Nyilas Atilla

A SZTEREOTÍPIA

[Egressy Zoltánnak]

A darab megkezdődött, a drámaíró
első saját rendezése, s az ötödik sor
ötödik székén (egy kollega mellett),
enyhén másnaposan ott szorongott
a szegény költő.

A szünetben hol félreállt, hol félre-
lépett, csak bolyongott borostásan,
kopottan, és a borravaló ellenére
nem kapott kiskanalat kávéjához
a szegény költő.

Az előadás után gratulált kamasz-
kori barátjának, s míg ő interjút
adott szép színésznők koszorújában,
fölhajtotta sörét, és leült a szélen
a szegény költő.

Dicsérni próbálta legjobban játszó
hölgyünket is, az elején még tegezte,
közben zavarba jött, s aztán a végét
elharapta, mégis mosolyt aratott
a szegény költő.

Szegénynek szegény, költőnek költő,
barátnak barát, bár nem a legjobb,
férfinak férfi, de nincs forgalomban,
színésznők álma, szívkapitánya ő,
a szegény költő.

(S hogy az interjú kissé elhúzódott,
s bizonnyal meg is feledkeztek róla,
fád féltékenységében, unalmában
naptárába e bánatos sorokat rótta
a szegény költő.)