Nyilas Atilla

BEDEKKER

Nekünk Mohács kell, kell.
Kell a Csele-patak iszapos medrével,
kell Lajos király oroszlános oszlopával
s a hozzá címzett kisvendéglővel.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kell újságosbódéja a pénteki Éssel,
kell csendes kerékpárforgalma,
s a gyermekét csomagtartón szállító anyuka.
Nekünk Mohács kell, kell
hősi emlékparkja, az emlékmű visszhangja,
kell Radnóti-szobra, Kodály-mellszobra,
kell békéje és kell nyugalma.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kell fogadalmi temploma, kell főtere,
kell városháza, a városház díszterme,
a díszterem kulcsa, kell a kulcs tolla.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kell kis postája, képeslapjai,
szarvas álarcai, birkabundái,
téltemető, ördögűző busójárása.
Nekünk Mohács kell, kell
korzója, kell Duna-partja,
parti étterme, az ott főzött halászlé,
kell minden déli harangszava.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kell, ha félsziget is, szigete, réve,
kell zsidó áldozatainak emlékhelye
az ott lerakott kavicsokkal együtt.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kellenek elvágyódó suhancai, akik
jeges-citromos kólát szürcsölgetve
trécselnek presszó-teraszokon.
Nekünk Mohács kell, kell
karcsú ortodox temploma
szellemi fogyatékos látogatók csoportjával
s az adományt gyűjtő kopott pappal.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kellenek asszimilálódott sokácai,
s azok is, akik nem fognak soha,
kell minden rendű és rangú lakója.
Nekünk Mohács kell, kell.
Kell történelmi emlékparkja,
kell az emlékpark szélhárfája,
kell lélekharangja.

Nekünk Mohács kell.
Mohácsot már nem adjuk. S ha
mégis elfoglalnák,
ha megint elfoglalják, –
egy gerilla már készül a harcra.