HOLMI
HOLMI.org | A Holmi internetes vltozata |
  • A HOLMI postájából
  • Búcsú a HOLMI-tól
  • Figyelő
  • Fordítás
  • Interjú
  • Kotta
  • Legfrissebb
  • Levelezés
  • Napló
  • Nekrológ
  • Próza
  • Tanulmány
  • Uncategorized
  • Vers
  • Visszaemlékezés
  • Vita
  • Főoldal
  • Rendezvények, hirdetések
  • Kereső
  • Repertórium
  • PDF Archívum
  • Lexikon
  • Impresszum
  • Bejelentkezés


    Mihent az rk nyomtatsba egy egsz nemzet elt el kezdenek egymssal vetlkedni, azonnal meg indul a szp elmlkeds...

    Gergely Ágnes: AZ ÉJSZAKAI LOVASOK

    Gergely Ágnes

    AZ ÉJSZAKAI LOVASOK

    Hommage à Robert Browning

    Viharos éj. A belga ég
    töppedt, mint a tengerfenék,
    melyet egy barrakúda dúl.
    A csárdakémény leng vadul.
    A lámpafény a füstbe vág
    – subkontra! hirschkontra! Fedák! –,
    ha ütnek itt, sebed bibor,
    nincs jobb bor, mint a belga bor!

    – Hej! – szól a félszemű csapos –,
    melyikőtök jön sorra most?
    Nincs sok időnk, leszállt a hold,
    hajnalra a kakas rikolt,
    itt a kupa, borral tele,
    aki beszél, az döntse le!
    Tom, Dick vagy Harry, rajta hát,
    halljuk azt a históriát!

    – Negyvenhét éve – kezdi Tom,
    míg bor csurog az állakon –
    Gand városa találta ki
    (Ghent városa, szól valaki),
    hogy három lovassal a hír,
    ahogy a ló nyargalni bír,
    Aachenbe úgy szárnyaljon el
    (szól a csapos: Aix-la-Chapelle).

    – Nyeregbe! – orditott az őr.
    A sötét városfal elől
    elrúgtat Harry, végre Dick,
    és én voltam a második.
    Vihar, mint most. Csillag sehol.
    A három ló végiglohol
    síkon, városon, falvakon,
    patkót repesztve, félvakon,

    Lokern! Düffield! Köd mindenütt.
    Mecheln tornyán az óra üt –
    hátralesek, a lépte fogy,
    és Dick alatt a mén lerogy.
    Hasseltet ketten érjük el,
    a föld repül, az ég tüzel,
    Dalhem, vad szél a dóm felől,
    Harry alól a ló kidől.

    Lázas vagyok, kedves lovam,
    hűséges, hollószín Roland,
    amit a Sors énrám kiró –
    „Ketten vagyunk”, felelt a ló.
    Kabátomat lerángatom,
    csizmám lerúgom, álmodom,
    Roland orrlikán dől a vér,
    simítom azt a szép sörényt,

    és szállunk, s egyszer ott a jel:
    Aachen. Aachen! Aix-la-Chapelle!
    Hát sikerült! Az égre írd!
    És akkor elmondom a hírt,
    amely a várost menti meg.
    Roland a térdemen liheg –
    s azt a pohárka belga bort
    lovamnak adtam. Ennyi volt.

    – Hej! – szól a félszemű csapos –,
    a hírt irattár őrzi most?
    – A hírt? – felel mélázva Tom. –
    A hírt csak álmomban tudom.
    Mikor a tornyon óra üt,
    fut három árny, köd mindenütt,
    vigyáz hűséges, jó lovam,
    és áll a dóm, visszhangtalan.

    Holmi 2005 | Tervezte a pejk
    Valid CSS! Valid HTML 4.01!