Bratka László

ARCHETÍPUSOK ÉJSZAKÁJA

(Az egész történetben az a legfurcsább, hogy szereplői a visszafordíthatatlan
változást hozó pillanatig – még önmaguk előtt is – fenntartották és fenn tudták
tartani addigi életük látszatát. Bár talán nem is a látszat fenntartásáról
van szó, hanem arról, hogy az előkészítő szakaszban öntudatlanul cselekedtek,
később pedig már nem fogták föl emberi ésszel, hogy mi történik velük.
Különös az is, hogy az öntudatlanul, csoportos belső kényszer hatására cselekvő
tervezők, szervezők az állam, a hadsereg gépezetének kellős közepén képesek
voltak megteremteni a rendszertől ennyire idegen elem ilyen mértékű eluralkodásának,
diadalának feltételeit. Talány, hogy miért nem tűnt fel a végtelen számú ellenőrző
– és az azokat is ellenőrző – hivatalban, hogy két hadosztály katonát vonnak
össze hadgyakorlatra egy viszonylag kis hegy köré. Nem szült kérdéseket, hogy
állítólag gulyásalapanyagként háromszor annyi marhát szállítottak a helyszínre,
mint ahány ember a tervek szerint részt vesz az egyhetes manőveren, miközben
egyetlen szem sárgarépát, krumplit sem igényeltek a gulyáshoz. Ráadásul a
marhákat első nap szabadon engedték és fölhajtották a két hadosztály által
körülzárt hegyre. Nem szúrt szemet senkinek, hogy az egy hétre, ilyen rövid
idő esetében szokatlan módon, engedélyezték vándorbordélyok helyszínre települését,
mégpedig – és ez a legfurcsább – a katonákéval megegyező számú prostituálttal.)
Az átváltozás, az ősképek elszabadulásának éjszakáján a majdnem a fél eget
betöltő rézszínű telihold szinte érintette a hegy csúcsát. És amikor pontosan
föléje siklott, akkor a hegy tövét szoros gallérként övező kék rajsátrakból
a katonák, a rózsaszín lakókocsikból a lányok elindultak a hegycsúcs felé.
Útközben átváltoztak oroszlánná, a marháknak estek, hogy széttépjék őket,
és vad párzásba kezdtek. Hörgéstől, oroszlánüvöltéstől és marhák halálbőgésétől
zengett a hegy.
És itt megint térjünk vissza arra, hogy a résztvevők nem fogták föl emberi
ésszel, mi történik velük. Például szép számmal voltak bakák, akiknek az átváltozás
szinte végső stádiumában – bár még két lábon álltak – már majdnem teljesen
oroszlánpofává alakult az arca, de a szemükben még teljesen emberi értetlenség
és döbbenet ült.
Miután elég vért ontottak és párzottak, lejött a hegyről a nőstényekkel együtt
négy hadosztálynyi oroszlán, és elindult a világ ellen…