Villányi László

ÖTVEN FELÉ

Nagy mélység önmagának az ember –
hát igen, ötven felé már csak-csak
rájöhet, s nyögheti: no de ennyire;
zuhan óráról órára, napról napra,
hónapról hónapra, évről évre, neki-
nekiütődve önmagának, s vége nincs.