Határ Győző

ÁLMATAG OROSZLÁN

alszik az oroszlán
maga-barlangjában
maga-barlangjának
omló robajában
düledék folyosón
hallik horkanása
hűl már ha kifújta:
maga-fújta kása

hahogy horkol azért
nyitva az a Félszem
nem nyit alvó szemet
oroszlán egészen
farka ha megrebben
felhorgad sörénye
s egész fejedelmi
veszedelmes lénye –

nincs annál rettentőbb
mint nemes-garázda
hím oroszlán álmán
álom szélesvászna
ugrásra mereszti
minden álom-tagját
ahogy képfaragók
márványba faragják

homok birodalmán
jeles bömbölését
ahogy kiereszti
fut az aprónépség
élete-meghagyni
kíméletét esdi
– sosem elég neki
a fejedelmesdi

(…fogatlan oroszlán!
rádűl palotája
holott eldöglését
csakigen korállja
hamar vón’: a falka
odagyűl szagára
s hiénabendőben
végzi éjszakára…)

felásít lecsukja
nyála is lecseppen
nagy csendesség támad
az omló veremben
csak a denevérnép
lógó hadát hagyja
s mint fölötte élő
freskót elfogadja