G. István László

ÖREGEMBER SZÉKKEL

Nyűgös a szék,
nem lehet ülni rajta,
karfája, mint
az öregedők karja,
májfoltjai égnek,
akarja, nem akarja.

Annyiszor felálltam,
ahányszor leültem,
tér se igen szorult
többé körülöttem,
ami körbevett még,
mint az utókép-színek,
semmit se jeleznek,
amikor üzennek.

Hogyha egy odvas szem
csak befelé nézne,
már nem is égetné
körbe, amit égne,
emlékezetében
visszaszáll a szándék,
még pislogni látod,
mikor elnyílt már rég.