Szepesi Attila

KŐBÁNYAI BOLHAPIAC

Megkapsz itt minden kacatot! Kukorékol a pultnál
méla polák, kacabajka cigány, borzas szerecsen, grúz.
Bábel ezernyi ezer nyelvén lapatyol nekibőszült
ukrán, szálfa török – kinek egytestvér a madzsar most,
örmény, pöttöm kínai, bolgár, nyalka csecsen, tót.
Kaphatsz titkon forgópisztolyt, hatlövetűt meg
labdacsecsű guminőt és Mária-ikont, kutyapórázt –
rajta veres lámpás hunyorog. Kaphatsz kutyakölyköt –
búvik a sutba szegény borzas. De vehetsz kutyabőrt is,
melyre sosem volt címeredet pingálja a mester:
kardot, aranykoronát. A trikón maga Sztálin, a bajszos
hóhér bámul rád hunyorítva, odébb meg a muszlim
Bin Láden s csücsörítve Samantha, az álomi delnő.
Mindenféle kazetta – cukormázas meg erősebb:
szex, nyálas pornó, sci-fi s vad horror, hol a vásznon
szőrmók óriás falja a lánykát, másik a Marsra
pislog – lézerpisztoly a kézben, muszkli dagad s a
fényzuhatagban száll a rakéta, ahogy nagyanyáink
messzi korában a kétlovu konflis – most ez a módi:
vámpír s bandzsa lidérc, denevérszárnyú-kutyaképü.
Arrébb meg válladra-karodra-hasadra – bagóért –
rózsát és vaginát pingál a melák tetováló,
angyalt vagy Drakulát, denevérfülü lelket az űrből,
nagy csöcsü lányt, aki tárva bozontos ölét epekedve
s nyelve-kileffedten – döfölő lovagom! – liheg érted.
Gránát és szamurájkard sorra kirakva a pultra,
kézbe való telefon – lila, rákveres és hupikék, zöld,
számítógéphez flopi, mellé tengeri teknős,
lenge csikóhal s mély vizi tüskés sűn meg uborka:
ékes herkentyűk. Madarak: csíz és csalogány, mely
fújja dalát nem a zöld csaliton – filió! –, de kalitban.
Kaphatsz csergét székely anyótól s kék madaras meg
lángveres indák s zöld tulipánok lepte bokályt, de
sás- meg fűzgarabolyt, mentét – csupa pityke az ujja,
s hozzá tiszta fenyővizet is filc lepte kulacsból.
És gagyizók keziből rézgyűrűt, szebb az aranynál,
tarka üveggyöngyöt – parazsas fény annak az éke,
s mintha korallból volna, nyakéket, mely csupa csillám –
délövi tengert, tarka öbölt az bár sose látott.
Kaphatsz port meg ködnevelő pirulát, hogy az elméd
kábuljon – láss tarka szivárványt ott, hol az álom
árnya komorlik… Harsog a kártyavető, nekibuzdul:
Itt a piros…! Köröz és kavar és teker és habar, aztán
ujjai hurkokat írnak a kék levegőbe – na, balga,
válassz! Megbánod, ha teszel, mert ott soha sincs a
sanda piros szív, merre mutatsz – az a tök vagy a makk ász!
Ószeres árul festményt: Jézust – vérzik a szíve,
lángpiros ég fele vetve szemét foly a könnye szegénynek,
s koldusok álmát, Szent Antalt, akit áld a vak és a
tántori bélpoklos meg a lábaveszett baka, mert ő
kurta garast vet a szennybe-mocsokba csuszó nyomorultnak.
Vásárolhatsz cirmost is vagy párban elúszó
hattyut kék vizü tóban s cifra cirádakeretben
szarvast erdei tisztáson – telihold sugaránál
bődül a jámbor agancsos, várja sutája a berken.
Van jóskártya s üveggömb, mely a jövőbe kacsingat,
bíborszínü az és csupa mafla remény, csupa mákony:
nyalni- meg enni-, vedelni- s ölelni- meg ölnivaló…
Harsog a méla jövőhöz a tánczene, döndül a bumm-bumm,
kunkorgó dallam kanyarog, mézes-szirupos, majd
harci melódia váltja, utána vihog-heherész és
messze visongat a csiklandós sztár, brummog a kórus,
csinn-bumm trombita és gépdob szaporázza gitárral,
s míg a bokádhoz kapkod a rikkancs szotyka kutyája,
fullánkos darazsak kerülik füledet meg az orrod:
fuldoklón a zsivajban kószálsz föl-le a perzsa-
vásár hangözönében – táskádat szoritod, hisz
szerte az ádáz nyüzsgedelemben föl-le osonnak a
zsebmetszők. Kilesik vásott szatyrod meg a bukszád s
fürge kezük – mint kígyó – minden résbe besiklik.