William Shakespeare

NÉGY SZONETT

9.

Tán sajnálod a könnyes özvegyet,
hogy így magadban emészted magad?
De jaj, ha sarjtalan halsz, özvegyed
a világ lesz, és vad váddal sirat:
a világ lesz, aki megözvegyül,
ha nem hagyod másod magad helyett,
hisz más özvegyek arca felderül,
ha fiukban láthatják férjüket.
Ha a vagyont pazarló szórja szét,
csak gazdát cserél, majd más költi el,
de véget ér, ha szétszórod, a szép,
hasztalan őrzöd, magát éli fel.
Szégyenkezzen, mert senkit sem szeret,
ki önmagára így emel kezet.

116.

Az igaz lelkek szerelmére vall,
hogy nem inog, sőt erősen megáll,
hisz nem csak vágy, mely változást akar,
és kileng, mikor vonzerőt talál.
Ó nem! Mert örök állócsillag ő,
a földi vihart sosem remegi,
értékét tudja a bolygó hajó,
pedig csak távolságát ismeri.
A szerelem nem az idő bolondja
– bár perc kaszálja arcunk díszeit –,
nem delejezi múlás, rövid óra:
irányt mutat a végítéletig.
Ha megtudom, hogy mégis tévedek:
nem írtam, s ember sosem szeretett.

129.

Ölben élni fel az életerőt:
a kéj maga. Mégis: maga a kéj
árulás, vér, szenny, bűn a tett előtt,
buja, barbár és gyilkos szenvedély.
Rögtön émelygő rövid élvezet,
őrjöngő vágyra gyors elégülés,
őrjöngő undor – mint megétetett
méreg: ha ráharap, megvész az ész.
Veszti a vágyat és a birtokot,
veszett, ha kapott, kap, kapásra vár,
ha teszi, él, ha megtette, halott,
öröm a még, de üröm már a már.
És él a vágy, bár tudja bárki jól,
hogy ez a menny – ez maga a pokol.

135.

Mi kell a nőnek? Kell a vallomás,
és kell a vágy, s ha Willt vállal, sokat,
vállának nem sok a váltott nyomás,
válogatatlan vállal másokat.
Tágas vágyadba venni vágyamat
illő volna – miért nem vállalod?
Más Willek vágya áldja ágyadat,
de vágyam, valló Willed vágya, sok?
Ládd, beveszi a tenger az esőt,
bővében van, mégis befogadó –
ha mást elvállalsz, vállald hát el Őt:
illik hozzád, mert Will beléd való.
E vallomásra nem mondhatsz nemet:
sok Will helyett válassz egy Williamet.

Szabó T. Anna fordítása