Miklya Zsolt

MIKOR A NYITOTT KÖNYV

Lapozott, lapozgatott.
Szeme körül elsimultak
a szarkalábak. Úgy vettem
észre, most nem olyan szigorú,
mint amikor a füzeteket javítja.
Jóllehet ő nem vett észre engem.
A nagyfotel kopott támfala mögött
ültem, valamit rakosgattam, már
nem tudom, mit, amikor belépett.
Angyalok járhatnak ilyen súlytalan
egyszerűen. A dívány meg sem
nyikordult, magától vette fel elnyűtt
alakját, a párna besüppedt, mégis
lebegni látszottak fekete hajfürtjei.
Újra elhatároztam, nem leszek
másba szerelmes. Csak jóval
később, úgy tűnt, időn túl
mertem megmoccanni, mikor
a nyitott könyv a szőnyegre
hangtalan lecsúszott.