Bratka László

VOLT KÉT IKERFIVÉR…

Volt két ikerfivér. Az egyik folyó, a másik vasút – tehát e két inkább hossz-,
mint keresztirányú lét- és üzemmód valamelyike – mellett lakott.
Időnként felkerekedtek, hogy meglátogassák egymást. Ami teljesen természetes,
hiszen összekötötte őket a közös anyaöl magnetikus ereje, a közös gyerekkor
emléke, vagy hirtelen valami olyan megbeszélnivalójuk támadt, amit jobb a
másik szemébe nézve terítékre keríteni.
El is indultak. Az egyik, az agglegény fölöltötte a kabátnyivá redukálódott
világot, kiment a vasútállomásra, és vonatra szállt; a másik összeszedte a
családját, kitereldültek – „Pityuka, ne rugdoss minden útba eső üres konzervdobozt!
Pircsike, ne babráld a masnidat, nem tudom minden pillanatban megkötni!” –
a hajóállomásra, és behajóztak!
Egymáshoz viszont sohasem jutottak el. Tudniillik ez a folyó és ez a vasút
ugyanaz az inkább hossz-, mint keresztirányú létezés- vagy üzemmód volt. Az
A fivérnél folyóként, a B fivérnél meg vasútként volt jelen (vagy fordítva)
– valahol középtájon meg nyilván értelmezési katasztrófa zajlott le a világban.
Most persze azon kell gondolkozni, hol és hogyan alakult át az egyik lét-
és üzemmód a másikká, a folyó vasúttá, a vasút folyóvá. Egy hirtelen keresztirányú
vonallal, hogy aszondja, eddig folyó volt, ezután vasút lesz? Akkor viszont
mit csinálunk a hirtelen véget ért folyómederben feltorlódott vízzel? Inkább
elképzelhető a fokozatos és észrevétlen átmenet, amelynek során mondjuk egy
köbméter vízből egy töltésépítő kődarab lesz.
(Azt meg kell említeni, hogy az idő az egyetlen összevont – hogy példánknál
maradjunk, vasúti és folyami – lét- és üzemmód, hiszen valamikori A [mondjuk
vasúti] pontunkból eljutottunk a mai B pontunkba, miközben azt hisszük, hogy
ugyanazok vagyunk, és egykori lét- és üzemmódhoz tartozó fogalmainkkal értelmezzük
a mostani világot. Ennek a szempontnak a figyelembevétele különösen most fontos,
amikor úgy felgyorsult a világ, hogy egy helyben állni ugyanaz, mintha időgépen
száguldoznánk.)