Szepesi Attila

CSUTKADÉMON, KŐBOSZORKA

Veress Pál emlékére

Se táncos kő, se tarka márvány,
elüszkösül minden fabálvány.
Jöhet bármely korforduló,
arcuk horpadt, a szemük rémes,
emlékezetük ezeréves.
Csupa görbedt mindentudó
tűnődik durván lenyakazva,
regék hamvával behavazva.
Ez billeg, az fövenyre horgad:
köröttük nincs idő se, tér se,
fölöttük nem visong a vércse.
Nem áll elébük generális
s nem fortyog a modern kanális
világlépő talpuk alatt,
űzve bűzhödt patkányokat.
És nincs korukban aids, se pestis –
itt ami volt, örökre lesz is.
Napmadara, tűzálmu nőstény:
billeg egy kígyóhajú gorgó.
És csutkadémon, nyüzge őslény,
macska, de három fejet hordó.
Sárkánymenyasszony, lenge röptü,
bagolyszüzecske jaguárral.
S a hullámsipkás tengeristen –
párja görbült kóró-királyfi
kutyacsontvázon lovagolva.
Kócos tündérek, kőboszorkák
kecskebak körül bőszen ropják,
hatlábu ménnel déltengeri
csörgőkarikás táncoslányok –
mellük mint érett szőlő fürtje…
Mindegy, ki látja, ki se látja,
ahogy a földmély dobja döndül
járja Gondvána minden lénye,
Hellasz, Róma meg Jakutország,
Atlantisz, Jeruzsálem járja:
inka, csicsimék, kerge burkus,
kancsal mágussal rühes koldus…
Nagycsütörtöktől örökétig
tart a bálványok karneválja.