Térey János

„DOKTOR FAUSTUS PANASZOLKODÁSA”

Az ördög áll a jobbomon, te mondád,
S én mit mondjak neked?
A balhit boldogít, de jobb legendát
Válassz e füstös történet helyett.
Szerződtem, és te?… Bár pokolba látok,
A hírnév édenében ébredek fel…
Mikor nekem vezényelsz „jobbra át!”-ot,
Bizony, balul cselekszel.

Hadd játsszak rossz és jónál jobb keresztényt,
Ha így vagyok szabad!
A lélek tágas, megfér benne egyként
Fehér és fekete tapasztalat.
Ki élve járok az elevenek közt,
Örömtől táltosodva, égve pírban,
Szeretnék megragadni bármi eszközt,
Hogy szégyenünk leírjam.

Pillants homlokom mögé!
Bár köszöntését fogadtam,
Sem testben, sem gondolatban
Nem vagyok az ördögé.

A másik rést üt képeden, a renden;
Homályból lép elő,
És szóra nyitja száját: ismeretlen
És mint ilyen, már félreérthető;
Mételynek hívod, ami megigézett,
A bársonyfényt a más viselte holmin.
Beszédem, bárha szó szerint idézed,
Fonákra fordított szín.

Te pörbe hívsz igazmondásod örvén,
S minden tanúd hamis.
Akad-e olyan tisztasági törvény,
Mely eltilt még a jóhiszemtől is?
Ha sár tapad rám, politika piszkol,
És hőseimre mondatik ki vétó:
Csodálkozom, hogy összeférhet imhol
Pilátus és a krédó.

Pillants homlokom mögé!
Ördögarcom oly szokatlan…
Kézfogásod elfogadtam,
Hogy volnék az ördögé?

Összeül-e, hogy írásom vesézze,
Taláros testület?
Egymásba fut két gyarló ember – én, te –,
S így ápolják lakályos lelküket…
Mit élsz, egyetlen gyűlöletnyi élet
– A féltékeny szív nem tudhat gyönyörről –:
Teher a társak emlékezetének,
Lomként kihullsz a könyvből.

Megigazulva, sosem igazodva
A hadhoz, kész csoda:
Láttam, hogy kit rejt a szörnyeteg odva,
S beszélnem róla létem luxusa;
S a tiedé, hogy velem kell törődnöd.
Az ép lélekben ördögöt gyanítva,
Bárhogy szeretnéd, még te sem vagy ördög,
Csak hamis humanista.

Ő száll országom fölé,
Ki a bűnnel pertuban van.
Míg a művét megmutattam,
Sem valék az ördögé.

Néven szólít a gyors beszédü erkölcs…
Köszöntesz tétován,
Hogy fél percet szemem tükrében eltölts.
Mert kilenc életem van s hét szobám,
A kelleténél jobban érdekellek;
Hogy ostyámból szeretnél kapni, már baj.
Csak tanítványaim vendégelem meg
Józan jánospohárral.

Csak annyit mondhatok bátoritólag:
Megembereld magad;
Ki egy világot sarkából kiforgat,
Helyet talál a törmelék alatt.
Ha eltervezve nincstelen jövőmet,
A gondolatra mondanál tilalmat:
Igazságom napjától pörkölődj meg,
S dalold saját siralmad.

Pillants homlokom mögé!
Istenemnek szót fogadtam,
Sem testben, sem gondolatban
Nem vagyok az ördögé.