ÖRKÉNY ISTVÁN

LEVELE ZELK ZOLTÁNNAK

1975. V. 29.
Kedves Zoltánom!
Pattanj ki az ágyból, fusd körül háromszor a kacsát, irtó jó könyvet írtál! Ha boltos lennék egy könyvüzletben, így ajánlanám: Ezt a meciét tessék megvenni. Egy nagy költő legnagyobb alkotása.
Túlzás nélkül az. Mellesleg, tudom, hogy szeretted, ha nagy költőnek neveztek már fiatalon, majd éretten, most, veteránkorodban is szívesen húzatod ezt a füledbe. Hát húzom én, méghozzá kedvvel, jószívvel, őszintén. Isten bizony, negyven évvel ezelőtt, a Vilmos császár út sarkán, amikor 20 pengőt kértél tőlem kölcsön, nem néztem volna ki belőled. (Nőd a pénzt, utóbb, némiképp devalváltan, de eredeti Horthy-bankókban, megadta.)
Ki nem állhatom, ha másokat kell dicsérnem. Teljesen kidobott pénz. De mit csináljak? Gyönyörű ez a kötet. Nekem őrülten kell vigyáznom minden jelzőre, mert annak idején, a régi Szép Szó szerkesztőségében, amikor két költő elmondta verseit, én bizony néha azt hittem, hogy Horváth Béla a nagyobb. Mármint József Attilánál. E véleményt később felülvizsgálni voltam kénytelen. A Kötéltáncosoknál nem esem vissza zsenge ítéletem hibáiba. Úgy érzem, nem volt még költő a világon, aki ily kevésből ily nagyot alkotott volna. A „kevés” az eszközökre értendő. Az építőanyagra, a téglákra, az élményvilágra, a szókincsre. A te világod a térben: egy paca a térképen. A te népességed: néhány rokonod, ismerősöd, összes általad ismert feleségeid és a Chagall vásznain úszó aggok – a föld 3 milliárd lakosából. Itt-ott egy cigány, hegedűvel, egy kutya, hegedű nélkül. Az egész hangskálából néhány morgó, brummogó basszus. És mégis teljes világot építenek ezek a versek – egy világot, melynek egyetlen szépséghibája, hogy nincs mindegyik versed fölött egy nekem szóló, hódoló dedikáció. De hát te most beteg vagy, lábfájás miatt nem dedikálsz. Bár persze, ha ennek a kötetnek egy kétéves betegség volt az ára: a költészet értéktőzsdéjén megérte. Kegyetlen, komisz ipar ez a mienk.
Zoltánom, feküdj vissza. Csukd be a szemed. Ezeket a verseket nem nyitott szemmel írtad. Álmodj tovább.
Ölel
Örkény István

(1975 áprilisában jelent meg Zelk Zoltán Ahogy a kötéltáncosok című verskötete. Ahogy a többit, ezt is elküldte Örkény Istvánnak, aki ebben a levélben mondott érte köszönetet.)