt írásmű. „[Albalat] Azt hitte – írja Kosztolányi –, hogy az írók
is úgy érkeznek meg, mint az utasok, akik megváltják a jegyüket, és puha pamlagon
másodpercnyi pontossággal gördülnek be a villanyfényes állomásokra. A mi utunk
azonban sötét. Nem intenek jelzőlámpák. Állomásainknak nincs neve. Megyünk
előre vakon és bizonytalanul, és nem tudjuk, mikor, hol és miért érkezünk
meg?”64 Hogy mennyire igaza volt abban, hogy az írás folyamata nem kizárólag
az alkotó szubjektumától függ, hanem külső tényezők, mostoha körülmények is
befolyásolhatják, alakíthatják, módosíthatják a készülő művet, vagy akár meg
is gátolhatják annak elkészültét, arra éppen a torzóban maradt Mostoha története
a legszemléletesebb példa.

 


Jegyzetek

1. Kosztolányi Dezső: Csáth Géza betegségéről és haláláról. Nyugat, 1919.
december. 1105–
1109. = Uő: Egy ég alatt. Bp., 1977. 466–473. Szerk.: Réz Pál.
2. Kosztolányi Dezső: Mostoha. Novi Sad, 1965. S. a. r.: Dér Zoltán.
3. Falus Róbert: Könyvszemle. Népszabadság, 1966. júl. 8. 7.
4. Abody Béla: Kosztolányi Dezső: Mostoha. Élet és Irodalom, 1966. júl. 30.
4.
5. Rusznyák Márta: Mostoha. Kosztolányi Dezső vázlatai. Magyar Nemzet, 1966.
szept. 18. 13.
6. Kiss Ferenc: Kosztolányi Dezső: Mostoha és egyéb kiadatlan művek. Irodalomtörténeti
Közlemények, 1967. 246.
7. Kiss Ferenc: A „Mostoha”. Ismeretlen Kosztolányi-torzó. Új Írás, 1966.
júl. 109-114.
8. BI [Bori Imre]: Kosztolányi Dezső hagyatékából. Híd, 1966. 611–612.
9. Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi. Bp., 1979. 335–336.
10. Kiemelés tőlem – B. T.
11. Szajbély Mihály: Csáth Géza. Bp., 1989. 16.
12. Szajbély Mihály: A naplóíró Csáth Géza. In: Csáth Géza: Fej a pohárban.
Napló és levelek 1914–1916. Bp., 1997. 308–319. S. a. r.: Dér Zoltán és Szajbély
Mihály.
13. Szajbély Mihály: Csáth Géza, 8.
14. Hunyadi Csaba: A szerkesztő megjegyzése. In: Csáth Géza: Napló 1912–1913.
Szeged, 2002. 158.
15. Csáth Géza: Napló 1912–1913. Szekszárd, 1989. 133. – Ugyanitt olvasható
még a nagyrészt a feleségről, Olgáról írt, tizenhárom pontból álló Általános
megjegyzések (135–138.), illetve a házasság és a betegség újabb összefoglalásaként
a huszonegy pontba szedett Desirének (139–142.), amely utóbbi jegyzet már
nem tartalmaz a gyermekkorra tett utalásokat.
16. Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Bp., 1990. 252.
17. Dévavári [Dér] Zoltán: Tüzes cipőben táncolt… Beszélgetés Kosztolányi
Dezső özvegyével a „Mostohá”-ról. 7 nap. 1963. szept. 20. 10.
18. Kosztolányi Dezsőné: Csáth Géza. Közli: Dér Zoltán: Adalékok Csáth Géza
életrajzához. Üzenet, 1987. jan.–márc. 185–203. = Kosztolányi Dezsőné Harmos
Ilona: Burokban születtem. Bp., 2003. 375–377. Szerk.: Borgos Anna.
19. Kiemelés tőlem – B. T.
20. Réz Pál: Kosztolányi elfelejtett bírálata, Csáth ismeretlen levele. Üzenet,
1977. febr.–
márc. 168–171.
21. Kosztolányi Dezsőné, 246.
22. Ms 4622/103.
23. Ms 4622/115. Közli: Dér Zoltán: A testvéri felelősség dokumentumai. Kísérletek
Csáth Géza megmentésére. Üzenet, 1975. febr.–márc. 160–190. = Uő: Ikercsillagok.
Újvidék, 1980. 123–165.
24. Ms 4622/118. – Csáth Géza feljegyzéseiben több helyütt a maitól eltérő
módon használja a rövid-hosszú magánhangzókat, ezeket a maihoz igazítottuk,
a többi javítást jelöltük. – B. T.
25. Ms 4622/117.
26. Csáth Géza levele Kosztolányi Dezsőhöz. É. n., h. n. [1918. jún. 18. előtt],
MTA Ms 4622/110. Közli: Dér Zoltán: A testvéri felelősség dokumentumai.
27. Réz Pál: A drámaíró. Üzenet, 1975. febr.–márc. 134–139.
28. Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső, 252.
29. Kosztolányi Dezső: Napló 1933–1934. Bp., 1985. 85–86.
30. Kiss Ferenc: Az érett Kosztolányi, 336–337.
31. Mi készül? Magyar Hírlap, 1930. nov. 30. 33. – A Zsivajgó természet 1930.
október 27-én jelent meg a Genius kiadónál; a Budapesti Királyi Ügyészség
példányát, melybe az átvételt (engedélyt) igazoló pecsét került, a Szegedi
Egyetem könyvtára őrzi, raktári száma: 26916.
32. A Magyar Hírlap íróinak munkái – könyvformában. Magyar Hírlap, 1930. okt.
19. 17.
33. Dér Zoltán: [Jegyzetek a Mostohához]. In: Kosztolányi Dezső: Mostoha.
Novi Sad, 1965. 140. S. a. r.: Dér Zoltán.
34. Mi készül? Magyar Hírlap, 1928. ápr. 15. 23.
35. Ms 4617/13.
36. Dr. Gál János: Kosztolányi Dezső nyilatkozik legközelebbi terveiről. Fejérmegyei
Napló, 1924. márc. 30. In: Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök. Bp., 2001.
197–200. Szerk.: Urbán László. A kiemelés tőlem – B. T.
37. Magyar írók – terveikről és a mai magyar színpadi irodalomról. Tolnai
Világlapja, 1927. jan. 1. 52. Közli: Hafner Zoltán: „Hiányzik az áhitat…”.
Válogatás Kosztolányi Dezső nyilatkozataiból 1926–1936. Üzenet, 2001. márc.
38. Mi készül? Magyar Hírlap, 1927. febr. 13. 15.
39. [Virágh Ferenc] -ágh: Kosztolányi Dezsőnél. Pásztortűz, 1927. márc. 13.
= Kosztolányi Dezső: Gyémántgöröngyök, 211–214.

40. Balogh Tamás: Kosztolányi Dezső elfeledett ifjúsági regénye = [utószó]
in: Kosztolányi Dezső: Aranysárkány. Szeged, 2004. 175–192.
41. Mi készül? Magyar Hírlap, 1928. dec. 8. 25.
42. Kosztolányi Dezső levele Czakó Elemérnek (?). Budapest, 1933. szept. 16.
Magántulajdonban. A levél másolatáért Lengyel Andrásnak tartozom hálás köszönettel.
43. Mi készül? Magyar Hírlap, 1929. aug. 4. 23.
44. Mi készül? Magyar Hírlap, 1929. nov. 15. 25.
45. Péter László: A Mostoha. Kosztolányi félbemaradt regénye. Élet és Irodalom,
1961. nov. 4. 8.
46. Péter László: Hannibál föltámasztása. Móra Ferenc regénye. Délmagyarország,
1954. nov. 21. 5. In: Uő: Móra műhelyében. Bp., 1999. 71–76.
47. Mi készül? Magyar Hírlap, 1929. okt. 13. 25.
48. Illusztrált műteremhírek. Az Est fotóriportja. Az Est, 1930. febr. 7.
7. A dokumentumra Lengyel András hívta fel a figyelmemet.
49. Legközelebb… Magyar Hírlap, 1931. aug. 2. 21.
50. Mi készül? Magyar Hírlap, 1931. aug. 15. 19.
51. Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső, 252.
52. Bengi László: In memoriam Cornelii Esti. Az Esti Kornél Tizennyolcadik
fejezetéről. Literatúra, 1996/2. = Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről (Újraolvasó).
Bp., 1998. 198–215. Szerk.: Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy Maszák Mihály – illetve:
Lengyel András: Genézis és kompozíció viszonya az Esti Kornél-ban. Kosztolányi
kísérlete az én-integritás bomlásának kompenzálására. Forrás, 2000. június
= Uő: Játék és valóság közt. Kosztolányi-tanulmányok. Szeged, 2000. 212–238.
53. Az Esti Kornél vallomása című novella és a Mostoha lehetséges kapcsolatáról
bővebben szóltam a novella (újra)közlését bevezető dolgozatomban: Balogh Tamás:
Esti Kornél elfeledett vallomása. Kosztolányi Dezső elfeledett novellája.
Tiszatáj, 2004. márc. 7–12.
54. Réz Pál: Egy ismeretlen Kosztolányi-írás. Új Tükör, 1978. dec. 24. 11.
– Az Esti megtudja a halálhírt azóta Kosztolányi összegyűjtött novelláinak
részét képezi.
55. Szegedy-Maszák Mihály: Az Esti Kornél jelentésrétegei. In: Uő: A regény,
amint írja önmagát. Bp., 1980. 103–151.
56. Kiss Ferenc: i. m. 335–336.
57. Lánczy Péter: A felgyógyult Kosztolányi Dezső beszél a betegségekről,
amelyek csak kicsinyessé teszik az embert. Reggeli Újság, 1934. aug. 2. Közli:
Hafner Zoltán: „Hiányzik az áhitat…” – Dér Zoltán szintén említi az 1934-es
évszámot a Kosztolányinéval készített s már idézett interjúban, miszerint
„Kosztolányi 1930-ban vagy esetleg valamivel előbb kezdett hozzá a kulcsregény
kidolgozásához, […] és 1934-ben egy kiadó már arról értesítette olvasóit,
hogy hamarosan megjelenik a nagy író legújabb alkotása”, de közlése bizonytalanságban
hagy, mivel sem a kiadót nem nevezi meg, sem az „értesítés” dokumentumának
lelőhelyét nem jelöli meg.
58. Kosztolányi Dezsőné: i. m. 266.
59. Kosztolányi Dezső: Napló 1933–1934. Bp., 1985. 29., 85–86, ill. 88.
60. Mi készül? Magyar Hírlap, 1928. dec. 8. 25.
61. Mi készül? Magyar Hírlap, 1929. febr. 17. 19.
62. Réz Pál: A drámaíró.
63. Kosztolányi Dezső: Mostoha. Regényrészlet. 7 nap, 1963. szept. 20. 10–11.
64. Kosztolányi Dezső: Az írás technikája. Élet, 1910. júl. 24. In: Uő: Nyelv
és lélek. Bp., 1971. 354–357. Szerk.: Réz Pál.