Galló Tamás

ÓDA MÁJUS ELSEJÉN

Ó hogy utáltam én a téglákat
az építkezést
ne épüljön semmi
inkább ne
gyűlöltem mindent, ami kosszal, fölfordulással jár
a kényelmet szerettem
a régen megépült házak lakályos nyugalmát
a lélek csöndre vágyik
nem barbár csapkodásra
ha jönnek a szerelők, ma is megrettenek
fölbontják a fölszínt
s undok belsejüket mutatják a dolgok
a reménytelen csúnyaságot
amely úgy látszik mindenben ott lakozik
nem vigasztal a működőképesség
örök sebet ütnek rajtam a zajjal, bajjal járó percek
nem lehetek boldog
mert a munka mindent s mindenkit leigáz
az elrejtett csatornák mocskában
mint mérgezett vér, terjed a világ betegsége
a boldogtalanság lázad
összedőlnek a házak, kiáradnak a folyók, lezuhannak a repülők
a diadalmasan megmunkált tárgy szétesik
törjétek össze képzeletetek tégláit
ne alkossatok
az úristen egy primitív kőműves
piál, megfogdossa a nők fenekét
kinyomozhatatlan helyre távozik
s nem ismeri a statika törvényeit