Ilona Keserü Ilona

EMLÉKEZÉS SZABÓ JÚLIA MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZRE

Festő írja ezeket a sorokat, aki a hatvanas–hetvenes évek fordulójának művészeti eseményei, elfojtott viharai közepette ismerte meg a fiatal, okos, különleges érzékenységgel és biztos ítélőképességgel megáldott művészettörténészt: Szabó Júliát. Első közös munkánk egy rendhagyó kiállítás koncepciójának kidolgozása és megvalósítása volt. A Budapest állami kiállítótermeiből kiátkozott fiatal művészek egyik bemutatóhelye volt a Csepel Galéria, melynek felkérése nyomán,1973 kora tavaszán készítettük elő kiállításomat Júliával. A nyitva tartás három hete alatt hetente cseréltük a kiállítási anyagot, minden hét végén egy teherautóval hazahoztam a Belgrád rakpartra a képeket, és újakat vittem Csepelre. Júlia gyakorlatias eszével, a művészet dolgaiban eredeti, független gondolkodásával, tévedhetetlen döntéseivel, derűs energiáival szilárd kapaszkodót jelentett számomra. A látogató, aki esetleg mindhárom képanyagot megnézte, láthatta szellősen egymás mellé szervezett festményeimet, vászondomborításaimat, festett térmodelljeimet olyan teljességgel, amire azután csak öt, illetve tíz év múlva nyílt lehetőség Székesfehérvárott és a budapesti Műcsarnokban.
Szabó Júlia elemző tanulmányt publikált munkáimról a Művészet 1973. novemberi számában. Értékítélete arra a ritka képességre támaszkodott, amely egy ma készülő műben biztos szemmel és aggyal észleli és nevezi meg az aktualitás bátorsága mellett a festészet korokon átívelő vonulataihoz való kapcsolódást, a festői alkat sajátos meghatározottságából következő egyedi jellemzőket: egyszóval a mű történeti szerepét szinte a létrejötte órájában.
Bele tudott hatolni a képekbe. Láttam tárlatot vezetni az Akadémia képtárában, amelynek igazgatója volt. És emlékszem, mit írt Júliáról Perneczky Géza annak idején, amikor egy kölni galériában „könnyedén azonosított egy Popovát”, amely kép szerzőségét addig senki nem tudta meghatározni. Azt, hogy bele tudott menni a képekbe, úgy értem, hogy a festmény anyagrétegeibe, pórusaiba, készülésének a rétegek közé temetett szellemi régióiba volt bejárása, amely képességgel a festők közül is kevesen rendelkeznek. Egészen mélyre látott. Önmaga vizsgálódó jelenlétét (bölcs szerénységgel) szinte kiiktatva, észrevett a festészet világában olyan belső összefüggéseket és kapcsolódásokat, amelyek biztosan rejtve maradnak az erőszakos behatolók rendszerező, netán irányítani is akaró szándékai előtt.
Az utóbbi években újra intenzíven dolgoztunk együtt. 2001-ben, ősszel Rómában közösen rendeztük el újabb képeimet a Palazzo Falconieri gyönyörű termeiben. Olasz–magyar nyelvű katalógust szerkesztett Júlia a kiállításhoz. Örült ennek a római kalandnak, segített, hogy újra bejárjam festészetem eredetének egyik forrásvidékét, a negyven évvel ezelőtt frissen, műtermekben, galériákban látott, ma múzeumok nagy értékű darabjaiként őrzött képeket, amelyek közvetlen rokonai lettek az enyémeknek.
A közelmúlt nagy közös munkája a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményben és a Ludwig Múzeumban egymást követően megrendezett két, egymástól eltérő tartalmú és felépítésű gyűjteményes kiállításom megtervezése, anyagának válogatása és rendezése volt. Júlia tudta, hogy két képnek mi köze van vagy lehet egymáshoz, máig rejtély, milyen szálakat, belső útvesztőket ismert, amelyek révén összekapcsolt egymástól távoli műveket. Ezek az észrevételei sokszor felfedezésszámba mentek, de általában érvényesek voltak.
A nagy kiállítások rendezése mindig küzdőtér, ahol nem a közreműködők közül kerül ki a győztes. A műveknek, az életműnek kell megjelennie, saját erejével megmutatkoznia. Ezt csak az segítheti elő, aki tudja, amire egyre kevesebben gondolnak: a Művészet nagyobb nálunk. Nagyobb annál, aki alkotja, és annál, aki bemutatja.

Mára virradó éjjel azt álmodtam, hogy Szabó Júlia kb. hét centiméter hoszszú, egyszerű formájú kulcsot visel a homlokán, a bőre alatt, ami szelíden kidomborodik, és különösen súrló fényben jól látható.
Betegsége és halála hírének vétele óta most először tudok éles fájdalom nélkül gondolni rá ébredés után. Szeretetet és hálát érzek iránta.

Ilona Keserü Ilona
festész