Falcsik Mária

ALKAIOSZI

ki nyitja meg majd a versek üvegfalát
a résen át ki bújna szavak mögé
hogy ott az elrejtett jelekkel
mélybe a lélekig átvezessük

miféle herceg az kit a líra vár
ha most se mért épp távoli új napon
jön egy ki végighúzza ujját
szőnyegeink bonyolult csomóin

legjobb darabjainkat a szél viszi
mint vinne más atlantiszi tárgyakat
halott után maradt lakásból
lom tetejére dobott fotókat

piros pofácskák lesnek az egyiken
merev ruhába húzva eperszemek
fogalmad nincs hogy kik lehettek
bamba babák elavult keretben

egy másikon rád néz a családi múlt
mint büszke arszlánt látod a dédapád
a kertben fordul épp a képbe
ott mosolyog vele két rokon nő

kinyitva blúzok nyári vidám szemek
az asztalon tál rajta talán barack
vajon milyen tréfán nevetnek
ők is akár a friss barackok

hát így a vers is benne a barna nő
mögötte rögzült börtöne háttere
alkonyba dermedt eltünő nyár
lesz-e ki nyitja hol él a verset