Payer Imre

UGYANAZ A SÖTÉT PILLANTÁS

Dzsungelhomály. Szalad az ágon a rhesus, és a
mélységbe lendül. A nyomában a falka csimpánz.
Lengő liánba kap a kéz, a sötét pupilla
tágul. Mögötte a halál. A vicsor. Visítás.
Már ott liheg. Fekete szőrpamacs a pofáján.
Ráfordul a teste. Foga mélyed a kismajomba.
És húscafat zuhan a zöld levelekre, fűre.
Csillan rajta a csalóka, bizonytalan fény.
Nőstény rikolt szilajon, ínye piroslik. Éles
szemfoga váj a zsigerekbe, a szelíd-kacér
vonzása nincs sehol. A hímet elűzi, és…
Ekkor kikapcsolom a dzsungelt. Majd szörfö-
zöm egy kicsit Toshiba X, sztereóval ellá-
tott Trinitron monitorú televízióm csa-
tornái közt. (A keresője beprogramozha-
tó.) Morcheeba. Fashion TV. Szanszkrit file-ok.
Öltözöm. Jelez a Doxa karóra. Masszív-
nak érzem most magamat. 740 GLE
Volvo vagyok. Nokia pittyeg. A számom titkos.
Járók s kelők tömege végig a járműn. Hátam
mögött liheg valaki. Szőrpamacs a pofáján.
Megfordulok. Ugyanaz, ama sötét pillantás,
tág szembogár. Az a feszült, az a vad, ugrásra
kész várakozás. Robbanás előtti merevség.
Akárha csak a milliméternél is vékonyabb
átlátszó fal vagy fátyol lenne közöttünk. Csak egy
mozdulat, jel, valami – s szerteszakad. Kezdődik…